< Böngészés > Főoldal / Archive: július 2019

| Mobile | RSS

A Momentum és a DK kiegyezett a Fidesszel

2019-07-19 – by Munkások Újsága A Momentumnak és a Demokratikus Koalíciónak sikerült együtt szavaznia a Fidesszel egy olyan szavazáson, amely megcsúfolása mindannak, amit a demokráciáról tudunk. Ráadásul nem egy olyan ügyben, ami lényegtelen, hanem egy olyan ügyben, ami nagyon komolyan fogja befolyásolni mindannyiunk életét. Sikerült olyan elnököt választani az EP élére, aki konkrétan nem indult el a választáson. […]

Polt Péter lépett, megvédené Handó Tündét az Európai Unió Bíróságától

2019. július 20. SZERZŐ: 168 ÓRA A Kúriához fordult a legfőbb ügyész azért, hogy nyilvánítsa törvénysértőnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) végzését, amely előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál egy büntetőügyben – jelentette – be az ügyészség. Az ügy előzménye, hogy  Vasvári Csaba bíró egy büntetőeljárás kapcsán próbálja kideríteni, hogy összhangban áll-e az uniós […]

Újabb sikeres MTA-kutató hagyja el Magyarországot – Muraközy Balázsnál is betelt a pohár

2019. július 20. – SZERZŐ: 168 ÓRA Az Egyesült Államokból költözött haza Muraközy Balázs, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Lendület-ösztöndíjas kutató. A közgazdász azonban az általa is alapított műsor vendégeként a Tilos rádióban azt mondta, hogy a tudomány-ellenes kormányzati kampány miatt betelt nála a pohár, és családjával együtt elhagyja az országot. Muraközy Balázs elmondása szerint […]

Gyász: tragikus körülmények között meghalt Heller Ágnes

tegnap 20:33 Meghalt Heller Ágnes /Fotó: GettyImages 691 Blikk-információ Tragikus körülmények között vesztette életét a 90 éves Heller Ágnes!Hirdetés Péntek kora este elhunyt Heller Ágnes filozófus, akinek halálhírét a német közszolgálati tévé régiós tudósítója is megerősítette – közölte a 444.hu. A portál közlése szerint a 90 éves filozófus a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult […]

Címvédesésre készül az exexatlonos kick-box világbajnok

Rákóczi Renáta Blikk-információ Rövid nyári pihenése után gőzerővel készül szeptemberi címmérkőzésére a Titán SE klasszisa. A profi kick-box világbajnoki övet tavaly elnyert Rákóczi Renáta hamarosan ismét 12 menetes meccsen bizonyíthat, az év végéig pedig további két profi gálán szeretne győzni.Hirdetés A tavasszal az Exatlon Hungary című tévés sportreality-ben is szerepelt kick-boxos a szabadidejét is aktívan […]

[ Tovább ] 2019. július 20. | hozzászólás | Sport |

A hét fontos hírei

G7: 2 milliárdos autópályalehajtót kap Mészáros Lőrinc ásványvizének palackozóüzeme Gyakori dugókat okoz az M1-es autópálya Tatabánya és Bicske közti szakaszán, hogy Szárliget térségben új autópálya-csomópont épül. Mivel innen csupán 5 kilométerre van az óbaroki pihenőhely, kissé érthetetlen a beruházás, de a megfejtés elég egyszerű: itt van Mészáros Lőrinc – elsősorban állami cégek által vásárolt – ásványvizet gyártó cégének, […]

G7: 2 milliárdos autópályalehajtót kap Mészáros Lőrinc ásványvizének palackozóüzeme

Gyakori dugókat okoz az M1-es autópálya Tatabánya és Bicske közti szakaszán, hogy Szárliget térségben új autópálya-csomópont épül. Mivel innen csupán 5 kilométerre van az óbaroki pihenőhely, kissé érthetetlen a beruházás, de a megfejtés elég egyszerű: itt van Mészáros Lőrinc – elsősorban állami cégek által vásárolt – ásványvizet gyártó cégének, a Vivienvíznek a palackozóüzeme. A csomópontot pedig Mészáros üzlettársának, Szíjj […]

Tuzson Bence államtitkár:”az ország fejlődéséhez szövetségre van szükség a kormányzat és az állampolgárok között”

2018.09.03. 2018. augusztus 31-én adta át Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Demeter Ervin kormánymegbízott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal illetékességi területén működő Mobil Kormányablak Buszt. Annak érdekében, hogy a kormányablakos ügyintézés az eddigieknél is szélesebb körben elérhetővé váljon, és még közelebb kerüljön az állampolgárokhoz, Mobilizált Ügyfélszolgálatokat, ún. kormányablak buszokat alakítottak ki. […]

400 köbméter fát osztanak ki a bordányi rászorulóknak

MunkatársunktólDélmagyarország 2019.07.19. 11:02 A képviselő-testület rend­­kívüli ülést tartott a községházán, mert több pályázat be­­nyújtása miatt azonnal határozniuk kellett a képviselőiknek . Döntés született arról, hogy az önkormányzat az „Ős-Bordány” régészeti park megvalósítása érdekében a TOP kiírására ismét pályázatot nyújt be. A szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatására kiírt pályázat benyújtását is kezdeményezték. A maximálisan igényelhető […]

Újabb hőhullám jön, 40 fokot is mérhetnek!

MTI 2019.07.19. 13:32 Még Anglia déli felén is 30-33 fokig emelkedik majd a hét közepén a hőmérséklet délutánonként. A jövő héten ismét hőhullám érheti el Nyugat-Európát – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken Facebook-oldalán. Az ECMWF (Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja) modellje alapján a jövő hét első felében Nyugat-Európa államaiban nagy területen emelkedik majd 35 […]

[ Tovább ] 2019. július 20. | hozzászólás | Közélet |

TGM: Magyarországnak nincsenek szövetségesei

Tamás Gáspár Miklós filozófus a közelmúltban arról írt, hogy az MTA intézményrendszerének elvétele a szinte teljes hazai és európai értelmiség ellenében is sikeres volt. Ezzel kapcsolatban az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tamás Gáspár Miklós arról beszélt, hogy még a zsarnokság felé csúszó rendszerekben is meg szokták gondolni, hogy ennyire befolyásos csoportokkal, mint a teljes […]

Závecz: 50 százalék fölött a Fidesz, 17-en a DK a biztos szavazók körében//Závecz: Über 50 Prozent bei Fidesz, 17 Prozent bei DK unter den Wählern

A Závecz Research honlapján közölt júliusi pártpreferencia-adatok szerint a Fidesz a teljes népesség körében 32, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 51 százalékon áll. A második legnagyobb politikai erőnek továbbra is a DK tűnik – Gyurcsány Ferenc pártja a teljes népesség körében 10, a biztos szavazó pártválasztók között 17 százalékon van. Tovább tart a Jobbik […]

Az Iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit tankhajót//La Garde révolutionnaire iranienne a saisi un pétrolier britannique

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva. Az iráni Press TV szerint egy brit zászló alatt közlekedő tankhajót foglalt le az iráni Forradalmi Gárda, mert a hajó megsértette a nemzetközi szabályokat, írja csatornánk hivatalos partnere, a CNN. A híradások szerint […]

Ez igen! Siklósi Gergely világbajnok lett!

A párbajtőröző 15-14-re legyőzte az orosz Szergej Bidát a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság pénteki döntőjében. A venezuelai Francisco Limardóval szemben izgalommentes, 15-10-es győzelemmel kezdte a napot a 64-es táblán, majd következett két olyan mérkőzése, amelyet hosszabbításban nyert meg. Az elsőt a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung, a másodikat pedig a japán […]

[ Tovább ] 2019. július 20. | hozzászólás | Sport |

Vizes vb: Rasovszky hányt, Gyurta asztmás rohamot kapott a verseny közben

Vizes vb: Rasovszky hányt, Gyurta asztmás rohamot kapott a verseny közben 24.hu2019. 07. 19. 08:57Megküzdöttek az elemekkel és az időjárással, de nem szereztek érmet a magyarok a nyíltvízi úszók 25 kilométeres viadalán a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság pénteki napján. A nőknél Olasz Anna a 6., Sömenek Onon Kata a 8. helyen végzett. A vb fő […]

[ Tovább ] 2019. július 19. | hozzászólás | Sport |

Magyarországról és a Lengyelországról tárgyalnak az EU miniszterei

Szegő Iván Miklós2019. 07. 19. 12:06 A közös értékekről, a jogállamiságról és az alapjogok betartásáról tárgyalnak az EU igazságügyi miniszterei pénteken Helsinkiben. A reggeli holland, lengyel és finn nyilatkozatok szerint a fókuszban Magyarország és Lengyelország áll majd. Az új magyar miniszter is megerősítette, hogy tárgyalnak az alapjogokról, de részletekbe nem bocsátkozott. Finnország vette át az […]

VALÓRA VÁLT ORBÁN RÉMÁLMA – KIS SZERENCSÉVEL BILINCS LEHET A VÉGE///ORBAN VRAIMENT MERVEILLEUX – AVEC UNE PETITE GAMME PEUT ÊTRE LA FIN

A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod! Könnyen lehet, hogy Orbán legnagyobb rémálma valóra válik, ugyanis nagyon nem úgy alakulnak Európában a dolgok, ahogy azt Magyarország miniszterelnöke szeretné. Az Európai Parlament ismét támogatásáról biztosította a román Laura Codruta Kövesit az európai főügyészi tisztségért folyó versenyben. Erről David Sassoli, az új összetételű képviselőtestület […]

KEGYETLENÜL POFÁRA ESTEK ORBÁNÉK – ÉPP A CSODAFEGYVERÜK MONDOTT CSŐDÖT//TŘETÍ POJISTNÝ ZÁKAZNÍK ORBAN – PUPPY ZÁKLADY WINDOWS

A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod! Milliárdok mentek el a semmire. Emlékszünk a Stop Soros törvénycsomagra, melyet Orbánék a migráció megállítására eszeltek ki? A javaslat lényege a következő lett volna: a bevándorlást támogató – a kormány szerint Soros György által finanszírozott szervezeteket a kormány új különadóval sújtotta volna. Még […]

Új EP, változatlan cél: mielőbb vádat emelni az EU-pénzt elcsalók ellen((Neie EP, onverännert Ziel: Akzeptéieren esou séier wéi méiglech géint d’EU Sue Fraudsters

Az Európai Parlament ismét támogatásáról biztosította a román Laura Codruta Kövesit az európai főügyészi tisztségért folyó versenyben. Erről David Sassoli, az új összetételű képviselőtestület elnöke tájékoztatott csütörtökön az MTI szerint. szerző:Domokos Erika, Fotó: Pixabay Az EP házbizottságaként működő elnökök értekezlete kérésére Sassoli levelet küld az Európai Unió másik társjogalkotó szervének, a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak, […]

Jakab Péter: Egy mentálisan leépült ember vezeti Magyarországot

ZsúrPubi 2019. 07. 18. 10:00 A Jobbik frakcióvezetője félelmetes videót tett közzé Orbán mentális állapotáról. És ez nem vicc. Tényleg félelmetes. A politikus Facebook-posztjában azt írja, hogy  nem véletlenül javasolták, hogy a mindenkori miniszterelnök essen át pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. Hisz ő nem egy autót vezet, hanem egy országot. forrás:Zsurpubi


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere