| Mobile | RSS

Az egyik kezével elvette, a másikkal rögtön vissza is adta magának a hatalmat a Fidesz

2020. június. 16. 14:24 ITTHON

Tóth Richárd

Tóth Richárd

A parlamenti képviselők kedden szavaztak a veszélyhelyzet megszüntetéséről, majd rögtön utána átment az a törvényjavaslat is, amellyel Orbán Viktor lényegében ismét különleges felhatalmazást kapott.

Koronavírus-világjárványMár több mint 7 millió embert fertőzött meg és százezrek halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával már egyre több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Az Országgyűlés kedden tizenkét előterjesztésről szavazott, miután megemlékeztek Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulójáról. A kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet, majd a hónap végén a Fidesz-kétharmad elfogadta a felhatalmazási törvényt is, amivel lényegében a rendeleti kormányzást vezették be a veszélyhelyzet idejére.

Kedden az országgyűlési képviselők először:

  • megszavazták a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény visszavonását és felhívták a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére (ez utóbbival kapcsolatban azt lehetett olvasni, hogy június 20-án történhet meg, de a szavazás után Gulyás Gergely miniszter azt mondta, már szerda éjfélkor véget érhet a különleges jogrend), majd rögtön utána
  • igent mondtak a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokra és az egészségügyi készenlétre, tehát arra, mi jön a veszélyhelyzet után.
Így szavaztak
A veszélyhelyzet megszűnéséről szóló javaslatot példátlan egyetértésben szavazták meg a képviselők, 192 igen szavazattal, 0 nem vokssal és 0 tartózkodással. A Fidesz és a KDNP politikusai mellett igennel szavaztak a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusai is, valamint a szintén a parlamenti patkóban ülő, a Jobbikból kilépett függetlenek és a nemzetiségi képviselő, Ritter Imre is. A veszélyhelyzet megszűnése utáni helyzetre vonatkozó javaslatra azonban már csak a Fidesz-kétharmad nyomott igent. A javaslat minősített többséget igénylő részét 135 igen, 54 nem és 3 tartózkodással fogadták el. (A 133 kormánypárti politikus mellett igent nyomott Volner János és Ritter is.) Az ellenzék nemet nyomott, a Mi Hazánk névleg független képviselői pedig tartózkodtak.

A két szavazás után – ahogy Süddeutsche Zeitung is fogalmazott – minden ütőkártya Orbánnál marad, a rendeleti kormányzás úgy megy, hogy marad.

A kormányfő ugyanis kiválogatta magának, mi kell neki a rendkívüli időszakból, ráadásul a veszélyhelyzet visszavonásával büszkén állíthatja, nem volt igaza kritikusainak, akik a fejére olvasták, diktatúrát vezet be. De a miniszterelnökre nem jellemző, hogy engedjen és visszaadjon a megszerzett hatalomból.

A most megszavazott második törvénnyel Orbán lényegében ismét különleges felhatalmazást kapott, ugyanis egy esetleges újabb járványhelyzetre erős felhatalmazást szavaztatott meg magának a kormány. A módosított katasztrófavédelmi törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a kabinet egészségügyi válsághelyzetet hirdessen ki, és veszélyhelyzetben – a körülmények fennállása esetén – rendelettel kormányozhasson.

fecsego.eu/hvg.hu

Leave a Reply 158 megnézve, 1 alkalommal mai nap |