CSONGRÁD-CSANÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG//S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Vádemelés a mórahalmi makettpark ügyében
6720 Szeged, Stefánia sétány 10. • 6701 Szeged, Pf.: 432.
Tel.: (62) 622-651 • (62) 622-680 • Fax: (62) 622-689
E-mail: csongrad.fou@mku.hu

Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség öt férfi ellen, akik 2011 és 2014. között egy Mórahalmon, uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósítandó makettpark építésére több mint félmilliárd forint támogatást kíséreltek meg megszerezni.
A vádirat szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül pályázati felhívást tett közzé. A felhívásra a vádlottak egyikének cége 2009. novemberében pályázatot nyújtott be, melynek elbírálását követően a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (röviden DARFÜ) a társasággal 2010. októberében támogatási szerződést kötött. A támogatást elnyert nonprofit társaság vállalta, hogy Mórahalom területén egy, az 1910-es Nagy Magyarországot bemutató emlékparkot létesít, melyben 50 fontos magyar műemlék kicsinyített mását helyezi el, valamint fogadóépületet alakít ki, s a létesítményt az elkészültét követő 5 évig üzemelteti. A beruházás során a generálkivitelezői és a műszaki ellenőri tevékenységet a vádlottak befolyása illetve irányítása alatt álló gazdasági társaságok végezték.
A projekt összköltsége 648 millió forint volt, melyet a cég 15 %-os önerő biztosítása mellett, 550 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatási összegből vállalt megvalósítani. A vádlottak a kivitelezés kezdeteitől folyamatosan finanszírozási gondokkal szembesültek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését illetve a projekt pénzügyi irányítását végző vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára, az azonban a kivitelezés tényleges megkezdésekor már csak részben állt rendelkezésre. A likviditási problémák áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében a vádlottak közösen elhatározták, hogy a kivitelezés folyamán benyújtandó kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkálatokat jelentenek majd készre.
A pályázatot elnyerő társaság, valamint a vele szerződésben álló generálkivitelező illetve a műszaki ellenőrzést végző cégek részéről eljáró vádlottak mindvégig tisztában voltak a projekt kivitelezésének tényleges állásával, s így azzal, hogy a kifizetési kérelmekben teljesítettként megjelölt makettek egy része a valóságban el sem készült vagy az előírtnál jóval silányabb minőségben készült el, illetve egyes makettek elszámolása túlárazott volt.
- júniusáig – a támogatási előleggel illetve három kifizetési kérelemben megítélni kért támogatással együtt – a vádlottak összesen több mint 510 millió forint összegre nyújtottak be igényt. Mivel a DARFÜ a kivitelezés ellenőrzése során tapasztalt szabálytalanságok következtében a pályázó céget még a második kifizetési kérelem elbírálása során 25%-os támogatáselvonással sújtotta, végül mindösszesen 436 millió forint folyósítására került sor a támogatott társaság részére.
Az utolsó, záró kifizetési csomagban a vádlottak 2014. március 31. napjával a projektet készre jelentették. A benyújtott elszámolásban foglaltak ellenőrzése során azonban az nyert megállapítást, hogy a projekt műszaki állapota a pályázatban vállalt funkció betöltésére alkalmatlan, 20 makett nem volt fellelhető a helyszínen, több pedig sérült volt. A projekt során tapasztalt szabálytalanságokra, valótlan iratokkal történő megtévesztésekre és szerződésszegésekre figyelemmel a DARFÜ a költségvetési támogatást jogosulatlanul igénybe vettnek minősítette, és kifizetett összeg visszafizetésére kötelezte a támogatott társaságot.
A jogosulatlanul igénybe vett 436 millió forintos költségvetési támogatás visszafizetésére nem került sor, a visszakövetelt összegből végrehajtási eljárás során csupán alig 50 millió forint térült meg.
A vádlottakkal szemben a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének elkövetése miatt elkövetése miatt emelt vádat. Bűnösségük kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
Szeged, 2020. június 11.
dr. Kopasz Zsolt
főügyész