< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Közélet / Blog article: DIGITÁLIS NYÍLT NAP SZEGEDEN

| Mobile | RSS

DIGITÁLIS NYÍLT NAP SZEGEDEN

DIGITÁLIS NYÍLT NAP SZEGEDEN

2018. november 23. napján a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék közös szervezésében valósult meg az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett „Út a jövőbe – innovációs eszközbeszerzés” projekt keretében megrendezett Digitális Nyílt Nap.

A megjelenteket dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla elnöki feladatok ellátására felkért kollégiumvezetője és dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese köszöntötte.

A Digitális Nyílt Nap keretében a résztvevők Prof. Dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese előadásából megismerhették a jogi kar hallgatói számára elérhető digitális fejlesztéseket és jogi tanulmányaikat segítő alkalmazásokat. Tóth János, rendőr alezredes bemutatta a rendőrség által használt digitális alkalmazásokat, míg Nyilas Gábor László, főosztályvezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről ismertette az ügyfelek számára elérhető elektronikus szolgáltatásokat.

A Digitális Bíróság projekt eddig megvalósult és a jövő esztendőben útjára induló fejlesztéseit dr. Tárkány-Szűcs Babett, a törvényszék elnöke mutatta meg, míg az Új Generációs program célkitűzéseit és a képzési rendszer várható átalakításairól dr. Fülöp Natasa, az Országos Bírósági Hivatalba beosztott bíró tartott előadást.

A résztvevők ezt követően a társhatóságok, a Szegedi Tudományegyetem és az OBH standjain gyakorlatban ismerkedhettek a megvalósult fejlesztésekkel, az érdeklődők megtekinthették a beszédfelismerő alkalmazás, valamint a ViaVideo, távmeghallgató rendszer működését.

A Digitális Nyílt Nap eredményeképpen a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék résztvevő bírái megismerhették azokat a fejlesztéseket, amelyek a bírósági szervezetben dolgozók életét is jelentősen megváltoztatják, mérföldkövei lesznek a bírósági szervezet XX. századból XXI. századba történő átlépésének.

 

Szeged, 2018. november 23.

 

a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya

Leave a Reply 153 megnézve, 2 alkalommal mai nap |