< Böngészés > Főoldal / Archive: augusztus 2019

| Mobile | RSS

Závecz: egészen elképesztő a Fidesz fölénye, a DK a második erő

Az önkormányzati választások előtt két hónappal nagyobb sebességre kapcsoltak a pártok, némelyiknek, ha kis mértékben is, de sikerült növelnie táborát a Závecz Research kutatása szerint, amelynek adatait augusztus elején vették fel, 1000 fő megkérdezésével. A Fidesz támogatottsága az EP-választásokat követően szűk határon belül hullámzik, most 32-ről 34 százalékra emelkedett. Továbbra is a Demokratikus Koalíció a […]

CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG/S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y (Vádemelés a szerb kábítószercsempésszel szemben

     CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG           6720 Szeged, Stefánia sétány 10. • 6701 Szeged, Pf.: 432. A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szerb férfival szemben, aki közel 20 kg marihuanát próbált meg Magyarország területére csempészni. A vádirat szerint a férfi a bűncselekmény elkövetését megelőzően jelentős összegű pénztartozást halmozott fel ismeretlenek felé, s a tartozás […]

Vezetőcsere az OTP-nél

A romániai leányvállalatot 11 évig vezető Diósi Lászlót nevezte ki az OTP Bank a frissen megvásárolt Mobiasbanca (MBSG) élére, valamint az igazgatótanács elnöki posztjára – közölte a moldovai pénzintézet honlapján megjelent információt a Világgazdaság. szerző:Domokos Erika, Fotó: Napi.hu H Diósi László 2005-ben igazolt a hazai nagybank romániai leányához, ahol két évig vezérigazgató-helyettesként dolgozott. A vezetést […]

Új korszak kezdődik a bankkártyások számára

Új korszakra készülhetnek a bankkártyások: kereken egy hónap múlva, szeptember 14-től lép életbe egy új európai szabályozás, amely az online fizetést teszi még biztonságosabbá. Magyarországon rengetegen érintettek: a hivatalos adatok szerint ugyanis az első negyedévben több mint 9,4 millió bankkártya volt a magyar piacon, 5 százalékkal több mint egy évvel korábban. szerző:Domokos László, Fotó: Shutterstock […]

Vesztegetéssel vádolják a roma önkormányzat elnökét

Szeptemberben a vádlottak padjára ültetik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét, Balogh Jánost, vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt – tudta meg a 24.hu. szerző:Domokos Erika, Fotó: Shutterstock Balogh Jánost egy titokban rögzített hangfelvétel buktatta le, amelyen az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe. A 2018-as országgyűlési […]

Hónapok óta nem fizetik ki egy uniós felzárkóztatási program dolgozóit – a belügyi tárca állítja: a pénz megvan

Baj van a második Nő az esély programmal is, most az oktatók panaszkodnak, hogy nem fizetik ki őket.A humántárca és háttérintézménye, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) kínosan vigyázott eddig, hogy ne ismétlődjön meg a roma nőket a szociális és gyermekvédelmi szakmára felkészítő első uniós program körül kialakult botrány, de most kiderült, hogy mégsem figyeltek […]

Kereszt és szivárvány

Pál apostol is beszél a köztünk lévő különbségekről, majd kihangsúlyozza, hogy e különbségek senkit ne vezessenek a felsőbbség érzésére szerző:Szalai Attila A szivárványos lobbi május óta folyamatosan szervezi a lengyel városokban „egyenlőségi” felvonulásait. Legutóbb, augusztus 10-én az ország középső részén, a Mazóviai vajdaságban, a Visztula mentén fekvő, mintegy százhúsz ezres Płock városát boldogították az LMBTQ+-demonstrálók. […]

[ Tovább ] 2019. augusztus 15. | hozzászólás | Közélet |

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját, és élete vége felé, már betegen ezen a napon ajánlotta fel hazánkat Szűz Máriának

„Napba öltözött asszony” szerző:KD Assumptio beatae Mariae Virginis, azaz Szűz Mária mennybevételének napja augusztus 15-e, XII. Pius pápa 1950-es apostoli konstitúciója nyomán. Ez a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, egyben Magyarország patrónájának ünnepe. Fotó: MH A dogma szerint Jézus anyja földi életének befejeződése után testével-lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, föltámadt fia dicsőségébe, ám ennek hagyománya […]

Hunvald nem ijedt meg Gyurcsány fenyegetésétől

Tanúim vannak arra, hogy mi történt, mivel a hívás alatt kihangosítottam a telefonomat,így mindenki hallhatta a DK-elnök kijelentését – mondta lapunknak az erzsébetvárosi politikus szerző:Bán Károly Ez a hajó már elment – így reagált lapunk kérdésére a szocialista pártot nemrégiben elhagyó Hunvald György, hogy az ellenzéki együttműködés sikere érdekében esetleg visszalép Erzsébetvárosban a polgármester-jelöltségtől, és […]

Osztrák sajtó: az Orbán család is érdekelt a Fertő tó körüli beruházásban((Presse autrichienne: La famille Orbán souhaite également investir dans le lac Neusiedl

Ráhel, a kormányfő lánya mellett a vő, Tiborcz István is felsejlik a háttérben. „Úgy látszik, a magyar környezetvédők sem tudnak többet a Fertőrákoson formálódó megaprojektről” – vonták le a következtetést a Fertő osztrák hívei, önkormányzati képviselők, tartományi zöldek képviselői és környezetvédők. Augusztus elején, Fertőmeggyesen tárgyaltak, ott derült ki, hogy 136 hektáron 880 férőhelyes parkolót, buszállomást, vitorláskikötőt, százágyas, négycsillagos szállodát, […]

Az átváltozó: Orbán a Foreign Affairs címlapján((La variable: Orban à la une des Affaires étrangères

A neves amerikai külpolitikai magazin nagy terjedelemben foglalkozik korunk autoriter vezetőivel, köztük a magyar miniszterelnökkel. „A különböző történelmi korszakoknak jellemző vezetői típusaik vannak: a 20-as években ilyenek voltak a zöldfülű demokraták, a 30-as, 40-es években a diktátorok, az 50-es, 60-as években a nacionalista antikolonialisták, a 70-es években a gerontokraták, majd a 80-as, 90-es években (újra) […]

NAGY BEJELENTÉST TETT KÁLMÁN OLGA – KEZDHET RETTEGNI A FIDESZ

A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod! 1.2K Sokan találgatták, hogy vajon hová tűnhetett a népszerű televíziós személyiség az előválasztás után. Ismert, hogy Kálmán Olga a DK főpolgármester jelöltje volt az előválasztáson. Bár a televíziós személyiség alulmaradt Karácsony Gergellyel szemben azt gondolom eldőlt, hogy neki a pályája a politika, mert […]

[ Tovább ] 2019. augusztus 15. | hozzászólás | Közélet |

Tudomány/Megsütötték az ókori piramisépítők kovászos kenyerét((Science / The leavened bread of the ancient pyramid-makers was baked

Egy amerikai kutatócsoportnak sikerült életre kelteni múzeumban őrzött ókori egyiptomi leletekből kivont kovászt, amellyel megsütötték az egykori piramisépítők kenyerét. Az ötlet egy kaliforniai fizikustól, Seamus Blackleytől, az Xbox atyjától származott, aki hobbiból kísérletezik vadkovászból készült kenyerekkel. Blackley a Queenslandi Egyetem régészével, Serena Love-val és az Iowai Egyetem mikrobiológusával, Richard Bowmannel együtt kezdett kutatni ősi mikroorganizmusok […]

[ Tovább ] 2019. augusztus 15. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Szent István-nap Ópusztaszeren – sajtóközlemény és meghívó

Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 20-án egész napos, ingyenes rendezvénnyel várjuk látogatóinkat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Csongrád megyei Szent István-napi ünnepségen beszédet mond: Dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere. A skanzenben a kisebbek kézműves foglalkozásokon, bábszínházi előadásokon vehetnek részt. Emellett néptánc és népzene is színesíti a programot. A kemencében hagyományos kenyeret sütnek, pont úgy, ahogyan […]

[ Tovább ] 2019. augusztus 15. | hozzászólás | Kultúra |

Csak feleannyi újságban lesz politikai hirdetés, mint legutóbb

BP fecsego.eu/index.hu Az Állami Számvevőszék szerint a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás előtti kampányban 286 sajtótermék tehet közzé politikai hirdetést. A határidőig pontosan ennyien juttatták el árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez. Öt éve a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választások előtt 366 nyomtatott és 232 elektronikus sajtótermék küldte meg hirdetési árjegyzékét a számvevőszéknek. Az ÁSZ a […]

Egymásnak esett a DK és a Fidesz

Elsőként a Demokratikus Koalíció fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az „orosz politikai vezetés legfelsőbb köreihez bekötött Nemzetközi Beruházási Bank miatt”. Közleményükben az után érdeklődtek, hogy ha a miniszterelnök szerint a pénzintézet pedigréje kifogástalan, akkor -miért kell garantálni, hogy nem mennek az amerikai követség közelébe? (Bizonyos hírek szerint Orbán Viktor ígéretet tett David Cornstein budapesti amerikai nagykövetnek, […]

ZÉTALÁZTA AZ MSZP NAGYASSZONYA POLT PÉTERT – KEMÉNY GYOMROST KAPOTT A FŐÜGYÉSZ

2019. 08. 13. A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod! Lassú munkához idő kell – lényegében ezt válaszolta Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész a tavalyi országgyűlési választásra Csepelen leadott hamis ajánlások ügyében. Polt ugyanis most azt írta a képviselő újabb érdeklődésére, hogy a nyomozás határideje 2020 […]

Sportlövészet-Svájc Péni István két bronzérmet nyert a thuni 300 méteres sportlövő Európa-kupán

Péni István egyéniben és UTE-s társaival csapatban is bronzérmet nyert a svájci Thunban zajló 300 méteres sportlövő Európa Kupa-versenyen a 3×20 lövéses standard puska számban.    Az újpesti szakosztály tájékoztatása szerint a tokiói kvótás versenyző az ötkarikás programban nem szereplő nagyöbű puskás viadalon egyéniben svéd és svájci lövő mögött végzett a harmadik helyen.    A szintén bronzérmes magyar trióban […]

[ Tovább ] 2019. augusztus 14. | hozzászólás | Sport |

Augusztus20.-kormány Augusztus 20. – Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.     Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és […]

Egészségügy-kamara Rendkívüli nagygyűlést tart szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara

– Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a kamara elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.     Éger István elmondta: a nagygyűlés célja a “félbeszakad tárgyalások folytatása” a kormánnyal és “gyors, eredményes lezárása”.     A szeptemberi nagygyűlésre meghívást kap három tárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere