< Böngészés > Főoldal / Alkotmánybíróság, Aktuális hírek, események, Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Életképek/bulvár, EU Sajtószoba, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Fecsegő hírek, Közélet, Magyar Helsinki Bizottság, White House / Blog article: Két párton múlhat az ellenzék sikere, de csak az erős egyéniségekben bízhatnak – Interjú Török Gábor politikai elemzővel

| Mobile | RSS

Két párton múlhat az ellenzék sikere, de csak az erős egyéniségekben bízhatnak – Interjú Török Gábor politikai elemzővel

168 óra

2020. június 9.

SZERZŐ: ÁRPÁSI BENCE – MOLNÁR RICHÁRD

Miért hibázott az ellenzék, amikor nemet mondott a felhatalmazási törvényre? Megállíthatták volna a rájuk zúduló kormányzati össztüzet? Mely pártoknak van esélye a sikeres ellenzéki szövetség létrehozására 2022-re? Egyáltalán van értelme még pártokban gondolkodni? A 168 Óra interjúja és podcastja Török Gábor politikai elemzővel.

Árpási Bence:  Ön korábban azt mondta, a kormányt nem fogja megingatni a koronavírus-járvány. Mi alapján jutott erre a gondolatra?

Két hónappal ezelőtt, amikor elkezdődött a válság, nem ez volt a várakozás. Minden válság esetén a kormányon lévők – ha az első időszakban hoz is némi politikai népszerűséget –, ahogy a krízis egyre mélyül, úgy egyre kellemetlenebb helyzetbe kerülhetnek. Ugyan ez közhely, de a kormányok számára a válságperiódusok azok, amelyek a legnehezebben menedzselhetők. Ebből kifolyólag, amikor betört Magyarországra a koronavírus-járvány, akkor joggal lehetett azt feltételezni, ha ennek a társadalmi és a gazdasági hatásai érzékelhetővé válnak, akkor az nem lesz egy kellemes időszak a kormány számára. Bennem ezért merült fel a gondolat ekkortájt, hogy akár egy előrehozott választás felé is vihetik az országot. Két hónappal a válsághelyzet kihirdetése után már az látható,

hogy borzalmasan, impotens módon, mindenféle elképzelés nélkül szerepelt az ellenzék.

Amennyiben ezt így folytatják a következő időszakban, akkor a kormány nem fog meginogni, érje bármekkora válság.

Árpási Bence:  Furcsa ez a jelenség, mivel azt gondolnánk, krízisidőszakban épp az ellenkezője történik. Lásd a 2008/2009-es válságot.  

Egyáltalán nem magától értetődő ez a helyzet. Amennyiben visszatekintünk a 2010 óta vizsgált népszerűségi mutatókra, akkor azt látjuk, azok nagyjából egy másik adatsorral mutatnak hasonlóságot, ez pedig az embereknek a szubjektív gazdasági helyzetértékelése. Evidens módon ez egy válságban lefelé fog mozdulni. Ebből pedig joggal lehet arra gondolni, nem fog növekedni a Fidesz-KDNP támogatottsága, hanem valamelyest csökkeni fog. Hogy ez jelentős legyen, ehhez kellene egy potens ellenzéki teljesítmény. Ilyet egyáltalán nem lehetett látni az elmúlt időszakban.

Ez persze változhat a választásokig hátralévő időszakban. Noha nem vagyok jövőbelátó, de az eddigiek alapján az látszik valószínűbbnek, hogy az ellenzék nem lesz képes kihasználni ezt a számára egyébként lényegesen kedvezőbb helyzetet, ami most következik.

Török GáborFotó: Illyés Tibor/MTI

Molnár Richárd:  Ön szerint az ellenzék csapdába sétált, amikor nemet mondott a felhatalmazási törvényre. Ha igent mondanak, akkor nem olvasták volna folyton a fejükre, hogy ők ezt elfogadták, megszavazták? Így pedig nem is tudtak volna tiltakozni a törvény tartalma ellen.

Egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány esetén nem helytálló arról beszélni, hogy az ellenzék bármit meg tudott volna akadályozni, ha nincs a felhatalmazási törvény. Ahol alkotmányozó többsége van egy kormánynak, ott az ellenzéknek vétószerepe nincsen. Amennyiben az ellenzék azt teszi, amit a világ legtöbb ellenzéke tesz komoly válságok idején – megpróbál belesimulni a hivatalos kommunikációba, a válság első időszakában a nemzeti egységet próbálja demonstrálni – akkor nem adta volna meg az esélyét annak, hogy kormányoldal ezt az ellenzékhibáztató, a felelősséget rájuk áttevő narratívát elkezdhesse és ápolhassa. Utóbbit egyébként hosszú ideig építeni tudja.

Ha az ellenzék azt teszi, amit Ön a kérdésében feltételez – szó nélkül vagy kritikáit fenntartva megszavazza a felhatalmazási törvényt – akkor sokkal kisebb éle lett volna annak a minden csatornán elindult és 0-24-ben zajló kormányzati kommunikációnak, ami a mai napig tart.

A kormány tudatosan ásta ezt a csapdát, az ellenzék pedig belesétált.

Molnár Richárd:  Miképp cselekedhetett volna helyesen az ellenzék? Mellőznie kellett volna a kormánykritikát is? Nem veszítették volna el teljesen az arcukat, mondván mindent kritikátlanul elfogadnak, amit az Orbán-kormány tesz a koronavírus elleni harc nevében?

Azért nem tudta volna az ellenzék elveszíteni az arcát, mert ilyen nem volt. Azt nem mondom, hogy az ellenzék nem fogalmazhat meg semmiféle kritikát egy ilyen válságidőszakban. Ilyenkor az a helyes taktika, ha az első szakaszban igyekszik a békejobbot nyújtó, a megoldáson dolgozó képet mutatni magáról. Persze el kellene mondani a válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatos bírálatokat, de ezeket csak akkor kell napirendre venni, amikor már nem akkora a baj. Érdekes módon ezt a logikát maga Orbán Viktor vezette elő, amikor a főpolgármester teljesítménye kapcsán fogalmazott meg bizonyos állításokat. Akkor ő maga mondta azt, nem most van a helye Karácsony Gergely teljesítményének elemzésére, amiről persze van véleményük, de ezt majd csak a válság után lehet csak megbeszélni. Szerintem ugyanezt a metódust kellett volna alkalmaznia az ellenzéknek.

Molnár Richárd:  Karácsony Gergely ellen ugyanakkor durva politikai támadás indult a koronavírus-járvány ürügyén. Ha az ellenzék csendben ül és azt teszi, amit Ön szerint tennie kellett volna, akkor ez a roham a főpolgármester ellen elmarad?

Ebben az esetben nehezebb helyzete lett volna a kormányoldalnak, mert akkor a Fidesz tűnt volna békebontónak. A kormányoldal látszott volna olyannak, mint aki politikai célokra használja fel a válságot. Nyilván ez így történik, csak sokkal ügyesebben és rafináltabban tudja a kabinet politikai célokra felhasználni a helyzetet. Az ellenzék viszont megadta a lehetőséget arra, őket lehessen beállítani úgy, mint aki politikát csinál a válságból. Ezek a hétköznapi példák, amiket gyakran hallunk a politikai kommunikációban, nagyon szemléletesek abban, megértsük a dolgokat. Amikor arról beszélnek politikusok, hogy ég a ház, akkor – még akiknek fenntartásai is vannak a tűz okait illetően – azok is a megragadják a vödröt és megpróbálnak oltani. Ezt kell eljátszania a mindekori politikai elitnek ebben a helyzetben. Az ellenzék megtette azt a szívességet a kormánynak, hogy nem fogta meg azt a vödör vizet. Helyette kiállt az utcára és elkezdte azt kiabálni, a kabinet nem is a tüzet oltja. Így már a Fidesz is el tudta vinni egy politikai játszma felé az eseményeket a nyilvánosság előtt.

Taktikai hiba volt, amit az ellenzék elkövetett. Ezt a helyzetet, ami ilyenkor történik, azt a válság-szakirodalom úgy nevezi, a „zászló köré gyülekeznek, a zászló alá vonulnak a választópolgárok.” Nem véletlenül nevezik ezt így. Mindenfajta krízisszituációban az állampolgárok a félelem, a bizonytalanság és az ijedtség miatt a biztonságot, a kapaszkodót keresik. A politikai elittől is azt várják, tegyék félre a csatározásaikat. A politikai logika nem szűnik meg ebben az időszakban sem, csak ennek elrejtése minden politikus számára feladat. A kormányoldal ebben volt ügyesebb. Megásta a csapdát, ebbe az ellenzék belesétált, így rájuk lehetett mutogatni, mint aki továbbra is politizál ahelyett, hogy a megoldáson dolgozna. Ezt követően már könnyedén vehette elő azt az arzenált a kormányzati kommunikáció, amivel aztán támadhatta az ellenzéket. Emiatt is gondolom azt, hogy ennek a két és fél hónapnak a mérlege egyértelmű:

a kormányoldal leiskolázta az ellenzéket.

Árpási Bence:  Beszéljünk egy kicsit a jövőről. Mit gondol, most dőlt el a 2022-es választás, vagy még az ellenzéknek van esélye behozni azt a hátrányt, amit saját magának okozott?

Nem lehet állítani, hogy lefutott lenne a következő választás. Az előbb vázolt felállásból nem következik az, hogy minden így marad a jövőben. A hátralévő időszak a 2010 óta tartó Fidesz-kormányzásnak az egyik legnehezebb időszaka lesz a Fidesz-KDNP szempontjából. Noha az ellenzék politikai teljesítménye nem volt erőteljes, a 2019-es választásokon szerzett felismerés – miszerint egységesíteni kell az erőket – az velük marad.

Egyáltalán nem merném azt állítani, hogy eldőlt a 2022-es választás. Már csak azért sem, mert a kormányoldal nagyon nehéz időszak elé néz, az ellenzék pedig a minimális versenyfeltétel receptjét már ismeri. Tudja, mit kell tennie. Ez pedig az, hogy a 106 egyéni választókörzetben valamiképp egy jelölt mögé kell felsorakoznia. Ha ezt a két tényt figyelembe vesszük, akkor a 2022-es választás kiélezett is lehet. 

Árpási Bence:  A recesszióból pedig tudna muníciót gyűjteni az ellenzék.  

Ugyanakkor, ha az ellenzék egy olyan teljesítményt nyújt, mint amilyet eddig mutatott, különösen az önkormányzati választások után, amely számára viszonylag sikeres volt, akkor bennem kételyeket vet fel, képes lesz-e kihasználni ezt az állapotot. Kétséges, tud-e profitálni a most következő társadalmi és gazdasági válságból, és képes lesz-e azt a választási együttműködést létrehozni, amely a sikerének egy minimumfeltétele lenne. Nyilván megtáltosodhat az ellenzék, de lehet a kormányoldal is elveszti az eddig látott stratégiai-taktikai képességét, ebből pedig következhetne egy sima ellenzéki győzelem. Ám pillanatnyilag nem rendelkezünk olyan információkkal, hogy bármi biztosat mondhassunk ezzel kapcsolatban. Azt tanácsolom mindenkinek, ne higgyen azoknak, akik arról beszélnek két évvel egy választás előtt, hogy az már eldőlt. Nyilván nem dőlt el, csak van pár dolog, amit azzal kapcsolatban sejtünk, tudunk, gondolunk, milyen időszak vár ránk.

Árpási Bence:  Ön kompletten kezeli az ellenzéki pártokat, de sok alakulat van azon a térfélen. Van olyan párt az ellenzéki oldalon, aki meg tud erősödni, vagy adott esetben el fog tűnni a süllyesztőben? Most gondolok itt a Jobbikra, amelyik látványosan veri szét önmagát.

A 2022-es választások logikája felől nézve ellenzékről kell beszélni. Ugyanakkor Magyarországon nincs egységes ellenzék, ezért ellenzékek, ellenzéki politikai erők vannak. Ezek távolról nézve egységesen rossz teljesítményt nyújtottak, noha vannak különbségek. A Jobbik a 2018-as választás óta olyan vesszőfutást mutat be, ami után azon is csodálkozom, egyáltalán van mérhető támogatottsága. Ami a teljesítményéhez képest nem is olyan alacsony. A kutatások azt mutatják, két erő látszik központosulni az ellenzéki politikában.

Az egyik a DK, a másik pedig a Momentum. 

Molnár Richárd:  Mit szól ahhoz a vélekedéshez, hogy a Momentum, amely egy sikertörténetnek számít 2018 óta, mintha eltűnt volna? Úgy fest, a Demokratikus Koalíció leuralta bizonyos szempontból az ellenzéki kommunikációt, a Momentumról pedig semmit sem lehet hallani.

Igazat adok a kérdésben megfogalmazott állításnak. Az a Momentum, amelyik az adatok alapján 2018-hoz képest kifejezetten jó teljesítményt nyújt, ha a politikai teljesítményt nézzük, az már sok kérdést vet fel. Az ő esetükben az önkormányzati választás óta eltelt időszakban nehéz lenne olyan eseményt vagy kezdeményezést kiemelni, ami megmutatta volna a Momentum abbéli ambícióját, hogy az ellenzék vezető ereje legyen, vagy egyáltalán csak látható legyen azon a térfélen.  

Árpási Bence:  Működik még a pártlogika egy ellenzéki szavazó gondolkodásában?

Az ellenzék a választók szemében inkább személyekből áll, mint sem politikai pártokból. Amúgy is sokat veszített ellenzéki oldalon a pártokhoz való kötödés az elmúlt időszakban. Ha van változás a 2010 óta eltelt időszakban az ellenzéki politikában az éppen az, hogy egyre több olyan választó lett, akiket nem elsősorban a pártok egyike vagy másika érdekel, hanem az mozgatja a politikai gondolkodását, milyen módon lehetne leváltani az Orbán-kormányt. Ezt keresik az ellenzéki oldalon, de valójában ez már nem pártokhoz kötődik. Persze mindegyik pártnak megvan a maga keménymagja, ugyanakkor az ellenzéki választópolgároknak a gondolkodásában az jelenik meg, ki az, aki a leginkább alkalmas lehet a kormányváltás vezetőjévé válni. Ebben a folyamatban

nem pártokat látnak inkább, hanem szereplőket, politikai egyéniségeket.

Ezekből a politikai szereplőkből kívánják összerakni azt a kívánt csapatot, akibe bele akarják látni a kormányváltás lehetőségét. Emiatt lehetnek olyan politikusok is kedveltek ellenzéki térfélen, akiknek a pártja kifejezetten rossz teljesítményt nyújt. Vagy nincs is pártja: gondolok itt Szél Bernadettre vagy Hadházy Ákosra.

Emiatt kevésbé a pártos politizálást látom meghatározónak, hanem sokkal inkább ezt a személyközpontú ellenzéki politikát. Ebből persze nehezen tud az kijönni, amiről most beszélünk, hiszen mégiscsak a politikai pártoknak kellene valamiféle megállapodásra jutniuk.

Árpási Bence:  A Jobbik szétesése mennyiben változtatja meg az erőviszonyokat?

Korábban azt gondoltam, ez egy háromközpontú ellenzéki politika lehet, de a Jobbik meggyengülésével és az általuk mutatott politikai teljesítmény okán azt gondolom, az ellenzéki politika erőviszonyait két ellenzéki párt megállapodása vagy nem megállapodása fogja eldönteni. Ez pedig a Demokratikus Koalíció, másrészt pedig a Momentum.  

A minap hatvanöt éves Máté Gábor bezokogta magát a magyar színháztörténetbe. A kaposvári színház fénykorának korszakos előadása, a Marat halála végén, a Kikiáltó szerepében 1981-ben egy az 1956-os forradalomra emlékeztető utcakővel a kezében, háttérben a forradalom jelképe, a Corvin köz hatalmas képével sírt és sírt.

Leave a Reply 207 megnézve, 2 alkalommal mai nap |