< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Közélet / Blog article: Kitört a botrány, bántalmazásig fajult a konfliktus a füzesgyarmati Fidesz ülésén

| Mobile | RSS

Kitört a botrány, bántalmazásig fajult a konfliktus a füzesgyarmati Fidesz ülésén

SZERZŐ: 168 ÓRA

Egymásnak ellentmondó történettel álltak elő a füzesgyarmati Fidesz-tagok arról, ki kit bántalmazott a helyi alapszervezet június 7-i tisztújító gyűlésén. Miközben Kovácsné Czeglédi Mária Tünde volt alapszervezeti elnök azt állítja, hogy ő volt az áldozat, a polgármester, Bere Károly szerint az alapszervezeti elnök erőszakoskodott – írja a Magyar Narancs

A június 7-i közgyűlés levezető elnöke Kovácsné volt. A lapnak azt nyilatkozta, hogy a Fidesz-tagok listáján olyan nevek is szerepeltek, akiket az alapszabály miatt fel sem vettek. Ezeket a neveket az elnök helyben kihúzta, és felszólította azokat, akik nem a Fidesz tagjai, hogy távozzanak. Ekkor tört ki a botrány.

Az ülés szóváltással indult, hogy egyáltalán kinek van valami keresnivalója a teremben. Kovácsné rátenyerelt a tagnévsorra. Állítása szerint a papírokat Takács Zsófia, a helyi Fidesz-szervezet tagja, Bere felesége kirántotta a keze alól, majd a magasba tartotta. Kovácsné el akarta venni Takácstól az iratcsomagot, de a polgármester felesége magasabb nála, és be is állt a levezető elnöki asztal mögé.  Azt állítja, hogy Bere váratlanul odalépett hozzájuk, eltolta őt a feleségétől és belökte egy székbe.

Végül az elnök nem is vezette az ülést, minden hivatalos dokumentumot elvettek tőle, amelyet később összegyűrve visszakapott. A tisztújítás után Bere lett az új fideszes alapszervezeti elnök.

Egy nappal később Kovácsné látleletet vetetett fel, amely megállapította, hogy a bal felkarján vérömlenyes sérülést szenvedett. A történtek miatt feljelentést tett könnyű testi sértés és kényszerítés miatt.

Bere ezzel szemben azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy a tisztújítás törvényesen zajlott le. – Minősíthetetlen események azonban valóban történtek. Az egyik ilyen, hogy Kovácsné nem volt hajlandó az összes jelenlévő, hivatalos tagsággal rendelkező személy tagságát elismerni, és megpróbálta megakadályozni a tisztújítást. A jelenlévők állítása szerint Kovácsné az egyik jelenlévő kezéből kitépett és darabokra tépett egy tisztújításhoz szükséges dokumentumot – mesélte a polgármester.

Kovácsné Czeglédi Mária Tünde és Bere KárolyFotó: Facebook

Bere szerint így a tettlegesség épp fordítva történt. Kovácsné hátrafeszítette Takács karját, hogy kicsavarja a kezéből a kezéből a lapot. Minthogy ezt többszöri felszólításra sem hagyta abba, ő a felesége segítségére sietett.

– Ezt olyan óvatosan tettem, hogy számára ez semmilyen sérüléssel nem járhatott

– állítja a polgármester.

Kovácsné a történtek után otthagyta a Fideszt, függetlenként indul az őszi önkormányzati választáson. – Tizenhat éve pénzt, időt, energiát nem kímélve, hidegben, melegben kampányoltam a Fidesznek – panaszolta a Magyar Narancs kérdésére.

A konfliktus évekre nyúlik vissza a két politikus között. Kovácsné – aki 2006 óta volt a füzesgyarmati Fidesz elnöke – azt állítja, hogy az utóbbi egy–másfél évben többször jelezte a budapesti pártközpontnak az alapszervezetben történő szabálytalanságokat. Elmondása szerint olyan személyeket is felvettek, akiknek a tagsága aggályos volt. Kovácsné szerint azért, mert kellett a polgármesternek, Berének a szavazat. Bere ezzel szemben azt hangoztatja, hogy a volt füzesgyarmati Fidesz-elnök civakodó, összeférhetetlen ember, aki állandóan levelekkel ostromolta a kormánypárt budapesti központját.

A polgármester augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta  Áder János köztársasági elnöktől.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 136 megnézve, 1 alkalommal mai nap |