< Böngészés > Főoldal / Archive: december 2019

| Mobile | RSS

Kitört a vidéki médiaháború//Der ländliche Medienkrieg brach aus

Sorra mondja fel a helyi televíziókkal kötött szerződéseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) azokban a városokban, ahol az ellenzék került hatalomra. „A Szolnok TV Zrt. és az MTVA között hosszú évek óta szerződés van, mely alapján a szolnoki helyi tévé az MTV részére is készít tudósításokat. Ez évente nagyjából 20 millió forint bevételt jelent […]

Terrorizmus New Yorkban 40 évi börtönre ítéltek egy amerikai férfit merényletek előkészítéséért//Тероризм Нью-Йорк засуджений до 40 років ув’язнення за підготовку до вбивства

New Yorkban kedden 40 évi börtönbüntetésre ítélték az amerikai állampolgárságú Ali Kouranit, miután bűnösnek találták abban, hogy terrorista merényletek előkészítésében vett részt az Iszlám Dzsihád nevű szervezet megbízásából. A libanoni születésű, 35 éves Kourani ellen idén májusban emelt vádat a manhattani bíróság, mert információkkal és háttéranyagokkal látta el az egyesült államokbeli terrorakciókat tervező Iszlám Dzsihádot. […]

Gazdaság 450 embert bocsáthatnak el a Magyar Telekomtól

A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket a társaságnál az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján. A cég közleménye szerint a leépítés jelentős része várhatóan 2020 első negyedévében történik meg. A végkielégítéssel kapcsolatos költségek megközelítőleg 4,9 milliárd forintot tesznek ki, ezek nagy része a 2020 első negyedévi mérlegben szerepel […]

Még ilyet: Pintér Sándor belügyminiszter szerint a legfontosabb a korrupciós lehetőségek megelőzése//Even more: According to Interior Minister Sándor Pintér, preventing corruption opportunities is the most important

2019. december 4. – SZERZŐ: MTI Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Legfőbb Ügyészség, valamint a Belügyminisztérium vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának nyolcadik évfordulóján tartott rendezvényen, szerdán a Kúrián. Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte: a legfontosabb a korrupciós lehetőségek megelőzése, ami az e-közigazgatás fejlesztését igényli, hogy az […]

Magyarország 2020-ban megkezdi a kilépést az EU-ból, 375 forint lesz az euró – jósolja a Saxo Bank vezető közgazdásza//Hungria deixará a UE em 2020, 375 forints euro – prevê economista-chefe do Saxo Bank

2019. december 4. – SZERZŐ: 168 ÓRA Magyarország sztorija is bekerült a Saxo Bank minden évben elkészített, következő évre vonatkozó 10 leginkább meghökkentő jóslata közé. Ez a lista olyan sztorikat tartalmaz, amelyek bekövetkezésének csekély az esélye, de óriási lehet a piaci hatása – írja a Portfolio. A magyar sztorit a Saxo vezető közgazdásza, Steen Jakobsen írta az anyagba, szerinte Magyarország […]

Harminckét kórháznak már szeptemberben elfogyott a pénze, és az év vége még mindig nincs itt

2019. december 4. – SZERZŐ: 168 ÓRA Mint mi is beszámoltunk róla, a budai Szent János Kórház indított egy karácsonyi adománygyűjtést, pelenkát, csaptelepet éls még vécédeszkát várnak az adakozóktól, aki pedig megengedheti magának, akár egy-egy egész kórházi osztály osztály hiánylistáját is átvállalhatja. 2019. december 3. Gumikesztyűt, pelenkát, vérnyomásmérőt, csaptelepet kér karácsonyra a jószívű emberektől a […]

2,1 milliárdos büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól//Ungarn wurde von der Europäischen Kommission mit 2,1 Milliarden Geldstrafen belegt

HARTA VIKTORMA, 6,5 millió eurós, átszámítva mintegy 2,1 milliárd forintos bírságot szabott ki az Európai Bizottság Magyarországra, miután RENDSZERSZINTŰ HIÁNYOSSÁGOKAT TALÁLTAK A MAGYAR VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSAIBAN – írja az Euronews Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselőre hivatkozva. Úgy tudni, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának 2015-ös és 2017-es ellenőrzései, valamint az OLAF vizsgálatai is rendszerszintű hiányosságokat tártak […]

Nyugdíjak: iszonyatos létminimumon tartó trükközést tártak fel

Ha a magyar nyugdíjak alacsony szintjét próbálják cáfolni, akkor gyakran hivatkoznak arra, hogy az utolsó bérekhez viszonyítva magas az első nyugdíjak mértéke EU-s összehasonlításban. Viszont egy statisztikai trükközés miatt tűnik jobbnak a hazai összkép a valóságosnál: nemcsak a nyugdíjasok, de a nyugdíj előtt állók is rossz helyzetben vannak. szerző:Szabó Dániel, Fotó: Getty Images Ha a […]

Baranyi Krisztina a polgármesteri hivatal parkolójában kapott bírságot

IV 2019.12.03. 19:54 Aki jelszavakat akar óbégatni, azt zavarja a független média. Aki gondolkodni akar, nem élhet nélküle. Támogass te is! Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere kiírta a Facebookjára, hogy a polgármesteri hivatal parkolójában kapott büntetést a helyi parkolásüzemeltető cégtől, ahol napi 12 órában szokott állni. Fotó: Baranyi Krisztina facebook Hozzátette, hogy a parkolásüzemeltető cég 9 éve […]

Megvan az impeachment-vizsgálat jelentése: Trump saját érdekeit az országé elé helyezte

IV 2019.12.03. 22:41 A független újságírás olyan olvasókat jelent, akiknek számít a munkánk. Támogass te is! A demokraták előálltak azzal a 300 oldalas jelentéssel, amiben a Donald Trump amerikai elnök ellen indított alkotmányos vádemelési eljárás (impeachment) előkészítő szakaszában lefolytatott bizottsági meghallgatások megállapításait összegzik. A dokumentumban azt írták, hogy a vizsgálat felfedte a hónapokig tartó erőfeszítéseket, […]

CSONGRÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y((A tilos jelzés ellenére a vasúti átjáróba hajtott – vádat emelt az ügyészség

          6720 Szeged, Stefánia sétány 10. • 6701 Szeged, Pf.: 432.            Tel.: (62) 622-651 • (62) 622-680 • Fax: (62) 622-689                              E-mail: csongrad.fou@mku.hu A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki idén áprilisban Szatymaz külterületén ütközött a Budapest felé közlekedő Intercityvel. A vádirat szerint a vádlott 2019. április 24. napján […]

Epstein úgy szolgálta fel a nőket András hercegnek, mint gyümölcsöket a tálon

Joób Sándor A független újságírás védettséget jelent, hogy a hatalom nem csinálhat velünk azt, amit csak akar. Támogass te is! Tizenhét éves korában háromszor is arra kényszerítették, hogy szexeljen András yorki herceggel – állította határozottan a BBC-nak adott interjúban az Epstein-ügy egyik koronatanúja, a most 35 éves Virginia Roberts Giuffre, aki fel is jelentette a brit […]

Átment az ellenzék két klímavédelmi célja a parlamenti többségen

Infostart / InfoRádió – Herczeg Zsolt 2019. december 3. 16:52 Az InfoRádió értesülése szerint az ellenzéket is nagyon meglepte, hogy a kormánypártok megszavazták két klímavédelmi javaslatuk tárgysorozatba vételét az Országgyűlésben. Ez azt jelenti, hogy a klímavészhelyzet országos kihirdetéséről szóló indítványokról lehet vita a plenáris ülésen. Erre a fordulatra még a szavazás előtt egy órával sem […]

Kósa megpróbálta letiltani az élő műsort((Kósa hat versucht, die Liveshow zu deaktivieren

– Én ehhez így nem járulok hozzá, most elmegyek és ne adjátok le, azt szeretném kérni – mondta a Fidesz alelnöke. Kósa Lajos megpróbálta letiltani az élő műsort a Heti TV című televíziós adón. A Fidesz alelnökével Breuer Péter beszélgetett, aki kérdezgette a politikust a Fidelitas tisztújító kongresszusán elejtett mondatáról is. (Kósa már sajátos módon […]

Üdvrivalgás fogadta Farkas Flórián lemondását((Bienvenue à la démission de Flórián Farkas

Megtartotta alakuló ülését az Országos Roma Önkormányzat. Farkas Flórián megüzente, hogy lemond mandátumáról, az elnök Agócs János lett. Csordultig megtelt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházának díszterme. Ahogyan a megbízólevelek átadásakor, az alakuló ülésén is egyedül Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom vezetője hiányzott a 47 fős testületből. A Nemzeti Választási […]

Cinizmusban verhetetlen a kormány, ha az üldözött keresztényekről kérdezik((In cynicism, the government is unbeatable when asked about persecuted Christians

A kazah, kirgiz és azeri vallásüldözésről kérdezték a Miniszterelnökséget – ők pedig arra válaszoltak, amire szerettek volna. Fekete öves keresztényüldözőnek számítanak a Türk Tanács hivatalos tagjai, akik közé megfigyelőként és baráti államként csatlakozott Magyarország is – írta meg a korábban Népszava, az Open Doors amerikai újkeresztény szervezet beszámolója alapján. A jelentés szerint Üzbegisztánban, Kirgisztánban és […]

Antiszemitizmus Zsidó sírokat gyaláztak meg Franciaországban((L’antisémitisme Des tombes juives ont été diffamées en France

Antiszemita feliratokat és horogkereszteket találtak kedden 107 síron a kelet-franciaországi Strasbourghoz közeli Westhoffen település zsidó temetőjében. Elzászban a közelmúltban több hasonló eset is országos felháborodást keltett. “Ezekkel a gyalázatos és elvetemült tettekkel megsértették a köztársaságaink értékeit” – írta a Twitteren Christophe Castaner francia belügyminiszter, aki ígéretet tett: tárcája mindent megtesz azért, hogy ezek a cselekmények […]

Időjárás Az ország nagy részén tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek

Tartósan rosszak maradhatnak a látási viszonyok. Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: estétől kiemelten a középső országrészben, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, majd éjszaka az ország más részein is több helyen sűrű, zúzmarás köd képződhet. A ködből, alacsony szintű rétegfelhőzetből […]

AZ ÉVTIZED LEGNAGYOBB ATOMBOMBÁJÁT ROBBANTOTTA AZ MSZP – EKKORA BOTRÁNY MÉG NEM VOLT

2019. 12. 03. Tégy a kormánypropaganda ellen: Súlyos fejlemények történhettek Borsod megyében. Az előzetes hírek alapján szervkereskedő hálózat működhetett a borsodi kórházban. Emberi szervekkel kapcsolatos visszaélések megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Borsod Megyei Kórházban, ahol évente több, mint kétmillió embert látnak el. – írja az MSZP. A dolgozók nevében is követeli a bujkáló emberminisztertől az […]

Szerdáig titokban akarták tartani, de kiderült, ki lesz az ellenzék közös győri győri polgármester-jelöltje

2019. december 3. – SZERZŐ: ÁGOSTON ZOLTÁN Kedd reggel Nemes Balázs, a Momentum Mozgalom szóvivője jelentette be, hogy az ellenzéki pártok megtalálták az új közös polgármester-jelöltjüket a január 26-i időközi választásra.  Bár a hivatalos bejelentéssel szerdáig akartak várni, alig néhány óra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, kiről van szó, egybehangzó információk szerint  az MSZP győri elnöke, […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere