< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Schiffer András: Ma az ellenzék legszínvonalasabb képviselői Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, ez a dermesztő helyzet

| Mobile | RSS

Schiffer András: Ma az ellenzék legszínvonalasabb képviselői Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, ez a dermesztő helyzet

2019. július 24. | hozzászólás | Közélet
Nagy József

Nagy Józsefújságíró. Nagyinterjú az LMP volt társelnökével beszólásról, megrészegülésről, Orbán őrült versenyelőnyéről és az őt felszínen tartókról, az Underwood-házaspárról, fociról és Vasas-pályáról, a haldokló LMP-ről és a haldokló Földről.

„Büdös zsidóbérenc kurva anyádat?”

Megesik az ilyen.

Most ültünk ki egy Parlament melletti kávézó teraszára, eltekert mellettünk egy decens ötvenes férfi, és foghegyről ezt vetette oda önnek.

Nyugi.

Nálunk a lakótelepen a kurvaanyázás volt az egyetlen sértés, amit tilos büntetlenül hagyni. És aki kurvaanyázott, abban volt annyi gerinc, hogy nem menekült el. Ön meg mosolyog ezen a gyáva szar alakon.

Azért mosolygok, mert örülök.

Minek örül?

Hogy nemcsak DK-s trollok lincselnek virtuálisan, hanem festett hajú nyilasok is fenyegetnek a való világban.

Festett hajú?

Az volt neki. Azért figyelek. És levonom a tanulságot: ha mindkét oldal szélsőségesei beszólnak, tán nem járok rossz úton. Politikusként és volt politikusként kell tudni kezelni, ha rajonganak érted, ahogy azt is, ha baromságokat gondolva rólad, értelmetlenül gyűlölnek.

Nem volt mindig ilyen tudatos. Pár hónapja egy ELTE-s beszélgetésen azt mondta, 2010-ben, amikor az LMP bejutott az Országgyűlésbe, megrészegült a nyilvánosság erejétől, és szüksége lett volna egy coach-ra, aki figyelmezteti a veszélyekre.

Mi, az első LMP-frakció tagjai úgy akartunk politikusok lenni, hogy nem politikusként viselkedünk, továbbra is vonattal meg villamossal közlekedünk, és nem képzeljük, hogy csak mert bekerülünk a parlamentbe, különleges anyagból lennénk gyúrva. Naiv elképzelés volt. Nem a hatalom mérgező, hanem a nyilvánosság. Már az első televíziós valóság show-kban húsz éve föltűnt szerencsétleneket is tönkretette az ismertség. A politikusok is védtelenek, legalábbis, ha nem a táskahordás és az önkormányzati politizálás lépcsőit megjárva lépnek az országos politikába, hanem lényegében a semmiből. Egyik nap még a kutya sem ismer, másnap meg nézel le az óriásplakátról, veled van tele a híradó meg az újság, lépten-nyomon rád köszönnek, rosszabb esetben rád kurvaanyáznak. Jönnek szembe az emberek az utcán, te őket nem ismered, ők viszont gondolnak rólad valamit, s ez téged is alakít. Azért az komoly kérdés ám, hogyan kezeld, amikor lapogatnak a lakossági fórumon. Tudatában kell légy, hogy a barátságosság nem a te személyes nagyszerűségednek szól, hanem annak, amit beléd vetítenek. Ahhoz kell a külső segítség, hogy értsd a változást, s közben ne szedj magadra sztárallűröket.

Az is sztárallűr, hogy elnéző ezzel a bringás ápolttal.

Dehogy az. Nem haragszom rá. Egész egyszerűen kurvára nem érdekel, abban az értelemben, hogy nem veszem magamra. El kell tudnom választani a személyest attól, ami a közszereplőnek szól, s erre mondtam, nem állítom, hogy mindig sikerül.  A gyűlölködés, a rasszizmus nyilván zavar: ez a társadalom mentális állapotáról árul el sok mindent.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Szegényt megtévesztette a gonosz szélsőjobb primitív propagandája, legyünk megértőek vele?

Bármennyire is tele a hócipőm a neoliberális politikával, azért az egyéni felelősséget nem teszem zárójelbe. Van felelőssége a hatalomnak, a pártoknak, a propagandának, de a végső felelősség demokráciában és diktatúrában is mindig az egyéné. Becsületsértésért ugyan tehetnék feljelentést ismeretlen tettes ellen, a biztonsági kamerák felvétele alapján alighanem meg is találnák az ipsét, aki aztán vagy beismeri, vagy nem, ha letagadja, vannak tanúk, de ennek az egésznek nem lenne semmi értelme. Irracionális. Jogvédőként rengeteget harcoltam, hogy lehessen büntetlenül véleményt nyilvánítani, akár ilyen penetráns, primitív véleményt is.

Önt impulzív politikusnak írják le a volt párttársai. Karácsony Gergely azt mesélte szintén egy ELTE-s beszélgetésen, hogy amikor a 2012-es pártszakadás után ön meglátta őt a villamoson, a következő megállónál leszállt. Idézem: „Schiffer túlságosan érzelmesen áll a politikához.”

Kínosan érzem magam, ha banális történetek kissé karaktergyilkos népmesei átköltését kell magyaráznom. A történetből annyi igaz, hogy találkoztunk, és járművön. Egész pontosan 2018-ban: ez kétségtelenül 2012 után volt. De egyrészt nem villamoson, hanem a négyes metrón. Másrészt azért szálltam le, mert eleve egy megállót akartam megtenni, mégpedig a Fővám tér és a Gellért tér között. Üdvözöltük egymást szívélyesen, de csevegni nem jutott idő. Ráadásul, ha van egyáltalán a 2012-es szakadárok között olyan, aki ellen semmiféle haragot nem táplálok, az pont Karácsony Gergely. Gratuláltam neki, amikor polgármester lett, ő pedig tavaly eljött a könyvbemutatómra. Gergőnek mindenképpen erénye, különösen a mai politikában, hogy indulatmentesen, más nézőpontokra nyitottan képes politizálni.

A távozók többsége három ember, Orbán Viktor miniszterelnök, Mesterházy Attila szocialista pártelnök és az irántam való engesztelhetetlen  gyűlöletből merített erőt, Karácsony kivétel, őt más motiválta.

Micsoda?

A politikai racionalitás, ha úgy tetszik, számítás. Karácsony ügyes volt  és kínálkozott egy pillanat, amikor túljárt az eszemen. De emiatt sem őt okolom, hanem magamat, hogy miért nem jártam el körültekintőbben.

Miben járt túl Karácsony az ön eszén?

Amikor bejött a pártba 2009 nyarán…

Ön hívta oda.

Igaz, de amikor hívtam, fogalmazzunk úgy, nem bontotta ki az igazság minden részletét, így sejtésem nem volt arról, hogy korábban szabad demokrata főmuftik titkárságán dolgozott.

Most van sansza a főpolgármester-választáson?

Nem tudom, van-e sansza. S ami ennél sokkal durvább: nem is igazán érdekel, hogy van-e neki.

Szavazni azért elmegy?

Ez sem biztos. Számomra semmi jelentősége az önkormányzati választásnak. Ha vidéki városban, kistelepülésen, vagy legalábbis külvárosban élnék, nem biztos, hogy ezt mondanám.

Az ellenzék szerint most kell kiépíteni a bázist, leginkább a fővárosban, amiről 2022-ben kilőhető az Orbán-rendszer.

A Fidesz 2010 óta módszeresen kiürítette az önkormányzatokat, s ott ma már se pénz, se mozgástér, se hatalom. Az önkormányzatoknál semmi sincs. Menedzselik a napi ügyeket, ennyi a feladatuk és a lehetőségük. Pont. Engem egyébként sem önmagában az Orbán-rendszer leváltása érdekel, hanem az, hogy utána mi lesz. Bontsuk le az Orbán-rendszert? Helyes, de előbb tessék mondani, mit teszünk a helyére.

Ki fogja leváltani Orbánt?

Ezt én most biztosan nem tudom megmondani.

Sok éve gondolom, hogy létrehozható egy rendszerkritikus, szuverenista, baloldali párt anélkül, hogy vörös zászlót tűzne ki.  És 2010 óta azt is gondolom, ez az a pozíció, ahonnét ki lehet növekedni a Fidesz kihívójának.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Hogyan?

Ez jelenleg nem az én dolgom. Azt reméltem 2010-ben, hogy 2018-ra, de tán már 2014-re, ha meg nem is buktatjuk  a Fideszt, de feljövünk mellé, mert előbb választanak minket a kiábrándult fideszesek, mint egy szélsőjobbos pártot, vagy mint az MSZP-DK-t.

És most mit remél?

Semmit. Pártom sincsen.

Lesz?

Belátható időn belül, nem hiszem.

Hiszi még, hogy rendszerkritikus párt válthatja le Orbánt?

Fontos rögzíteni, hogy rendszerkritika alatt a globális kapitalizmus kritikáját értem: hiszen a nemzeti burzsoáziákra épülő, vagy nemzeti burzsoáziákat építő autoriter rezsimek is a globális kapitalista világrend függvényei. Másfelől meggyőződésem, hogy a magyar politikai kultúrában mindig a mérsékelt és nem a militáns ellenzéki pozícióból nyílik esély a kormányváltásra. Abban pedig bízom, hogy rendszerkritikus is lesz az a mérsékelt párt.1990 óta egyetlen választást sem nyertek szélről.

Ha az Orbán-rendszer megroppan, aminek bizonyára külső okai lesznek, és nincs kéznél mérsékelt ellenzéki alternatíva, akkor súlyos törésnek, elhúzódó válságok láncolatának néz elébe az ország, aminek újabb autoriter kísérlet a vége, Orbán személyétől tök függetlenül.

Mielőtt 2010-ben a teljhatalomba menetelt volna Orbán, ő maga is középre húzódott. Már a 2008-as szociális népszavazási kampányra visszavett a harcos hangnemből, erőt, stabilitást igyekezett sugározni, a Bajnai-kormány egy éve alatt pedig ugyan lefutotta a kötelező köröket, hogy hogyan veszik el a nyugdíjat a „kommunisták”, meg milyen ingatlanadót akarnak, de sokkal visszafogottabban politizált, mint a megelőző években, a 2009-es miniszterelnöki eskütételt követően libázást is alig hallottunk. A későbbi kampányokat is nagyjából középről intézte: 2014-ben a rezsicsökkentést állította origóba, 2018-ban a migránsoktól meg Sorostól védett meg mindannyiunkat.

„A Fidesz összeszerelő országot épít, a bérszínvonal még mindig nagyon alacsony… a bérkérdésre rá fognak faragni.” Ezt ön állította.

És most is tartom. A munkahelyek zöme valamilyen módon a multikhoz és hangsúlyosan a német autógyárakhoz kötődik, ezen túl a közfoglalkoztatás és a kivándorlás marad. Csakhogy egy autógyár addig marad itt, amíg a kiszolgáltatott munkaerőnek keveset kell fizetnie,  s ez a helyzet úgy általában nyomás alá helyezi a béreket.

Hogyan lehetne bért emelni?

Kizárólag gazdasági paradigmaváltás révén. Orbán 2010 előtt helyesen ismerte fel, hogy olyan mélységben uralta el a külföldi tőke a magyar nemzetgazdaságot, ami egyszerre vált szuverenitási kérdéssé és foglalkoztatási gáttá. S ez nem pusztán szociális, hanem elhúzódó társadalom-lélektani krízist okozott a magyar vidéken. Matolcsy 2010-ben meghirdette a fejlesztő állam ötletét, aminek akkor tapsoltunk, de hamar kiderült, hogy a kifejezés alatt nem kis- és közepes magyar vállalatok megsegítését érti, hanem néhány haveri, rokoni család feltőkésítését. Orbán mára megvalósította célját: a korábbi nomenklatúra burzsoázia helyébe a saját nemzeti burzsoáziáját, hűbéreseit ültette. A vele alkut kötő multicégek ma is összehasonlíthatatlanul jobb elbánásban részesülnek, mint a hazai kis- és közepes vállalkozások, a helyi szövetkezetek. Egyes ágazatokból, például a bankszektorból, vagy más, nem termelő ágazatokból ugyan egyre szorítja ki a külföldi tőkét, ami jó irány, de a kutatás-fejlesztést is betelepülő összeszerelő üzemek igényeihez kívánja szabni, ami harmincéves zsákutca, s összességében is arra épít, hogy a vele lepaktáló külföldi termelőipari tőke, vagyis az összeszerelő üzemek adják a magyar nemzetgazdaság motorját.

Meg a labdarúgás.

Ja, igen, még az is.

Mindketten kölökkoruk óta járnak meccsre. Orbán videotonos, ön vasasos. Úgy tudni, a foci összeköti önöket.

Ha ezt így lehet nevezni. Valami rejtélyes okból, úgy a kilencvenes évek óta, a Vasas és Videoton táborok közti viszony olyan, mint a Fradi-Újpest „örökbarátság”. Igaz, a kilencvenes években még Orbánt is a Vasas-öregfiúkban láttam.

Mikor beszéltek utoljára a futballról?

Talán 2013-ban történt, amikor egy parlamenti felszólalásom után megkérdezte, mi bajom a stadionépítésekkel. Azt mondta: „Nyugi, nektek is lesz majd!” Azt válaszoltam, hogy semmi bajom azzal, hogy önti a fociba a pénzt, öntse, de ne vasba, betonba, mert ki tartja majd fenn a monstrumokat; nekem speciel teljesen megfelel a Vasas régi stadionja, nem izgat, hogy csilivili vécé legyen, tizenkét évesen, amikor elkezdtem kijárni a Fáy utcába, megtanultam, hogy meccs előtt és meccs után intézi az ember a dolgát, és ehhez a focihoz amúgy is megfelel a szocreál díszlet; fejlessze inkább az utánpótlást, a gyerekeknek építsen öltözőt, hogy edzés után tudjanak normálisan lezuhanyozni.

Mire ő?

Hogy jut pénz utánpótlásra, de kell a stadion is hozzá és a többi. A régi rendszerben azt mondták, hogy a foci a szegények sportja, amit a gazdagok néznek. Ma ez pont fordítva van, és ez is gátja, az egész elfuserált akadémiai rendszerrel együtt a sportág fejlődésének. Jó, persze, nem vagyok hülye, tudom, a zuhanyzóból meg az utánpótlásedzők fizetéséből, meg a szegény tehetségeknek adott ösztöndíjakból sokat nem lehet kihúzni, egy csilliárdokért felhúzott stadionból viszont annál többet.

fecsego.eu/hír24

Fotó: Bielik István / 24.hu
Leave a Reply 99 megnézve, 1 alkalommal mai nap |