< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Fecsegő hírek, Közélet / Blog article: Drágább lesz a húsvéti sonka, de a hússzövetség nem számít a kereslet visszaesésére

| Mobile | RSS

Drágább lesz a húsvéti sonka, de a hússzövetség nem számít a kereslet visszaesésére

168 óra

2020. március 25.

SZERZŐ: MTI

Nem várható ellátási zavar a húsvéti füstölt húskészítmények piacán, az ágazati vállalatok széles kínálattal készülnek, azonban a termékek tavalyhoz képest magasabb áron kaphatók majd – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke az MTI-vel.

Éder Tamás elmondta, hogy a húsvéti füstölt hústermékekből évek óta mintegy 6-7 ezer tonna fogy, idén is hasonló forgalomra számít. Kiemelte, hogy a húsüzemekben már jóval húsvét előtt megkezdődik a felkészülés, vannak olyan készítmények, például a hagyományos pácolt, érlelt, füstölt termékek, amelyeket már hetek óta gyártanak.

A sertéshús feldolgozását végző debreceni Hajdúhús 2000 Kft. két hónappal húsvét előtt kezdi elkészíteni ünnepi füstölt hús kínálatát. Ebben az időszakban kerül kínálatukba az éves füstölt termék 35 százaléka.Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

De hogy mi a helyzet most, amikor a koronavírus miatt az emberek egyrészt korábban elkezdték feltölteni élelmiszerkészleteiket és sokan inkább otthon maradnak, hogy lassítsák a járvány terjedését? Az elnök megjegyezte, az ellátásban nem lesz gond, azonban a vállalatok attól tartanak, hogy

a járvány történései a vásárlókat a húsvéti ünnepek előtt takarékosságra kényszerítik, és ezért az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek iránti kereslet nő majd.

Ezzel megtörhet az elmúlt évek tendenciája, amikor a jobb minőségű, hosszabb érlelési idejű, hagyományos termékek iránti kereslet lassan és folyamatosan emelkedett a gyorsérlelésű, főzött, pácolt termékek rovására. A fogyasztók felismerték, hogy az ár igenis érdemi minőségi különbséget jelez a lényegesen olcsóbb és a drágább húsvéti füstölt készítmények között.

Éder Tamás rámutatott, hogy

az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól,

annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár. A tavalyi húsvét előtti időszakhoz képest az élősertés ára mintegy 50 százalékkal nőtt, ehhez képest egy év alatt a húskészítmények árai csak 20 százalék körüli mértékben emelkedtek. Ahhoz, hogy a növekvő önköltségeket a húsipari cégek az árakban ki tudják fejezni, további áremelkedésre lenne szükség – fűzte hozzá.

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 113 megnézve, 2 alkalommal mai nap |