| Mobile | RSS

129 milliárd forint közpénzt osztogattak el Orbánék, a határon túli magyar vállalkozóknak!

GAZDASÁGKÖZÉLETKözzétéve 2020 jún 18.

Határon túli magyarok – Orbán Viktor – Pásztor István – Kelemen Hunor
Adskeeper

Öt új pályázattal folytatódik a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, és ez a jövőben is így lesz – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bácsfeketehegyen, ahol a gazdaságfejlesztési program sikeres pályázóinak szerződés-aláírási ünnepségén vett részt.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy házvásárlásra, méhészeti tevékenységre, földvásárlásra, kezdő vállalkozások számára és munkanélküliek vállalkozás-indítására írtak ki pályázatot szerdán.

A magyar kormány határon túli gazdaságfejlesztési programjai keretében, az utóbbi négy évben 55 ezer pályázat kapott támogatást, amelynek során 129 milliárd forintnyi magyar költségvetési forrást osztottak szét, és ennek nyomán 236 milliárd forintnyi beruházás, fejlesztés jött létre a határon túli magyarok lakta területeken.

A vajdasági gazdaságfejlesztés volt az első ilyen program. Eddig 13 026 vajdasági pályázatot támogattak a magyar költségvetésből 47,5 milliárd forinttal, amelynek nyomán 93 milliárd forintnyi beruházás jött létre.

„Továbbra is az a célunk, hogy a lehető legtöbb vajdasági magyar vállalkozóhoz és gazdához eljussunk, hiszen ennek a támogatási rendszernek a hatása minden, a határon túl élő magyar család számára érezhetővé kell, hogy váljon”

– húzta alá a miniszter.

Szerdán 435 pályázóval írtak alá szerződést Bácsfeketehegyen.

„Földvásárlási és kezdő turisztikai vállalkozók támogatása kategóriájában összesen 1,89 milliárd forintnyi költségvetési támogatást biztosítunk arra, hogy ezek a vállalkozók végre tudják hajtani terveiket”

– mutatott rá Szijjártó Péter.

A magyar nemzet és az ország határai nem esnek egybe, ami nagyon komoly felelősséget ró a mindenkori magyar kormányra – hangsúlyozta.

„Annak a felelősségét, hogy gondoskodjon a határon túl élő magyar nemzeti közösségekről, és éppen ezért a nemzetpolitika a mindenkori magyar kormányzati politikának a szerves része”

– tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében arról szólt, hogy a gazdaságfejlesztési programok a nemzetpolitika új eszközévé váltak az elmúlt években.

„Olyan eszközzé, amelyik nemcsak itt, nekünk, a Vajdaságban fontos, hanem az egész Kárpát-medencében, mert mindenhol kettős cél mozgatja a magyar közösségeket: egyrészről az, hogy identitásukban megmaradjanak és megerősödjenek, másrészről pedig az, hogy egzisztenciálisan megerősödve gyökeret tudjanak engedni, meg tudjanak erősödni, meg tudjanak maradni a saját szülőföldjükön”

– fogalmazott.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték. A cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza tavaly indult, ebben az idegenforgalom is kiemelt helyet kapott.

A szerbiai választásokról szólva, Szijjártó Péter megismételte korábbi kijelentését, miszerint a magyar kormány a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak szurkol, amelynek részét képezi a Vajdasági Magyar Szövetség is. Pásztor István arra kérte a jelenlevőket, hogy vasárnap támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget,

„hogy közösen megteremtsük a lehetőségét annak, hogy azt, amit négy és fél éve elkezdtünk, folytatni tudjuk”.

via. MTI

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 184 megnézve, 1 alkalommal mai nap |