A hatóság arra hivatkozik, hogy a helyi sportpályáról kijövő gyerekeket védik a körülbelül 30 méter hosszú belógó szakasszal.

Egy teljes sávot lefoglaló járdát építettek Szigetszentmiklós egyik utcájában. Az arra járó autósokat dühíti, hogy emiatt sokszor feltorlódik a sor – hívta fel egy néző az RTL Híradó figyelmét. Az érintett részen sportpálya van, és egy helyi önkormányzati képviselő szerint a járda az oda járó gyerekeket védi.

Az úton több tábla is jelzi, hogy az érintett sáv egyszercsak megszűnik. Az autósok a másik sávban kénytelenek kikerülni ezt a körülbelül 30 méteres részt. Az úttestet négy éve újították fel, akkor készítették a helyi sportpályánál az úttest feléig belógó járdaszakaszt. Az autósoknak nem tetszik ez az újítás.

A sportpályát üzemeltető klub elnöke egyben a terület fideszes önkormányzati képviselője is.

A pálya környéke a tudósítás szerint láthatóan gazos, elhanyagolt, de Becz Péter szerint hétköznap sok gyermek jár oda. A politikus állítja: a felújítás ő kezdeményezte ugyan, de a hatóság azt csak úgy engedélyezte, ha lassítót is kialakítanak.

Becz Péter azt mondta: a hatóság azzal érvelt, hogy a pályáról kijövő gyerekeket védi a belógó szakasz azzal, hogy lassításra kényszeríti az autósokat. Emellett a gyerekek sem egyből az úttestre, hanem a megtoldott részre lépnek ki, és így is csökkentik a balesetveszélyt.

Becz Péter cáfolta, hogy a tornaklub elnökeként ő szerette volna a lassítót a pálya elé. “Nekem oszt ‘oly mindegy, hogyan épült meg” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Az illetékes hatóság írásban válaszolt az RTL Híradó kérdéseire. A kormányhivatal szerint a gyerekek érdekében indokolt volt a lassító, de a forgalmi rendet az út kezelője, az önkormányzat alakíthatja ki. A hatóság csak a város által készített terveket engedélyezi. Az önkormányzatot is megkeresték az ügyben, de a szombat esti adásig nem reagáltak az RTL Klubnak.

forrás:hvg.hu