< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Elítélték vesztegetésért, de kerüli a börtönt a volt polgármester

| Mobile | RSS

Elítélték vesztegetésért, de kerüli a börtönt a volt polgármester

2018. július 28. | hozzászólás | Közélet

Elítélték vesztegetésért, de kerüli a börtönt a volt polgármester

Fotó: MTI/ Oláh Tibor

Hiába kapott ötéves büntetést jogerősen Veres Margit, Balmazújváros korábbi vezetője, nem vonult börtönbe. Sőt, továbbra is rendszeresen bejár a hivatalba. Augusztus 12-én időközi polgármester-választás lesz,

Egy hónapja börtönben kellene ülnie Balmazújváros korábbi fideszes polgármesterének, Veres Margitnak, akit hivatali vesztegetés bűntette miatt idén áprilisban jogerősen öt év börtönbüntetésre ítéltek. A vádirat szerint még 2012-ben 400 ezer forintot és egy gépkocsit fogadott el egy építési vállalkozótól. Az asszony ebben az időben a hajdú-bihari város jegyzőjeként dolgozott a fideszes Tiba István akkori polgármester mellett, majd miután Tiba István országgyűlési képviselő lett, posztjára 2014-ben Veres Margit került. A polgármesteri székből azonban a jogerős ítélet miatt fel kellett állnia, ezért Balmazújvárosban augusztus 12-én időközi voksolással polgármestert választanak.

Hiába azonban a jogerős ítélet és a pozícióvesztés, a volt városvezetőt sajátos módon a városházán találtuk meg. Állítólag ügyet intézett, és mint mondta, ehhez minden állampolgárnak joga van. Veres Margit Balmazújváros hivatalos közösségi oldalán is igen aktív, saját nevében mondott köszönetet például a helyi bakaünnep és a kalapfesztivál után is.
Balmazújvárost a fideszes alpolgármester, Koroknai Imre vezeti, de amikor őt kerestük, a titkárságán azt mondták: nem tudják, mikor jön be. „Véletlenül” azonban Veres Margit épp bent volt.

– Minden olyan lehetőséget kihasználok a törvényes kereteken belül, amivel bebizonyíthatom az ártatlanságom, de ezekről nincs szándékomban a közvéleményt tájékoztatni. Az, hogy a törvényes városvezető mikor jár be a polgármesteri hivatalba az nem az én dolgom, erről érdeklődjenek tőle. Az önkormányzati hivatalba bármelyik állampolgár bemehet az ügyeit intézni, így én is. Nem tudok olyan rendelkezésről, hogy ezt a sajtóval közölni kellene bárkinek is. A városi rendezvényeken való részvételtől sem tiltottak el, sőt minden alkalommal meghívást kapok rájuk – adott írásbeli választ kérdéseinkre Veres Margit.

Tiba István fideszes országgyűlési képviselő szerint el kellene fogadni, hogy ha valaki szabadlábon van, az jogerős börtönbüntetést elrendelő ítélet ellenére is lehet jogszerű, s nem követelheti minden állampolgár, hogy erről az illető papírokat mutasson. Magyarország jogállam, ahol betartják a törvényeket, és ez szavai szerint így van Veres Margit esetében is.
A Debreceni Törvényszék válaszából az is kiderült, milyen jogi lehetőséget kihasználva kapott – legalábbis egyelőre – haladékot a volt polgármester. Eszerint a büntetés letöltésének helyéről, és arról, hogy mikor kell azt az elítéltnek megkezdenie, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága dönt.

Ha az elítélt önként nem vonul be, előbb elrendelik az elővezetését, ha ez sem sikerül, akkor pedig elfogatóparancsot adnak ki ellene. Ilyen parancsot azonban a Debreceni Törvényszék nem adott ki, és halasztási kérelemmel sem fordult hozzájuk az elítélt, ellenben kegyelmi kérvényt adott be a köztársasági elnökhöz. Amennyiben kegyelmi kérvényt adnak be a köztársasági elnökhöz, akkor a kegyelmi eljárás során az igazságügyi miniszter elrendelheti a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg a köztársasági elnök meghozza döntését – érvelt a törvényszék. Ezzel egy időben a volt polgármester rendkívüli jogorvoslattal élt és felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a Kúriához is.
Hatalmi harc a Fideszen belül

Négy jelölt indul Balmazújvárosban a polgármesteri posztért. Az ellenzék teljes mellszélességgel Hegedűs Péter független jelölt mögé állt. Csige Sándor is függetlenként jelentkezett be a posztért, ő hentesként dolgozik, esetében pedig névhasonlóságról is lehet beszélni, ami a baloldaltól csábíthatja el a szavazókat: a közeli Hajdúdorog közismert polgármestere ugyanis a szocialista Csige Tamás. A Munkáspárt a debreceni Dobány Lászlót dobta be ringbe, míg Nagy Tamás függetlenként indul. Különös, hogy a sokak által esélyesnek tartott fideszes Koroknai Imre, a város alpolgármestere nem szállt ringbe. Ő erről a civishir.hu-nak úgy nyilatkozott: Tiba István országgyűlési képviselő kezdeményezésére a balmazújvárosi Fidesz-szervezetben titkos szavazással döntöttek arról, ki mögé sorakoztassák fel a párt erőforrásait az időközi választáson, ő pedig alulmaradt a számára is ismeretlen jelölt, Nagy Tamással szemben.

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 114 megnézve, 2 alkalommal mai nap |