< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek / Blog article: Zavaros a választási rezsiutalvány

| Mobile | RSS

Zavaros a választási rezsiutalvány


Fotó: Mohai Balázs / MTI

Kilencezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok – jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón. Az áram- és gázszámlára március 31-ig elkölthető, személyenként háromszor háromezer forintos utalványt szeptember 30-ig postázzák. A Miniszterelnökség vezetője tagadta, hogy ez kapcsolatban állna az október 13-i önkormányzati választásokkal. Indokként a gazdasági fejlődést hozta fel, hozzátéve, hogy ez váltja a kivezetett Erzsébet utalványt, aminek megmaradt íveit is felhasználják a nyomtatáskor. A költségvetési teher szerinte kiszámolható, amihez további 2,5 milliárdos postaköltség járul. A vártnál is többet, egyhavi bérüket, 54 ezer forintot kapnak jutalomként az idén legalább három hónapot közmunkásként dolgozók – szintén a legkevésbé sem a választási osztogatás részeként. A rezsiutalványok költségigényének kiszámítása mégsem olyan egyszerű. A Magyar Közlönyben péntek este megjelent, vonatkozó rendelet szerint ugyanis az érintettek köre jóval tágabb. A 28 jogosult csoport között szerepelnek például az árvák vagy a különböző – például betegségek miatti – járadékokban részesülők. Egy személy csak egy utalványt kaphat. Ez alapján tehát csak az állítható biztosan, hogy az akció költségvetési szükséglete több mint húszmilliárd. A megjelent szabály szerint a posta a kézbesítést egyszer kísérli meg, a papírt ezután már csak külön kérvényre adják ki. Az igencsak zavaros rendeletből az a következtetés vonható le, hogy az utalvány csak postai csekkbefizetés során vagy a szolgáltató ügyfélszolgálatán érvényesíthető. Utóbbi helyszínen – a szabály legvalószínűbb értelmezése szerint – a kedvezmény nem csak a nevünkre szóló, hanem más mérőjére is elszámolható. Arról nem szólnak, hogy ez vonatkozik-e a postai befizetésre, a manapság igencsak elterjedt elektronikus számlafizetés lehetőségét pedig meg sem említik. Az utalvány készpénzre semmilyen módon nem váltható: az esetleges túlfizetést a későbbi fogyasztásban írják jóvá.A hazai energiaszolgáltatók közül lapunkat az ügy kapcsán az állami NKM a kormányhoz irányította. Az E.ON-nál a részletes jogszabály szerint járnak majd el, illetve tájékoztatják ügyfeleiket, akik számára a három címlet rugalmasságot biztosít. Az Elmű-ÉMÁSZ nem reagált. Bár korábbi értesülésünk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) már 2017 őszére kidolgozott egy hasonló rezsiutalvány-rendszert, azt az Orbán-kabinet eddig nem vetette be. A 2018-as választásokra ugyanis egy egyszeri, minden gáz- és távhőfogyasztó számára igénybe vehető árkedvezményről döntöttek. Ennek a forrása – a rezsiutalványtól eltérően – nem a központi költségvetés, hanem a lakossági tarifánál alacsonyabb piaci gázárak nyomán „elhatárolt” nyereségtöbblet, amit a beszerzést végző állami MVM-Csoportnál tartanak nyilván. Tekintettel az itt tavaly felgyülemlett mintegy 40 milliárdos tartalékokra – ami a tovább eső tőzsdei gázárak nyomán idén tovább nőhet –, az Orbán-kabinet rezsicsökkentésre ennél nagyságrendekkel több pénzt oszthatna ki. Pontosító kérdéseinkre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a MEKH nem válaszolt.

Rezsiutalványra jogosító juttatások

– öregségi nyugdíj – özvegyi nyugdíj – szülői nyugdíj – árvaellátás – baleseti hozzátartozói nyugellátás – mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék – mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadéka – korhatár előtti ellátás – szolgálati járandóság – átmeneti bányászjáradék – táncművészeti életjáradék – rokkantsági ellátás – rehabilitációs ellátás – baleseti járadék – rokkantsági járadék – bányászok egészségkárosodási járadék – fogyatékossági támogatás – vakok személyi járadék – a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátás – polgármesterek közszolgálati járadéka – a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás – a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás – a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatása – a hadigondozásról szóló törvény alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátás –  kormányrendelet alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés – nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék – házastársi pótlék – házastársi jövedelempótlék Forrás: Magyar Közlöny 

Kárvallott a fenntarthatóság

Gulyás Gergely bejelentése alapján jelentősen átalakul az ITM vezetősége. Távozik államtitkári posztjáról Kara Ákos infokommunikációs és fogyasztóvédelemért, illetve Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter eddigi parlamenti államtitkár-miniszterhelyettes a jövőben a kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felel államtitkárként. Megüresedő posztját Schanda Tamás eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkár veszi át. Utóbbi tisztséget a jövőben Perényi Zsigmond tölti be, aki eddig egyes állami támogatású külföldi ösztöndíjprogramok és csereprogramok kidolgozásáért és felügyeletéért felelt Gulyás Gergely miniszteri biztosaként. Az ITM újonnan létrehozott építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős posztját Boros Anita tölti be. A korábbi nemzeti fejlesztési tárca egykori vagyonpolitikai helyettes államtitkára jelenleg többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara intézetvezetője, a Közbeszerzési Tanács tagja, valamint a Közbeszerzési Szemle szerkesztőbizottsága és a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elnöke.  Tekintettel arra, hogy a felsőoktatás felügyelete az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) átkerül az ITM-hez, Bódis József, az EMMI eddigi oktatásért felelős államtitkára is az ITM-nél folytatja, hasonló poszton. Maruzsa Zoltán, az EMMI eddigi köznevelésért felelős helyettes államtitkára tevékenységét a tárcánál közoktatási államtitkárként folytatja. Az EMMI nemzetközi ügyekért felelős államtitkári posztját Lőrinczi Zoltán, a tárcának a Kárpát-medence magyar oktatása fejlesztéséért felelős eddigi helyettes államtitkára töltheti be. E változtatások legkésőbb szeptember 1-ig hatályba lépnek. Az államtitkárságok között a kiszorítósdi kárvallottja a jelek szerint az infokommunikáció és a fenntarthatóság. E területek hasonló szintű utódjáról Gulyás Gergely legalábbis nem tett említést, illetve az ITM – számos más kérdésünk mellett – erre se válaszolt. Eddig is sokan furcsállották, hogy az ITM-en belül két energetikai jellegű államtitkárság is alakult. Ezek a feladatleosztás ellenére többször kerültek hatásköri átfedésbe. Weingartner Balázshoz tartoztak többek között az energiahatékonysági támogatások, a hulladékgazdálkodás, a víz és az elektromos autók ügyei. Ezek most Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkárhoz kerülhetnek, aki eddig elsősorban a stratégiaalkotásért felelt.

Jutalmat oszt a Fidesz

A vártnál is többet, egyhavi bérüket kapják meg a közmunkások még az önkormányzati választás előtt a hivatalosan a pénteki kormányinfón bejelentett kormányhatározat alapján. Az egyszeri pénzosztás tervét már két hónappal ezelőtt megszellőztette a hvg.hu, ám az akkor birtokukba került tervezet még csak a havi bér 90 százalékával számolt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azonban a sajtótájékoztatón nettó 54 ezer forintról beszélt, ami megfelel az 54 217 forintos nettó havi közfoglalkoztatotti fizetés összegének. A Belügyminisztérium közmunka oldalán áprilisi a legfrissebb statisztika, akkor a különböző közmunka programokban 110 ezren dolgoztak, s ha nem is felel meg mindenki az állítólag a renitenseket kizáró feltételrendszernek, több mint százezer fővel számolhatunk. Így a legelmaradottabb térségekben még a létszám drasztikus csökkentése ellenére is meghatározó, többnyire képzetlen tömeg jutalmazására majdnem 9 milliárd forintot szán a kormány. Sokan, köztük Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke is úgy nyilatkozott korábban, hogy a pénzzel a Fidesz szavazatokat vásárol az önkormányzati választásra, de az igazság az, hogy erre nincs szüksége. Az utóbbi választásokon ezt a foglalkoztatotti kört és falvaikat sokfelé száz százalékos arányban vitték el a kormánypárti jelöltek. Inkább jutalomnak fogható fel tehát az egyhavi pluszpénz. A kifizetés idejéről és feltételeiről nem sok derült ki a kormányinfón, a határozat pedig eddig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így a korábbi szövegtervezet alapján csak feltételezhetjük, hogy az egyhavi összeget azok kapják, akik legalább 90 napot dolgoztak már közmunkásként ebben az évben, a pénzt kérelmezniük kell, amivel padlóra küldhetik az egyébként is kevés emberrel dolgozó járási hivatalok apparátusát. A gesztus különösen épp a közigazgatásban vagy a közalkalmazotti munkahelyeken dolgozóknál verheti ki a biztosítékot, hiszen az állami, de különösen az önkormányzati körben a háttérmunkát végzők, például a karbantartók egy része 2008 óta nem kapott béremelést. Mégis sokan arról beszéltek az utóbbi hetekben, hogy az elhelyezkedést segítő támogatásnak álcázott pénzosztásra azért szánta rá magát a kormány, mert a közfoglalkoztatottaknak 2016-ban emeltek utoljára fizetést és 2011 óta mindössze 15 százalékkal nőtt a bérük.

szerző:(Gulyás Erika)

forrás:népszava online

Leave a Reply 129 megnézve, 1 alkalommal mai nap |