< Böngészés > Főoldal / europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Közélet / Blog article: Harcolnak a miskolci szülészet-nőgyógyászati osztály beolvasztása ellen, negyedmillió ember ellátása a tét

| Mobile | RSS

Harcolnak a miskolci szülészet-nőgyógyászati osztály beolvasztása ellen, negyedmillió ember ellátása a tét

168 óra

2019. december 23.

SZERZŐ: KUN J. VIKTÓRIA

Egyre szövevényesebb ügy a Miskolci Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztály beolvasztása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba. Egy kórházi dolgozók által írt júniusi levél megjelenése után négy nő állt ki elsőként az osztály védelmében. Facebook-csoportot alapítottak és petíciót indítottak útnak. Előbbinek ma már több mint nyolcezer tagja van.

Indítsunk onnan, hogy egy olyan intézményről beszélünk, ahol évente 2300 szülést vezényelnek le, ami az összevonás után 4500-ra emelkedne. (2018-ban pontosan 2317, míg amegyei kórházban 2176, összesen 4493 gyermek született.) Ez a szám az országban a legnagyobb osztályokon, klinikákon is épphogy meghaladja a háromezret. A Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztály 1994-ben, 2010-ben és 2014-ben elnyerte a „Bababarát kórház” címet, 2011-ben és 2013-ban „Az év szülészete” oklevelet kapta, valamint 2018-ban az osztály szülőszobáján dolgozó szülésznők „Kiváló munkacsoport” címet kaptak a kórház vezetőségétől. Beolvasztása  nemcsak több mint 150 munkatársat, hanem 250 000, nagyrészt miskolci embert érint, akiknek az ellátását a hosszú évtizedek alatt megteremtett magas szintű szakmai értékek szerint végzik.

Fotó: Miskolci Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztály

És folytassuk azzal, hogy az Orbán- kormány kiemelt fókusza a család és a szülések számának növelése, ehhez pedig megannyi programot hirdet, támogatást oszt. Jelesül például itt, Miskolcon 500 millió forinttal segítette ezt a célt, legalábbis Rétvári Bence államtitkár országgyűlési beszámolója szerint, aki két parlamenti felszólalásra válaszolva mindenkit megnyugtatott, hogy bezárásról szó sincs. Kijelentéseinek a szépséghibája csak az, hogy az általa említett 500 millió forintnak pillanatnyilag nincs nyilvános nyoma.

Sejthető, hogy kizárólag a megyei kórházhoz  folytak be ezek a pénzek, a Semmelweis Tagkórházban viszont ebből a pénzből még csak egy tisztasági festésre sem futotta, más forrásból oldották meg.

Bár a jogszabályok szerint az ilyen pénzek elszámolásáról, akárcsak egy intézmény gazdálkodásáról, közbeszerzésekről folyamatos tájékoztatást kell adni, erre jó ideje nem volt példa. A dolgozói értekezleteken elhangzottak is arra utalnak, hogy az intézményi vezetés célja a tagkórházi szülész-nőgyógyászati osztály beolvasztása, illetve áttelepítése, hogy a megyei kórház egynapos sebészetének helye legyen, hiszen az arra is elnyert 500 millió forint pályázati pénz elköltése egyelőre nagyon is kérdéses. 

A megyei kórház egynapos sebészetét annak ellenére vinnék a a tagkórházi szülész-nőgyógyászati osztályára, hogy utóbbi eleve szülészet-nőgyógyászati ellátásra épült, míg a megyei kórház szülész-nőgyógyászati osztályát egy traumatológiai osztályból alakították ki.

Ahogyan a négy  nő fogalmaz: – Minden lehetséges eszközt készek vagyunk megragadni a Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának megmentése, az osztály jelenlegi formájában való megőrzésére, az ott dolgozó egészségügyi szakemberek áldozatos munkájának megtartása érdekében. Nyilvános Facebook-csoportunkat, mely jelenleg 8386 támogató taggal rendelkezik és a témában megfogalmazott petíciónkat, amit eddig 7859 ember írt alá, azért hoztuk létre, mert mint tudjuk, a Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályát össze akarják vonni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályával, ami

számunkra sem szakmailag, sem betegbiztonsági szempontból nem elfogadható döntés.

A Miskolci Semmelweis Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának dolgozói, továbbá Miskolc lakossága érzékeli, hogy az osztály bezárását, illetve átköltöztetését kívánják megvalósítani, a már jelenleg is leterhelt, hatalmas betegforgalmat ellátó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba. A Semmelweis Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának elköltöztetése után egynapos sebészeti osztály kialakítását tervezik megvalósítani az osztály jelenlegi épületében. Célunk a Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának megmentése, önálló osztályként történő további működtetése. Szeretnénk, ha az egészségügyi intézmény választásának lehetősége és joga megmaradna a nőknek és a családoknak. Fontos kiemelni, hogy egy nő nem három hónapra választ magának nőgyógyászt és egészségügyi intézményt. Terhesség és nőgyógyászati betegség esetén hosszú évekre, de legjobb esetben élethosszig tartó bizalmi kapcsolatra épül a beteg-orvos kapcsolata, amely a jelenlegi bizonytalan és kaotikus helyzetben számtalan anomáliát és problémát vet fel. A szülészet, nőgyógyászati osztályok összevonása a lakosság és az egészségügyi dolgozók jogos felháborodását váltja ki. Egy ekkora forgalmat bonyolító összevont szülészet- nőgyógyászat kialakítása, minden szempontból szembemegy a családközpontú szülészetek kialakításának kormányzati szándékával” – írják a Facebookon az alapítók.

  • Amennyiben a kórház vezetése elhivatott az összevonás mellett, akkor annak előkészítési fázisait, pontos ütemtervét miért nem ismerheti meg a közvélemény?
  • Mi lesz a sorsa azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik jelenleg ellátnak, kezelnek bennünket a Semmelweis Tagkórház Szülészeti-nőgyógyászati Osztályán és magas szakmai színvonalú betegellátást nyújtanak számunkra?
  • Vajon vállalják a további ellátást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán, egyáltalán lesz erre lehetőségük?

– firtatják a megyei kórház főigazgatójának, Révész Jánosnak írt nyílt levélben, hozzáfűzve,  ezek a bizonytalanságok, megválaszolatlan kérdések miatt joggal vetődik fel a betegbiztonság kérdése is. A „jelenleg nincs napirenden” a pályázatokra szánt összegek kiemelése és a „változásmenedzsment előkészítése sem kezdődött még meg” -, továbbá a miskolci rádióban 2019. december 19-én délelőtti órákban elhangzott kijelentések számukra nem kielégítőek. „Különös tekintettel arra, hogy csak bizonytalan három hónap lebeg előttünk, mivel az osztályértekezleten elhangzott információk alapján, a kórház vezetése három hónapot garantált a Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának változatlan működésére vonatkozóan. Annak érdekében, hogy a különböző nyilatkozatokkal és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztályán és a Semmelweis Tagkórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztályán zajló napi szintű munkálatokkal kapcsolatosan tisztán lássunk, a mai napon Közérdekű adatigénylési kérelemmel fordultunk Dr. Révész János Megbízott Főigazgató Úr és a kórház Jogi Osztályának illetékesei felé a Családbarát szülészet, valamint az Egynapos sebészeti ellátás fejlesztésére vonatkozó pályázatok tárgyában. Fontos közügyről és közpénzek felhasználásáról lévén szó Miskolc város és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye lakosainak joga van tisztán látni az őket érintő, nyertes pályázati források keretösszegének felhasználását. Ezért kérjük Önt, hogy költséghelyenként tételesen lebontva a kérelmünkben megjelölt közérdekű adatokat elektronikus formában, az idevonatkozó törvényi szabályok és a 15 napos határidő betartása mellett, a levelezéskor használt email címre részünkre megküldeni szíveskedjen”—olvasható a Facebook-csoport pénteki bejegyzésében.

A miskolci szülészet-nőgyógyászattal kapcsolatban jelenleg több rendőrségi nyomozás is folyamatban van. Ezeknek a részleteiről a későbbiekben számolunk be.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 282 megnézve, 1 alkalommal mai nap |