< Böngészés > Főoldal / Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla, Életképek/bulvár, Fecsegő hírek, Közélet, Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Több száz milliós lopás a Wallisnál: két tucat drága kocsit vittek el a cég telephelyéről

| Mobile | RSS

Több száz milliós lopás a Wallisnál: két tucat drága kocsit vittek el a cég telephelyéről

Nagy Gergely Miklós

Nagy Gergely Miklósújságíró. 2020. 06. 15. 06:03

Súlyos visszaélés történt az egyik legnagyobb hazai autókereskedőnél. A cég egyik alkalmazottját letartóztatták, de egyelőre rejtély, pontosan mi történt, mert a házon belül terjedő történet és a lapunknak nyilatkozó egyik károsult verziója jelentősen eltér. Érthetetlen, hogyan tűnhetett el 25 nagy értékű kocsi anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna.

Januárban, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén, a használt kocsik, döntően BMW-k ellenőrzésének eredménye sokkolta a cég munkatársait. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerával és őrbódéval felszerelt parkolóban, csakhogy nyomuk sem volt.

Februárban egy szűkszavú közlemény jelent meg a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Konkrétumok nélkül azt írta a hatodik leggazdagabb magyar, Veres Tibor érdekeltségébe tartozó AutoWallis Nyrt., hogy két leánycégének telephelyéről jogellenesen vittek el „250 millió forintnyi eszközt”. Ezen túl csak annyit közöltek, hogy büntetőfeljelentést tettek, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást. További tájékoztatást a cég nem adott – e cikkünket pedig kérésünk ellenére sem kívánták kommentálni.

A 24.hu ugyanakkor megismerte a hónapokkal ezelőtti közlemény hátterét, és bár nem világos a történet minden részlete, a rendelkezésünkre álló információk alapján úgy tűnik, súlyos visszaélés történt a Wallison belül, az úgynevezett Prémium Használtautó Centerben.

Lefoglalás

BMW-specialista

A Wallis Motor Pest 2016 szeptemberében nyitotta meg Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb BMW és Mini márkakereskedését és -szervizét egy több mint tízezer négyzetméteres területen. A Könyves Kálmán körúti helyszínen az új és használt autók értékesítésén és szervizelésén túl alkatrész-forgalmazás is zajlik.

A Wallis Motor Pest 2018-ban 24 milliárdos, a Wallis Motor Duna abban az évben 7 milliárd forintos árbevételt realizált. A két cég több mint kétszáz embert foglalkoztat. A Forbes áprilisban azt írta, hogy az AutoWallis 2019-es árbevétele 75 milliárd forint volt, egy év alatt belföldön 3200 új és mintegy 800 használt kocsit adtak el, és tavaly belevágtak egy BMW-s közösségi autómegosztó projektbe is.

A szövevényes történetet, amennyire tudjuk, egy kárvallott elmondása, a BRFK-tól kapott hivatalos információk, valamint egy birtokunkba jutott rendőrségi dokumentum alapján rekonstruáljuk.

Forrásunk, P. azt mondta a 24.hu-nak: a Wallis Könyves Kálmán úti kereskedésében egy használt BMW-t vettek, a gépkocsiban mindössze pár ezer kilométer volt. Azért éri meg ilyen, egy-másfél éves járműveket – például korábbi teszt- vagy szalonautókat – vásárolni, mert ezeken az alig használt kocsikon (azon túl, hogy nem kell rájuk hónapokig várni) milliókat lehet spórolni, miközben többéves márkaszervizes garanciával adják őket.

Az adásvételi szerződést P. bemutatta lapunknak, és azt mondta, a vételárat a helyszínen készpénzben fizették meg. „Ezt követően a cég, mivel készletfinanszírozott hitel volt a kocsin, előbb tehermentesítette, majd a rendelkezésünkre bocsátotta a járművet” – mondta, hozzátéve, hogy nem sokkal később elvitte azt a Wallis telepéről, és át is íratta. Úgy tűnt tehát, hogy minden rendben van.

Aztán a rendőrség egyszer csak lefoglalta a P. által használt BMW-t azzal az indokkal, hogy a kocsi körözés alatt áll. P. először azt hitte, tévedésről lehet szó, de hamar kiderült, hogy nem – az autó hónapok óta egy rendőrségi telepen áll. A P.-nek adott indoklás szerint azért, mert a gépjármű feljelentés tárgyát képezi. Ő viszont nem érzi igazságosnak, hogy a kifizetett, lepapírozott autót nem használhatja.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A BRFK-tól a következőket tudtuk meg:

  • P. története csak egy a két tucat közül.
  • A Wallisnál az említett leltár során azt állapították meg, hogy 24 nagy értékű gépjármű: 22 BMW, egy Volvo és egy Skoda Roomster hiányzik, nincs egyetlen telephelyen sem, magyarán valaki ellopta ezeket.
  • A cég a feljelentésében kitért arra, nem zárható ki, hogy az egyik alkalmazotthoz köthető az eset.
  • A bűncselekménnyel okozott kár 301 millió 322 ezer forint.

Kérdésünkre a rendőrség közölte, hogy különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanújával nyomoz, és hozzátette, hogy nem 24, hanem 25 gépkocsit foglaltak le. Mivel jellemzően tízmillió forint feletti értékű autókról beszélünk, a plusz is egy jelentős tétel.

Egy 25 éves férfit még februárban letartóztattak. Ő több helyről megerősített információnk szerint az a Wallis-értékesítő, aki P. eseténél is közreműködött. A rendőrség tudatta, hogy eddig egyetlen gyanúsítottat hallgattak ki, vagyis négy hónap alatt nem került elő újabb gyanúsított, de nem kizárt, hogy ez változni fog.

De mégis mi történt?

Mivel a letartóztatott férfi jogi képviselőjét nem értük el, és a Wallis sem kívánt nyilatkozni, a rendőrség pedig több információt a nyomozásra hivatkozva nem árult el, azt, hogy a 25 éves alkalmazott mit csinált pontosan, egyelőre nem lehet megmondani.

Ugyanakkor úgy tudjuk,

a Wallisnál arra gyanakodnak, hogy a letartóztatott, jó ideje náluk dolgozó értékesítő a papírokkal és kulcsokkal együtt kivitt a használtautó-telepről járműveket, azokat külső helyszínen adta át az új tulajdonosnak, a szerződéseket meghamisította, a pénzt pedig eltette. Nem zárható ki, hogy egy külsős autónepper is segédkezett ebben. Ez a történet azonban több ponton ellentmond a 24.hu forrásának esetével, aki azt állítja, hogy bent, a Wallisnál fizette meg a vételárat, és erről szerinte a cég rendelkezik is videófelvétellel.

Bármire is jut majd a rendőrségi nyomozás, az eset több, a Wallis számára kellemetlen és nehezen megválaszolható kérdést vet fel.

  • Miként nem tűnik fel az egyik legnagyobb hazai autókereskedőnél senkinek, hogy tízmillió forintnál drágább autók válnak köddé nagy számban? Életszerű ez? Hol a kontroll?
  • Minapi ottjártunkkor a Könyves Kálmán körúti telephelyen nagyjából 70 autót számoltunk össze. Nehéz elhinni, hogy a leltár készítése előtt senkinek nem tűnt fel, hogy az állomány harmada-negyede eltűnt. Ha egy kocsit kivisznek – akár csak próbaútra – a telephelyről, azt dokumentálni kell. Hogyan lehetséges, hogy az egyik munkatárs csak elviszi a kocsikat, de azokat nem hozza vissza?
  • Milyen felelőssége van a Wallis használtautó-értékesítő részlegének, az ott dolgozóknak az ügyben?
  • A telephely kijáratánál kamerával felszerelt őrző-védő bódék állnak, a kijáratot sorompó zárja le. A biztonsági őröknek sem tűnt fel semmi?
  • Ha valóban partizánakcióról van szó, mit gondolt az értékesítő, meddig csinálhatja ezt lebukás nélkül?
Fotó: Mohos Márton /24.hu

Kié most a kocsi?

Az is érdekes kérdés, hogy mi lesz a rendőrség által lefoglalt kocsik sorsa. Ha P.-hez hasonlóan mások is úgy használták a gépjárműveket, hogy azokat megvették, majd a saját nevükre íratták, érthető, ha szeretnék azokat vagy a vételárat mielőbb visszakapni. Forrásunk azt állítja, jóhiszeműen vásárolt, őt nem érdekli, hogy a Wallis munkatársa milyen csalást vagy sikkasztást követett el. Ezzel szemben úgy tudjuk,

a Wallis semmisnek tekinti az adásvételi szerződéseket, és igényt tart a kocsikra.

P. viszont már most károsultnak érzi magát, hiszen hónapok óta nem tudja használni az autót, és a Wallis egyelőre nem is kíván érdemben tárgyalni vele a kártalanításról. Ez azért lehetséges, mert a cég is úgy gondolja, megkárosították.

Megkérdeztük a rendőrséget arról, hogy visszaadja-e a kocsikat a vásárlóknak, vagy azok a Wallis tulajdonát képezik. Erre a BRFK úgy válaszolt: „ennek tisztázása a nyomozás feladata. A rendőrség az eljárás során vizsgálja a gépjárművek értékesítésének körülményeit, valamint azt is, hogy a gépjárművek kinek a jogos tulajdonát képezik.”

A gépjárművek hónapok óta a rendőrség telephelyén állnak, sorsukról pedig akár peres eljárás is dönthet, így valószínűsíthető, hogy a két tucat autó esetében a lefoglalás miatt az amortizációs kár mértéke is bőven tízmilliós nagyságrendű lesz rövid időn belül.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

fecsegoe.eu/hír24.hu

Leave a Reply 97 megnézve, 1 alkalommal mai nap |