| Mobile | RSS

AMIKOR TÖRVÉNYESÍTIK A LOPÁST AZ ATTÓL MÉG LOPÁS!//WENN DER DIEBSTAHL NOCH RECHTLICH IST!

A magyar nemzet mészarosai..

KÖZÉLETKözzétéve 2020 jún 14.

 0MegosztásFelejthetetlen szex, amely addig tart, ameddig csak akarja!Sex

Adskeeper

Többet kaszáltak öt év alatt a NER-oligarchák, mint korábban bárki.

A Válasz Online összegezte a Mészáros-korszak első öt évének mérlegét. Ebből elsősorban az derült ki, hogy a gecizéssel véget ért Orbán-Simicska korszak után öt évvel a Simicska Lajos helyére tolakodók ma négyszer annyit (köz)pénzt vesznek ki a nagy közös kasszából, mint a Közgép-vezér egykori érdekeltségei.

A kormányzati körökben elegánsan „nemzeti nagytőkéseknek” nevezett Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, Tiborcz István, illetve azok a befolyásos cégek és cégvezetők, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) gazdasági holdudvarához tartoznak, ma nagyságrendekkel nagyobb haszonkulcsokkal gyarapítják vagyonukat, mint korábban bárki aki a hatalom közelében sütögethette a pecsenyéjét.

A Válasz Online írása azért fókuszál építőipari érdekeltségekre, mert ebbe a szektorba szokás „átszivattyúzni” a legtöbb állami forrást. Míg a 2010 utáni Fidesz-időszak első felében az akkori egyeduralkodó Simicska Lajos Közgép Zrt.-je közel 500 milliárd forintos bevételre tett szert, addig a Mészáros, Szíjj, Garancsi és Tiborcz-féle, alapcsapat, már négyszer ekkora, vagyis 2000 milliárdos tételben játszhatott az utóbbi öt évben.

Simicska 6,8 százalékos haszonkulccsal dolgozott 2010-2015 között, a felcsúti lobbikör viszont már 15-16 százalékossal, miközben a függetlenebb (körön kívüli) építőipari vállalatok jellemzően 2-3 százalékos bevételarányos nyereséget tudnak csak realizálni.

A futball és a kormányzati média kapja a legtöbb visszaosztást

A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy az érintett cégekből áll a felcsúti Puskás Akadémia, az eszéki NK Osijek, a Mol Fehérvár FC, a Zalaegerszegi TE és a Tiszakécskei LC nevű futballcsapatok szponzori köre, de ezek a “magán”cégek reklámoznak havonta sok milliárd forint értkben a NER-kompatibilis sajtónál is.

Jut is, marad is, hiszen ezek a cégek a bevételekből legalább 220-230 milliárdnyi tiszta hasznot könyvelhettek el, ami éppen hétszer annyi, mint amennyit Simicska Lajos annak idején kaszált.

A Válasz Online azt is felidézte, hogy a hatalmi kör miként vette be a Balaton partját, miután az állam szakosított szervezete, a Magyar Turisztikai Ügynökség mindenki meglepetésére közzé tette a támogatási rendszert. Az viszont már senkit sem lepett meg különösebben, hogy a Fidesz, Tiborcz, Mészáros, Garancsi és Csányi tulajdonnevekkel körülírható felsőelitje a szálloda és mólófejlesztésre szánt közpénzek kétharmadát elszippantotta (138-ból 90 milliárd forintot).

Még az MSZP-SZDSZ kormányok egykori kedvezményezettjei is NER-kompatibilissé váltak

“Magyarországon államközpontú gazdaság alakult ki, amely frontálisan szembe megy a szabadpiaccal” – mondta Schöpflin György, a Fidesz–KDNP volt európai parlamenti képviselője a Válasz Online podcast adásában. Ezzel mintegy alátámasztotta azt a közismert tényt, hogy a kormányzati csúcsirányítók és a közbeszerzések legnagyobb nyertesei lényegében egy tulajdonosi körként működnek

Ugyanakkor van egy kisebb meglepetés is a Válasz Online értékelésében. A kormányzati nagy beruházások nyertesei közt ott van az osztrák Strabag és a Swietelsky-csoport, amely most erősebb szálakkal kötődik a NER-hez, mint az MSZP–SZDSZ-kormányok idején.

Forrás: Szeretlek Egerszeg/facebook

fecsego.eu/OLKT

WENN DER DIEBSTAHL NOCH RECHTLICH IST!

  1. Juni 2020 | Post Verfassungsgericht, Aktuelle Nachrichten, Ereignisse, Gericht / Staatsanwaltschaft / Szeged Judgement Board, Bilder des Lebens / Boulevardzeitung, EU-Presseraum, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering News, Öffentliches Leben, Ungarisches Helsinki-Komitee, Szeged Tribunal, Weißes Haus
    Die Metzger der ungarischen Nation ..
    VERÖFFENTLICHUNG Veröffentlicht am 14. Juni 2020 0ShareUnforgettable Sex, der so lange dauert, wie Sie wollen!

Adskeeper
NER-Oligarchen haben in fünf Jahren mehr gemäht als jemals zuvor.

Answer Online fasste die Bilanz für die ersten fünf Jahre des Metzgerzeitalters zusammen. Dies ergab hauptsächlich, dass fünf Jahre nach der Orbán-Simicska-Ära, die mit dem Cumming endete, diejenigen, die in Lajos Simicska einmarschierten, jetzt viermal so viel (öffentliches) Geld aus den großen gemeinsamen Kassen herausnehmen wie die früheren Interessen des Generalingenieurs.

Lőrinc Mészáros, Lászlószörj, István Garancsi, István Tiborcz, in Regierungskreisen elegant als „nationale Großkapitalisten“ bezeichnet, sowie einflussreiche Unternehmen und Wirtschaftsführer, die zum wirtschaftlichen Moonyard des Nationalen Kooperationssystems (NER) gehören, steigern ihre Gewinne jetzt um Größenordnungen höhere Gewinnspannen. Jeder, der seinen Braten in der Nähe der Macht hätte backen können.

Das Schreiben von Answer Online konzentriert sich auf Bauinteressen, da es üblich ist, die meisten öffentlichen Ressourcen in diesen Sektor zu „pumpen“. Während in der ersten Hälfte der Fidesz-Zeit nach 2010 der damalige Monarch Simicska Lajos Közgép Zrt. Fast 500 Milliarden Forint Umsatz erzielte, konnten die Basisteams von Mészáros, Belt, Garancsi und Tiborcz viermal so viel spielen, dh 2.000 Milliarden Gegenstände. in den letzten fünf Jahren.

Simicska arbeitete zwischen 2010 und 2015 mit einer Gewinnspanne von 6,8 Prozent, während die Felcsút-Lobbygruppe bereits eine Gewinnspanne von 15 bis 16 Prozent hatte, während unabhängigere (außerhalb des Kreises liegende) Bauunternehmen in der Regel nur einen umsatzabhängigen Gewinn von 2 bis 3 Prozent erzielen können.

Fußball und Regierungsmedien erhalten die größte Umverteilung

Der Autor macht auch darauf aufmerksam, dass die Puskás-Akademie in Felcsút, NK Osijek in Osijek, Mol Fehérvár FC, Zalaegerszeg TE und Tiszakécskei LC Sponsoren der beteiligten Unternehmen sind, aber diese „privaten“ Unternehmen werben jeden Monat viel. Milliarden auch in der NER-kompatiblen Presse.

Es wird und bleibt, da diese Unternehmen mindestens 220 bis 230 Milliarden Nettogewinne aus den Einnahmen erzielen könnten, was genau siebenmal so viel ist wie das, was Lajos Simicska zu dieser Zeit gemäht hat.

Response Online erinnerte auch daran, wie die Regierung die Ufer des Plattensees übernahm, nachdem die staatliche Sonderorganisation, die ungarische Tourismusagentur, das Unterstützungssystem zu jedermanns Überraschung angekündigt hatte. Andererseits war niemand besonders überrascht, dass die Top-Eliten von Fidesz, Tiborcz, Mészáros, Garancsi und Csányi, die mit ihren Eigennamen beschrieben werden können, zwei Drittel der öffentlichen Gelder für die Entwicklung von Hotels und Piers saugten (90 Mrd. HUF von 138).

Selbst ehemalige Nutznießer der MSZP-SZDSZ-Regierungen sind NER-konform geworden

“Ungarn hat eine staatszentrierte Wirtschaft entwickelt, die dem freien Markt frontal gegenübersteht”, sagte György Schöpflin, ehemaliges Mitglied des Fidesz-KDNP-MdEP, im Answer Online-Podcast. Dies hat die bekannte Tatsache etwas unterstützt, dass Top-Regierungsmanager und die größten Gewinner des öffentlichen Beschaffungswesens im Wesentlichen als Eigentümerkreis agieren.

Es gibt jedoch auch eine kleine Überraschung bei der Bewertung von Answer Online. Zu den Gewinnern großer staatlicher Investitionen zählen der österreichische Strabag und die Swietelsky-Gruppe, die jetzt stärker an die NER gebunden sind als unter den Regierungen der MSZP-SZDSZ.

Quelle: Ich liebe dich Egerszeg / Facebook

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 77 megnézve, 1 alkalommal mai nap |