| Mobile | RSS

Rabosítja az ügyészség a DK-s Varju Lászlót

Varju László az ügyészség előtt
Fotó: Báres Márton / Népszava

Ujjlenyomatot vehetnek a felfüggesztett mentelmi jogú képviselőtől.

„Polt Péter ügyészsége folytatja ellenem a hadjáratot, most már rabosítással akarnak rám nyomást gyakorolni. A harcot megvívom és ott leszek ügyészségen, tarts velem, ha Te is tiltakozni akarsz az orbáni önkény ellen!” – írta hétfőn, Facebook-meghívó formájában Varju László, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője.A politikusnak január 27-én délután kell bemennie a Központi Nyomozó Főügyészség fővárosi, Könyves Kálmán körúti székházába, ahol rabosítják, vagyis az eljárási folyamat szerint ujjlenyomatot vehetnek tőle és fényképeket készítenek róla; ez azonban nem jelenti egybenVarju őrizetbe vételét is. A politikus mentelmi jogát az MTVA székházában történt, videókon is látható dulakodás miatt függesztették fel:
bár a többség azt láthatta, hogy fegyveres biztonsági őrök rángatnak, visznek földre parlamenti képviselőket, az ügyészség azért indított lejárást, mert a földre tepert Varju László meg merte fogni az egyik szekuritis bokáját, aki ettől elesett.

Az eset után Varjut mentő vitte el

Az eset után Varjut mentő vitte elA politikust azért is számon kérné az ügyészség, mert gyanújuk szerint 2018 februárjában, hónapokkal a választások előtt anyagi juttatás ígéretével próbált visszalépésre bírni egy független képviselő-jelöltet; mint lapunk kérdésére Varju elmondta, mindkét ügyben rabosítják – ő  pedig részt vesz az eljárásban, de minden jogi eszközzel küzd majd igazáért.Varjút – kisebb ellenzéki demonstráció kíséretében – már január 6-án is beidézték az ügyészségre. Hétfőn szintén tüntetés várható az vádhatóság székháza előtt: a Népszava tudósítója is a helyszínen lesz, a fejleményekről részletesen beszámolunk majd.

nepszava.hu2020.01.27. 10:49

fecsego.eu/Népszava online

Leave a Reply 114 megnézve, 2 alkalommal mai nap |