| Mobile | RSS

Ezermilliárd forintnál is nagyobb lett az államháztartási hiány májusra

-ef-

-EF-KÖVETÉS2020.06.22. 14:43

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel – erősítette meg részletes jelentésében hétfőn a Pénzügyminisztérium.

A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

A kormány egyik gazdaságvédelmi akcióterv plakátja Budapesten

A kormány egyik gazdaságvédelmi akcióterv plakátja BudapestenFotó: Aradi László / Index

A tájékoztatás szerint idén május végéig 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei és 590 milliárd forintnyi járványügyi eszközbeszerzésről született döntés. Emellett a 486,7 milliárd forint beérkezett uniós bevétellel szemben, az uniós programokra folyósított kiadások meghaladták a 967,6 milliárd forintot.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 910 MILLIÁRD FORINTOS, A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 154,3 MILLIÁRD FORINTOS DEFICITET,

az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el az idén január-májusban. Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka, de az Államadósság Kezelő Központ májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el.

A KÖZPONTI ALRENDSZER HIÁNYA TAVALY MÁJUSBAN MÉG CSAK 137,4 MILLIÁRD FORINT, JANUÁR-MÁJUSBAN 176,4 MILLIÁRD FORINT VOLT.

A bevételek és kiadások az alábbiak szerint alakultak:

  • az államháztartás központi alrendszere május végéig 9040,0 milliárd forint bevételre tett szert, ami 612,3 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. 
  • A kiadások 10 091,5 milliárd forintot tettek ki, 1487,4 milliárd forinttal, 17,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. 
  • A társasági adóból 156,9 milliárd forint bevétel realizálódott az első öt hónapban, 28,7 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az eltérést a december havi adóelőleg-kiegészítés eltörlése okozta, ennek következtében a tavalyi negyedik negyedévi kötelezettségek befizetése idén januárban teljesült.
  • Az év első öt hónapjában 1051,4 milliárd forint volt az szja-bevétel magasabb bérkiáramlás miatt, 66,7 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi összegnél.
  • A jövedéki adóból származó bevétel az év első öt hónapban 2,1 milliárd forinttal 449,1 milliárd forinttal nőtt.
  • A szociális hozzájárulási adóból és járulékokból a nyugdíjalapba mindössze 4,3 milliárd forinttal, az egészségbiztosítási alapba 19,6 milliárd forinttal több folyt be, miközben kiadásaik 87,4 milliárd forinttal, illetve 151,8 milliárd forinttal nőttek.
  • A kamatkiadások 57,4 milliárd forinttal nőttek, a bevételek 17,8 milliárd forinttal csökkentek, így 75,2 milliárd forinttal emelkedett a nettó kamatkiadás.

A költségvetés adóssága május végére 1475 milliárd forinttal nőtt ebben az évben, a forintadósság 1153 milliárd forinttal, a devizaadósság 245 milliárd forinttal nőtt, és 77 milliárd forinttal emelkedtek a deviza-államadósság kockázatainak csökkentése érdekében kötött swap műveletek után az ÁKK elhelyezett fedezeti összegek, az úgynevezett mark-to-market betétek.

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 186 megnézve, 1 alkalommal mai nap |