< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Ujraértelmezett piknik harminc év után – Az örökség elhalt, ma kifejezetten fagyos az Orbán- és a Merkel-kormány viszonya

| Mobile | RSS

Ujraértelmezett piknik harminc év után – Az örökség elhalt, ma kifejezetten fagyos az Orbán- és a Merkel-kormány viszonya

2019. augusztus 19.

  • – SZERZŐ: HELTAI ANDRÁS

1989. augusztus 19-én rendezték a vasfüggönytől már megszabadított nyugati határon a Páneurópai pikniket, s ekkor körülbelül hétszáz keletnémet jutott át Ausztriába. A három héttel későbbi teljes határnyitás főpróbájában egyaránt szerepük volt a „reformkommunistáknak” és az ellenzéknek. Az esemény harmincadik évfordulóján Sopronban ott lesz Angela Merkel német kancellár, akinek pártja – együttműködve a Németh-kormánnyal – hathatósan elősegítette a határnyitást. Ott lesz Orbán Viktor magyar kormányfő is. Nem hívták meg viszont Németh Miklós akkori miniszterelnököt, holott a történések egyik alakítója volt.

Az, hogy kié volt az ötlet, máig vitatott. Magáénak vallotta például az egykori MDF. Tény, hogy a terv a párt 1989. június 20-i, miskolci tanácskozásán merült fel, amelyen részt vett Habsburg Ottó is. Ő annak idején Horváth István bonni nagykövetnek azt mondta: az MDF vacsoráján lánya, Walburga, a Páneurópai Unió akkori főtitkára vetette fel a piknik gondolatát, majd a tervet az akkor még egységben fellépő ellenzéki mozgalmak valósították meg. Sopronban a Magyar Demokrata Fórum mellett a Kisgazdapárt, az SZDSZ és a Fidesz szervezte az előkészületeket.

A civil kezdeményezés egyik védnöke Habsburg Ottó lett, és szintén védnöki szerepre kérték föl Pozsgay Imre államminisztert. Ő kikérte Németh Miklós miniszterelnök véleményét, s az ő kérésére vállalta el a tisztséget. A piknikre azután egyikük sem ment el. Minden valószínűség szerint éppen azért, mert tudták, hogy a szabadság ünneplése kapcsán „NDK-turisták”, élve az alkalommal, a valódi szabadságba menekülnek.

Fotó: MTI/Matusz Károly

Hiszen helyzetük akkorra bizonyosan tarthatatlanná vált. Akkoriban keletnémetek tízezrei tartózkodtak már Magyarországon, és túlnyomó részük arra várt, hogy – miután már lebonották a vasfüggönyt – átjusson Ausztriába, és az NSZK bécsi nagykövetségén átvehesse új útlevelét. Százával mentek át illegálisan, de voltak, akiket elfogtak, és a Stasi, a keletnémet állambiztonság különgépein megbilincselve szállítottak „haza”. A budapesti nyugatnémet nagykövetségen megbénult a munka, mivel 180, menedéket kérő NDK-állampolgár szállta meg az épületet. Akik oda már nem jutottak be, jobbára a fővárosi parkokban, majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat német segítséggel működő zugligeti táboraiban, sokan pedig a Balatonnál várták a szabadulás lehetőségét. Sátrakban például, amelyeket Zánkán a honvédség állított fel számukra.

A Németh-kormány kiutat keresett. Elhatározta, hogy nem toloncolja többé vissza a „határsértőket” – de mit tegyen velük? A megoldás Bonn-nal szoros együttműködésben született meg. Augusztus 13-án Budapestre repült Jürgen Sudhoff külügyi államtitkár. Horn Gyula külügyminiszterrel megállapodtak abban, hogy a nagykövetségen lakó keletnémetek a Nemzetközi Vöröskereszt repülőgépén távoznak az országból. Nem is az NSZK-ba, hanem a semleges Ausztriába vitték őket, így kerülve el annak látszatát, mintha Budapest és Bonn összejátszana egymással.

Akkor tervezték a pikniket is. Egyfajta békés, civil összejövetelt, magyar és osztrák polgárok közös szalonnasütését az immáron aknáktól és szögesdróttól mentes határon. Habsburg Walburga szerint „az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet: Magyarország Európa része, és részt kíván venni annak történéseiben. (…) Nem lehet eléggé hangsúlyozni az akkori magyar kormány bátorságát” – mondta.

Fotó: MTI/Matusz Károly

Erre az alkalomra a Soprontól északkeletre fekvő szakaszon, a hajdan Pozsonyba vezető úton „ideiglenes határátkelőhelyet” húztak föl, amely három órán át működött. Ez valójában egy ódon fakapu volt. Amikor a keletnémetek egy csoportja megnyomta, könnyen engedett, és már át is rohantak rajta. Méghozzá egyre többen, csaknem hétszázan, egyes adatok szerint 670-en. Az már persze korántsem a véletlen műve volt, hogy ennyi NDK-s utazzék az ország különböző pontjairól épp akkor Sopronpusztára. A menekülttáborokban plakátok, térképvázlattal is ellátott röpcédulák hirdették a rendezvényt, és felhívta rá a figyelmet a német nyelven is sugárzó Danubius Rádió. Politikusok, diplomaták és titkos ügynökök is szerepet játszhattak tehát abban, hogy a szalonnasütésből valójában a határnyitás főpróbája lett.

Természetesen számolt a lehetséges következményekkel a Németh-kormány is, amely már szembefordult ugyan az NDK-val, de egyáltalán nem lehetett biztos abban, miként reagálnak a tervezett nagy határnyitásra Gorbacsovék. Tudatosan állt tehát nyitva a határ, és annak fegyveres őrei, a parancsnokok és a kiskatonák legfeljebb „meglepetéssel” fogadták, amikor tömegek rohantak ki a kapun.

Ami a szovjeteket illeti, ők természetesen mindent tudtak arról, hogy mi készülődik. Oplatka András magyar-svájci történész az Egy döntés története című kitűnő könyvében Mihail Gorbacsovot idézi: a szovjet hadsereg és a KGB vezetésében „voltak, akik szívesen beavatkoztak volna”. Ám erre azért sem lehetett mód, mert ez meghiúsította volna a pártfőtitkár nagy tervét, az Egyesült Államokkal való kiegyezést. Az is tény ugyanakkor, hogy Moszkvában nem számoltak azzal: a magyar határnyitás egyenesen a berlini fal ledőléséhez vezet, annak minden következményével együtt

Németh Miklós, amint Helmut Kohl akkori német kancellár emlékirataiban olvasható, már korábban felhívta őt, hogy tudassa: mindent megtesz, hogy senkit ne küldjenek vissza az NDK-ba. Három nappal a piknik után, egy szűk körű tanácskozáson született meg a miniszterelnök döntése: megnyitják a határt. Oplatka idézi Horváth István belügyminiszter kérdését is: „Azt jelenti ez, hogy a két német állam vitájában mi a nyugatnémet oldalra állunk?” Németh Miklós így válaszolt: „Igen, pontosan azt jelenti.”

Még aznap, augusztus 23-án este Ferihegyen leszállt a Nemzetközi Vöröskereszt különgépe, és éjjel Bécsbe vitt az NSZK nagykövetségén tartózkodók közül 101 menekültet. Ezzel párhuzamosan Németh megbízta Horváth István bonni nagykövetet, hogy kérjen számára sürgős találkozót Kohl kancellártól. A miniszterelnök Horn és két tanácsadója kíséretében repült titokban 25-én Bonnba, hogy közölje: hamarosan bejelentik a teljes határnyitást. Kohl kancellár úgy emlékezett vissza, hogy könnyek szöktek a szemébe, és azt kérdezte: „Mivel viszonozhatják a németek ezt a gesztust?” Németh azt válaszolta: „Semmivel – nem vagyunk emberkereskedők.”

Fotó: MTI/Matusz Károly

Természetesen viszonozták. Jelentős hitelekkel, erkölcsi-politikai támogatással. Mai szemmel nézve talán meglepő, de az idősebb George Bush elnök – nemkülönben a német és más nyugat-európai politikusok többsége – akkor azt tartotta kívánatosnak, hogy a stabilitás érdekében továbbra is a sikeres „reformkommunisták” vezessék a rendszerváltást.

Aztán ez az örökség szép lassan elhalt, napjainkra pedig kifejezetten fagyossá vált az Orbán- és a Merkel-kormány közötti viszony. Az, hogy e légkörben a két kormányfő közösen ünnepel egy évfordulót, kényszercselekvésnek tűnik. A sors oly fajta iróniája, mint amikor a határnyitás hírére Lakatos Ernő hajdani agitpropfőnököt és az utolsó kelet-berlini nagykövetet a magyar zászlót lobogtató autójával együtt emelték magasba harminc éve az utcán a nyugat-berliniek.

Németh Miklóst nem hívták meg a határnyitás évfordulójának ünnepségére. Meghívást kapott viszont Balog Zoltán volt humánminisztertől egy, a piknikről szóló soproni kerekasztal-beszélgetésre. Az egykori miniszterelnök erről azt mondta: a meghívást korábban elfogadta, de miután annak címe az lett, hogy Áttörés, összeomlás, jövőépítés – Sorsfordító 1989, lemondta a részvételt.

– Azt szuggerálni, hogy az NDK-polgároknak a pikniken való átjutása Ausztriába a határőrség, netán a rendszer összeomlását jelentette, enyhén szólva vitatható – jelentette ki. – Mindig szívesen beszélek a valóban sorsfordító 1989-es évről, de csak akkor, ha hűek maradunk a valósághoz. A magam részéről azt a kérdést szoktam az üggyel kapcsolatban mindenkinek feltenni: vajon lett volna a Páneurópai piknik nélkül is teljes határnyitás szeptember 10-én? Nyilvánvaló, hogy a válasz csak az igen lehet, nehéz erre mást mondani. Harminc év után jó lenne, ha végre egyszer a pártpolitikától és személyes politikai ambícióktól függetlenül tekintenénk ezekre a kérdésekre. Amikor szocialista–liberális kormány volt, akkor mindig Horn Gyula és Alois Mock június 27-i szögesdrótátvágása állt az előtérben, jobboldali kormányok alatt a piknik a központi kérdés. Ám egyetlen alkalommal sem ünnepelték még szeptember 10-ét, pedig az volt a határnyitás napja. Egyébként a Sopronba szóló meghívóval szinte egyidejűleg kaptam kézhez Berlin főpolgármesterének meghívását a nagyszabású november 9-i ünnepségre, amelyen a berlini fal ledőlésének harmincadik évfordulójáról emlékeznek meg. Amint a korábbi kerek évfordulókon, ezúttal is beszélhetek a németek és a békés rendszerváltás más vezető képviselői előtt. 

forrás:168 óra

Leave a Reply 101 megnézve, 1 alkalommal mai nap |