< Böngészés > Főoldal / Archive: március 2019

| Mobile | RSS

Újabb támogatást kapott az egyetem a kormánytól a jogi kar épületének felújítására

Munkatársunktól 2019.03.11. 16:46 Budapest, Szeged – Több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara épületének felújítását. Erről Trócsányi László igazságügyi miniszter beszélt Budapesten hétfőn. A két évvel ezelőtt már jóváhagyott 650 millió forinton túl most újabb 1 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól a jogi kar épületének bővítésére a […]

[ Tovább ] 2019. március 12. | hozzászólás | Közélet |

Tiborczhoz került a Szabadság téri Adria-palota

szerző: hvg.hu Az épület jelentős részét felvásárolták és most fel is újítják. Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cégéhez került a Szabadság téri Adria-palota – írja a BDPST Group közleménye alapján a 444.hu. A HVG egy éve még arról írt, hogy az Adria-palota egy dubaji befektető kezében van, Tiborcz cége most viszont azt közölte, hogy […]

Húszezer résztvevő a cél a kilencedik Országfutáson

Szabadidősport Tíz napon keresztül zajlik péntektől kezdődően a kilencedik Országfutás, amelyen az egyik cél az, hogy a résztvevők száma elérje a húszezret. A szervezők a legutóbbi, októberi alkalommal is ezt várták, de akkor kevesebben (15 426) jelentkeztek, igaz, a teljesített össztáv viszont így is meghaladta a kitűzött 200 ezer kilométert (200 461 km). A húszezres […]

[ Tovább ] 2019. március 12. | hozzászólás | Sport |

Páratlan felvételeket tartalmazó dokumentumfilm mutatja be az Apolló-11 misszióját//A documentary featuring unparalleled recordings presents Apollo-11’s mission

Az űrhajó 1969. július 16. és 24. között hajtotta végre történelmi küldetését. Páratlan, korábban nem látott eredeti felvételeket tartalmazó új dokumentumfilm mutatja be az ember első holdra szállását az Apolló-11 misszióval. A januárban a Sundance Filmfesztiválon debütált alkotást a hétvégén tűzték műsorra az amerikai mozik. Az Apolló-11 űrhajó 1969. július 16. és 24. között hajtotta […]

[ Tovább ] 2019. március 12. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Zidane visszatér a Real Madrid kispadjára

Labdarúgás Újra Zinedine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klubvezetés hétfőn bejelentett döntésében megköszönte a csapatot eddig irányító argentin Santiago Solari munkáját. Zidane – aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosa is volt a Realnak – 285 nap után lett újra a klub edzője, és 2022. június 30-áig ír alá. Először 2016 januárjában vette át a […]

[ Tovább ] 2019. március 12. | hozzászólás | Sport |

Pusztított az országban a viharos szél – videó

Pusztító szélvihar söpört végig hajnalban Magyarország északi és középső megyéin. A legtöbb riasztást Budapesten és környékén kapták a katasztrófavédők. Kerepesen egy ház tetejét döntötte le a szél, az V. kerületben pedig egy több száz négyzetméteres állványt szaggatott szét. A kidőlt fák és a leszakadt vezetékek miatt több vonalon órákig állt a vonatközlekedés, néhány településen pedig […]

[ Tovább ] 2019. március 12. | hozzászólás | Közélet |

Vizsgálóbizottságot küldenének az Európai Néppárt politikusai Magyarországra//Un comité d’enquête sera envoyé aux hommes politiques du parti populaire européen en Hongrie

Három tapasztalt szakértőből álló vizsgálóbizottságot küldene az Európai Néppárt (EPP) néhány vezető politikusa Magyarországra, hogy értékelje a Fidesz politikáját és a magyarországi demokrácia helyzetét – erről ír a Népszava brüsszeli tudósítója a Bild cikke alapján. A lap a német Bild sajtóértesülése alapján arról számol be, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke, Markus Söder bajor kormányfő […]

EU-biztos: Nem látok logikát az Orbán-kormány működésében

SZERZŐ: 168 ÓRA Nem lát logikát az Orbán-kormány működésében – nyilatkozta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosa a hvg.hu-nak. Az Orbán-kormány plakátkampányával kapcsolatban közölte, hogy nem érné meglepetésként, ha Jean-Claude Juncker után ő is felkerülne a plakátokra. – Szerintem ez várható is, úgyhogy nem érne meglepetésként. De nem fogjuk annyiban […]

Nagy Blanka a Lokál ellen is pert nyert, még egy kormánypárti lapnak kell helyreigazítania a hazugságait

Nagy Blanka a Lokál ellen is pert nyert, még egy kormánypárti lapnak kell helyreigazítania a hazugságait SZERZŐ: 168 ÓRA Az Origo ellen indított sajtópert a múlt héten nyerte meg Nagy Blanka, a kecskeméti kormányellenes beszédével ismertté vált diákaktivista. A 18 éves diáklányt azzal próbálták lejáratni a kormánylapok, hogy azt állították:  a lány több tárgyból bukásra áll, illetve hogy iskolába is alig jár, […]

[ Tovább ] 2019. március 11. | hozzászólás | Közélet |

Sztrájkoltak az Erkel Színház szombati előadásán

szerző:BALOGH ROLAND Késve kezdődött a Carmen szombati előadása az Erkel Színházban. A szakszervezetek 35 százalékos alapilletmény-emelést szeretnének. Az opera végül lement, a közönség szimpátiája mellett a színpadon mindenki mindent beleadott. Közel fél órája várt már a publikum, ám az eredetileg 18 órára hirdetett előadás nem kezdődött el; tapsolásba fogott a majdnem telt házas budapesti Erkel […]

Már a püspök is tudta, hol osztják a drogot, a rendőrség mégsem tett semmit

„Kedves Jézuska, tényleg hozhatnál egy új világotA kis térségben, ahol élek, nincsenek kilátásokAz iskolát összevonták, a vonatot leállítottákA mobilpostával a segélyeket a kocsma előtt kiosztjákAz autópálya alagútját a mi falunk dombjába fúrjákÉs szemétégetőt is akarnak, hogy az adjon nekünk munkátHét és fél éves múltam, a nevem Lakatos SzájmonÉs kétségkívül nem túl nagy előny a roma […]

[ Tovább ] 2019. március 11. | hozzászólás | Közélet |

Népszerű a csoportos adózás

2019. március 10. 10:37 Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár. Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba – tette […]

Kedden tárgyal Orbán Viktor és Manfred Weber

2019. március 11. 10:05 Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadja Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjét, és EP-választási csúcsjelöltjét Budapesten – közölte az Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Manfred Weber a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban jelentette be, megbeszélést kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Fidesz EPP-tagsága körüli […]

Nagyböjti kampány kezdődött a halfogyasztás népszerűsítéséért

Sokszínű Vidék Cél, hogy Magyarországon növekedjen az egy főre eső halfogyasztásA Nagyböjtben a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kampányt indított a halfogyasztás népszerűsítésére. Sütve az igazi! Hódító útjára indulhat a halkolbászLovagrend alakult az ínyencség népszerűsítésére, évente fesztivált is rendeznek. A haltermelők országos érdekképviselete fel szeretné hívni az emberek figyelmét, hogy a keresztény kultúrában […]

Komolyabban veszik júliustól a hazugságvizsgálatot a büntetőeljárásban

2018. június 18. – Magyar Ügyvéd A ma hatályos szabályok szerint is alávethetők a gyanúsítottak vagy a tanúk hazugságvizsgálatnak, ami azonban csak egyéb adatszerző tevékenységnek számít. Júliustól viszont az ilyen vizsgálat bizonyítási cselekmény, s az eredményét a bíróságnak ugyanúgy kell értékelnie, mint például a helyszíni szemle vagy a szembesítés során tett megállapításokat. Szóval a poligráfot […]

Átmenetileg nem repülhetnek Boeing-737-8 MAX gépekkel))Você não pode voar temporariamente em máquinas Boeing-737-8 MAX

Az etióp légitársaság egyik gépének vasárnapi katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet. Az Ethiopian Airlines gépe röviddel felszállás után zuhant le Addisz-Abeba közelében. A fedélzeten tartózkodó nyolcfős személyzet és a több mint […]

Trócsányi: Az Európai Néppártnak erős Fideszre van szüksége//Trócsányi: Il Partito popolare europeo ha bisogno di una forte Fidesz

Európának egy erős Európai Néppártra (EPP), az EPP-nek pedig egy erős Fideszre van szüksége – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási listavezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak egy interjúban, amely vasárnap jelent meg a lap hírportálján. A politikus a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban kiemelte, hogy […]

BDO: a fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek komoly szankciókra számíthatnak

Gazdaság-munkaerő-kölcsönzés A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései során a fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató cégek komoly szankciókra számíthatnak, jelentős adóbírságot fizethetnek – figyelmeztet a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda.     A BDO MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Hangyási Gábort, a BDO Legal adójogi osztályának vezetőjét, aki elmondta: ” a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek ellenőrzése során feltárt, adóelkerülési […]

Fennakadások a vonatközlekedésben a viharos szél miatt

Időjárás-közlekedés-vasút A Dunakanyar menti vasútvonalakon több helyen is fák dőltek a sínekre, illetve a felsővezetékekre került faágak okoznak gondot a vonatközlekedésben hétfőn reggel – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.     Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Rákosrendező-Fót-Vácrátót közötti szakaszon szünetel a vonatközlekedés, nincs áram a felsővezetékben, mivel több helyen a vezetékre lógó ágak okoznak zárlatot. A […]

[ Tovább ] 2019. március 11. | hozzászólás | Közélet |

Tragikus hajóbaleset: 24 millió műanyagdarabot mosott partra a víz//Tragique accident de bateau: 24 millions de morceaux de plastique ont été lavés à l’eau

Az Északi-tengeren január elején történt konténerhajó-baleset után 24 millió műanyagdarabot mosott partra a víz csak Hollandiában, a groningeni árapálysíkságon és a part menti szigeteken – közölték holland tudósok. A Groningeni Egyetem hétvégén közzétett jelentése szerint a legnagyobb koncentrációban egy népszerű üdülősziget, Schiermonnikoog strandjain mutattak ki plasztikdarabkákat, de sok műanyaghulladékot találtak a lakatlan Rottumeroog és Rottumerplaat […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere