< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Közélet / Blog article: 5 évre ítélték, de egy éve nem vonul börtönbe a volt polgármester

| Mobile | RSS

5 évre ítélték, de egy éve nem vonul börtönbe a volt polgármester

Német Tamás

NÉMET TAMÁS

Balmazújváros volt polgármesterét 2018 áprilisában hivatali vesztegetés miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék, amiért 5 év letöltendőt kapott. Az ítéletet idén februárban aztán a Kúria is megerősítette. Veresnek hivatalosan tavaly június 27-én kellett volna megkezdenie ötéves börtönbüntetését, de a volt polgármester a mai napig nem vonult börtönbe, írja most a 24.hu, a polgármester jogi képviselője szerint pedig jogszerűen van szabadlábon.

A jogerősen elítélt egykori városvezető tavaly szeptember végén a balmazújvárosi focicsapat edzőjének, Horváth Ferencnek volt ott a búcsúján, és ölelgette a távozó edzőt, majd szintén tavaly októberben a köztévé anyagából derült ki, hogy Kövér László és más fideszes politikusok erdélyi kirándulásán is részt vett. Csíkszentdomokoson járt a magyar Országgyűlés focicsapata, a köztévé tudósításában pedig Kövér László nyilatkozata közben tűnik fel a résztvevők között Veres.

Veres Margit még 2018-ban adott be kegyelmi kérvényt Áder János köztársasági elnöknek, az igazságügyi miniszter pedig elrendelheti a büntetés végrehajtásának elhalasztását ennek elbírálásáig. A 24.hu most megkereste mindkét hivatalt, ám mindkét helyről az a válasz érkezett, hogy egyedi kegyelmi ügyekben nem adnak felvilágosítást. Veres ügyvédje pedig úgy nyilatkozott, ügyfele jogszerűen van szabadlábon, és hozzátette, hogy nem kaptak értesítést arról, hogy Veres kérelmét elbírálták-e már. Ahogy azt sem tudta, hogy melyik hivatalnál áll az ügy.

Balmazújváros volt polgármestere, Veres Margit 2012-ben a város jegyzője volt, ebben az időben 400 ezer forinttal és egy autóval kente meg egy vállalkozó annak érdekében, hogy szerezzen támogatást az illető rendezvénycsarnokának felépüléséhez. A két fél találkozóit lehallgatták, a bíróság a hangfelvételeket bizonyítékként használta fel. Veres Margit azután lett polgármester, hogy 2014-ben a várost már nyolc éve vezető, fideszes Tiba István az országgyűlési képviselőséget választotta, és maga helyett a jegyzőjét ajánlotta. Veres függetlenként indult, a Fidesz és az MSZP is támogatta. A vesztegetési ügyről az  Átlátszó még 2016-ban írt hosszabban.

fecsego.eu/index

Leave a Reply 115 megnézve, 2 alkalommal mai nap |