| Mobile | RSS

Gyurcsány Ferenc Hírlevele:A kormánypárt elfogadta a második felhatalmazási törvényt!

Kedves Barátom! Tisztelt Főszerkesztő Úr

 Orbán Viktor akkor is pávatáncot járt, amikor azt ígérte, hogy visszaadja a járványban magához vett teljhatalmát az ország felett. A miniszterelnök gyáva és gyenge volt ahhoz, hogy felvállalja a nemzetközi közvélemény előtt, hogy ő bizony nem mond le semmilyen különleges felhatalmazásról és teljhatalomról, ezért tett egy újabb üres ígéretet, azokat úgysem szokta betartani. Ez természetesen most is így történt: közvetlenül azután, hogy a Fidesz benyújtotta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, benyújtotta a második felhatalmazási törvényt is, ezeket pedig tegnap el is fogadta. Orbáni teljhatalom tehát nem csak volt, hanem van és lesz is, erről gondoskodott a tegnapi parlamenti szavazás.
De nem csak erről szólt a tegnapi nap a parlamentben. A fideszesek elfogadták azt a kormányzati tervet is, hogy különleges gazdasági övezeteket hozzanak létre, ezzel pedig el tudják vonni az önkormányzatoktól a cégek által befizetett adókat. A miniszterelnöknek háromnegyed év sem volt elegendő ahhoz, hogy megeméssze a tavaly októberi önkormányzati választás eredményét, ezért szembenézés helyett inkább elveszi a pénzt a nem fideszes városoktól.
Mondanom sem kell, a DK-sok azt tették, amit ilyen helyzetben tenniük kellett. Igent mondtak a régi felhatalmazási törvény visszavonására, nemet mondtak az új felhatalmazási törvény bevezetésére és leszavazták az önkormányzatok kivéreztetésére kitalált kormányzati javaslatot is. Egyértelművé tettük: amit Orbán tesz, azt nem az országért, hanem a hatalomért teszi, méghozzá a nemzet érdekei ellenében. Mi tudjuk, hogy a gyengék, a gyávák, a problémákkal és kudarcokkal szembenézni képtelen sumák szélhámosok előbb-utóbb mindig elbuknak, erős, európai Magyarországot pedig csak egy erős, európai kormány fog majd teremteni. Barátsággal,


Gyurcsány Ferenc
pártelnök
Leave a Reply 110 megnézve, 1 alkalommal mai nap |