Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?

TECH László Ferenc 

Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?

Nem feltétlenül kell 120 ezer forintot kifizetnünk, ha egy teljes értékű okosórára vágyunk. A Mobvoi viselhető kütyüje ugyanis fele ennyibe kerül. Kipróbáltuk, hogy megnézzük van-e valamilyen komolyabb buktatója.

Az okosóra-vásárlást akár már néhány tízezer forintból meg lehet úszni, de ilyenkor a legtöbb esetben egy nem túl jó minőségű és szerény tudású, egyedi szoftveres – azaz semmilyen alkalmazással nem kompatibilis – készülékkel kell beérnünk. A másik végletet a nagy és neves gyártók minden földi jóval felvértezett, smartwatch kategóriás termékei jelentik, melyeket sok mindenért lehet szeretni, de az általában 100-150 ezer forint körüli áruk miatt nem igazán.

Szerencsére létezik arany középút, vagyis ma már akár 50 ezer forint magasságában is kapható olyan okosóra, mely nem néz ki rosszul, vállalható szoftver fut rajta és a szolgáltatási köre is teljesen rendben van. Ilyen mostani tesztalanyunk, a Mobvoi Ticwatch E.

Közösségi termék

A Mobvoi egy 2012-ben, korábbi a Google és a Nokia volt munkatársai által alapított kínai cég, mely eredetileg mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával kezdett foglalkozni. Aztán 2014-ben kijöttek egy Android-alapú okosóra operációs rendszerrel, a Ticwear OS-szel. Az egyedi szoftver nem váltotta be a reményeket, így 2017-ben felkerült a Kickstarterre a teljesen új fejlesztésű Ticwatch E és S terve, és ezekre az immár Android Wear szoftveres kütyükre villámgyorsan össze is dobott több mint 3 millió dollárt az internetes közösség. A pénzt aztán tett követte és az ígéretekből kézzel fogható, interneten rendelhető termékek lettek.

Fotó: László Ferenc

Külsőségek

A Ticwatch E (Express) egy szemrevaló fémdobozban érkezik a gyártótól, benne pedig az okosórán kívül egy vezetékes töltőt találhatunk. Az óra hófehér és rikító sárga színváltozatokban is készül, de hozzánk egy sokkal konzervatívabb fekete példány jutott el.

Az óraház a jelentősen drágább riválisoktól eltérően nem fémből, hanem műanyagból készült, de a szemrevaló dizájn, a matt felületek és a pontos illesztések miatt nem igazán voltak rossz érzéseink a minőséggel kapcsolatban. A matt gumiszíj egyszerűen cserélhető, helyére lényegében bármilyen szabványos 22 milliméter szíj betehető.

Fotó: László Ferenc

Az óra viselése kényelmesnek mondható, bőrirritációt nem tapasztaltunk és a 41,5 grammos tömeg miatt rövid használatot követően lényegében meg is feledkezhetünk arról, hogy van valami a csuklónkon. A 13,5 milliméteres vastagság lehetne némileg szerényebb, úgy egyrészt még jobban mutatna a kütyü, másrészt nehezebben akadna bele a ruhánkba.

A süllyesztett kijelző 1,4 colos átmérővel bír, vagyis nagyobb, mint a sok drágább alternatívában lévő 1,2-1,3 colos panelek. A fejlesztők nemcsak a méretre, hanem a felbontásra is odafigyeltek, így a 400×400 pixeles OLED kijelző kiváló képminőségű. Gorilla Glass nincs, hanem csak egyszerű karcálló üveg, erős napsütésben pedig már nehéz leolvasni a megjelenített vizuális tartalmakat. Egy fényszenzor remek szolgálatot tenne, így manuálisan kell kiválasztani az 5 fényerőfokozatból az éppen megfelelőt.

Fotó: László Ferenc

Kezelhetőség

A Ticwatch E az érintőképernyő, illetve az egyetlen nyomógomb révén kezelhető, ez utóbbi bal oldalra került. A kijelző alaphelyzetben inaktív, az óralap úgy jeleníthető meg, hogy kezünket az arcunk felé emeljük, vagy rányomunk a kijelzőre, illetve a gombra.

Az alapkijelzőn megejtett lefelé történő lapozással érhetők el a gyorsbeállító gombok, melyek révén egyszerűen állítható a fényerő, valamint lenémítható, illetve repülőgép üzemmódba helyezhető az eszköz. Ha felfelé lapozunk az alapkijelzőn, akkor a nemrégiben érkezett értesítések, üzenetek, hívások, időjárás adatok jeleníthetők meg. Illetve egy gombnyomással ezek elrejthetők, mind az óráról, mind a telefonról.

Az órán megjelennek a Facebook és Instagram történések értesítései. A Messengerben érkező üzenetekre nem egyszerűen csak válaszolhatunk, hanem az alkalmazás androidos órákra optimalizált verziójával akár az előzményeit is megtekinthetjük. Üzenetekre és levelekre akár a miniatűr billentyűzeten pötyögve is reagálhatunk, de használhatjuk az egész jó hatásfokú hangfelismerést, illetve az emoji rajzfelismerő funkciót is.

Fotó: László Ferenc

A néhány hónapja Android Wearről Wear OS névre átkeresztelt, Android 8.0 (Oreo) alapú operációs rendszer főmenüje a nyomógomb benyomásával csalogatható elő. Ennek hatására felugranak a körívre pakolt kis ikonok, melyekből egyszerre ötöt lehet látni, és a felső három mindig a legutóbb használt applikáció.

Mit tud még?

Az Android 4.3+, illetve iOS 8.0+ okostelefonokkal Bluetooth 4.1 kapcsolatot ápoló Ticwatch E-ből a mikrofon és a hangszóró sem hiányzik, így nincs akadálya annak, hogy az órához beszélve, amolyan Michael Knight módra folytassunk le telefonos beszélgetéseket. Ha pedig esetleg nem találjuk a valahol közelben lévő mobilunkat, akár az óráról is megcsörgethetjük azt.

LTE és NFC ugyan nincs a fedélzeten, de b/g/n szabványú wifi igen, és a telefonunk által ismert hotspotok bejelentkezései adatait automatikusan átveszi az óra. Sokak számára fontos lehet, hogy az óra beépített GPS-vevővel bír, vagyis futáskor nem feltétlenül kell magunkkal vinni a mobilunkat. Alaphelyzetben a Google és a Ticwatch saját appjai mérik és rögzítik a pulzussal és a lépésszámmal kapcsolatos adatokat, de ezenkívül akár Runtastic, Runkeepes vagy Strava is telepíthető a kütyüre.

Fotó: László Ferenc

A Ticwatch E-n a Play Áruház okosórás változata teljesít szolgálatot, melyből a telefonról más ismerős alkalmazások optimalizált, egyszerűbb változatai tölthetők le és telepíthetők az órára. Akadnak hasznos számológép, elemlámpa és jegyzetkészítő alkalmazások, zenei fronton pedig a Google Play Zene, a Shazam és a Spotify érdemel említést. A zenék Bluetooth fülesen, de akár az óra saját hangszóróin is meghallgathatók, ezenkívül pedig akár néhány egyszerű játékkal is elüthetjük az időt a relatíve kis kijelzőt nyomkodva.

Óralapból elképesztően sokat találhatunk, sőt akár magunknak is készíthetünk ilyet. Mi a Pujie Black és a WatchMaker alkalmazásokat használtuk erre a célra, de egyéb hasonló appok is segítségünkre lehetnek ebben.

Hardver és üzemidő

A kétmagos 1,2 GHz-es processzor, az 512 RAM és a 4 GB flashmemória néhány évvel ezelőtt még egy okostelefonban is megállták volna a helyüket, 2018-ban viszont ez a hardver már csak okosóra fronton nyújt korrekt teljesítményt. A Ticwatch E alapvetően fürgén teszi a dolgát, bár néha furcsa lassulásokba is belefutottunk.

Az ilyen eszközöknél sarkalatos probléma a nem túl hosszú üzemidő. Nos, e tekintetben ne várjunk a Fitbit Versáéhoz hasonló 4 napos produkciót a Ticwatch E-től, de óvatos használat mellett a 2 nap azért benne lehet a pakliban. Az időt fixen mutató, mindig aktív kijelzővel 1 napra csökken a használati idő, ilyenkor óránként átlagosan 4 százalékot esik a töltöttség.

Fotó: László Ferenc

Etxrém használat esetén óránként 30-35 százalékot is csökkenhet a telep töltöttségi szintje, vagyis például akkor, amikor folyamatosan használjuk a GPS-t és a pulzusmérőt, és e közben még zenét is hallgatunk az óráról. A mágneses módon egyszerűen felapplikálható töltő egész gyors, 1 óra alatt teljesen feltölti a megfáradt aksit.

A Ticwatch E nem teljesen vízálló, vagyis úszáshoz nem használható, de az IP67 minősítés arra azért jó, hogy szakadó esőben ne legyen baja a technikának.

Konklúzió

+: szemrevaló formaterv, nagy és szép kijelző, integrált GPS, telefonálni is lehet vele, korrekt üzemidő.

: fényérzékelő lehetne benne, egyeseknek hiányozhat a 4G mobilnet és a mobilfizetős NFC, nem lehet vízbe merülni vele.

A Mobvoi a közösség igényeinek megfelelően készítette el közösségi finanszírozású okosóráját, mely elérhető áron kínál lényegében teljes komplett szolgáltatási kört. A Ticwatch E a márkás okosóra nagyágyukhoz képest féláron, mintegy 50 ezer forint ellenében kínál nagyon hasonló tudást.

Ha ehhez még hozzácsapunk 10 ezer forintot, akkor abból már a Ticwatch S (Sport) is kijön, ami kicsit sportosabb formában, szíjba integrált GPS-antennával megspékelve kínálja lényegében ugyanezt a produkciót. És már érkezőben a teljesen új fejlesztésű Ticwatch Pro, mely egyedi dupla kijelzővel és hosszabb üzemidővel kecsegtet.

fecsego.eu/hvg.hu