| Mobile | RSS

Önkényes polgármesterek: pénzelvonások, személycserék a járványra hivatkozva

Néhol helyi kijárási tilalmat is hirdettek
Fotó: Balázs Attila / MTI

A kormányhivatalok asszisztálásával személyi változtatásokról is határoztak és új költségvetéseket is elfogadtak a települési elöljárók.

A veszélyhelyzet miatti rendkívüli jogrendet kihasználva több polgármester is hozott olyan egy személyi döntéseket, amelyeknek a járvány elleni védekezéshez nem sok köze volt, annál több a helyi politikai csatározásokhoz.  A sajtóban nagy port vert fel, hogy Szekszárd és Komló fideszes polgármesterei új költségvetést fogadtak el, utóbbi ráadásul fel is függesztette a képviselői tiszteletdíjak kifizetését. Nagykanizsa szintén kormánypárti vezetője “csak” odáig ment el, hogy csökkentette a tiszteletdíjak összegét, de alpolgármestert nevezett ki és tanácsnokokat hívott vissza. Az ellenzéki városvezetők közül kritika érte Eger, Göd, Vác és Érd polgármesterét, mert a helyi Fidesz szerint visszaéltek a veszélyhelyzettel, döntéseikről sem őket, sem a lakosságot nem tájékoztatták megfelelően, a VIII. kerület vezetője pedig büntetést is kapott egy közbeszerzési döntése miatt. Kritizálták a szintén ellenzéki sződligeti és polgári polgármestereket is, mert részleges helyi kijárási tilalmat vezettek be.  A Fővárosi Kormányhivatalt vezető Sára Botond március 16-án önmérsékletre szólította fel a városvezetőket, mert egyre nagyobb számban fordult elő, hogy a kerületek vezetői belenyúltak a költségvetésbe, pedig szerinte „csak arra jogosultak, hogy az önkormányzatok zökkenőmentes működését biztosítsák”. De arra is volt példa, hogy Újbuda DK-s vezetője a kormányhivatalt jelentette fel, mert szerinte nem teljesítette a járvány alatti ellátási kötelezettségét.  A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) értékelése szerint sok esetben önkényes polgármesteri döntések születtek, ezeknek pedig teret adtak a kormányhivatalok is, hiszen nem ellenőrizték megfelelően, hogy a településvezetők visszaéltek-e a veszélyhelyzet adta felhatalmazással. A jogvédő szervezet a hozzájuk forduló helyi képviselőknek nyújtott jogi segítségadás közben szerzett tapasztalatokra alapozza ezen álláspontját.  Egy kivétellel kormánypárti polgármesterek rendeletei és határozatai miatt érkezett kifogás a TASZ-hoz, amelyekkel kapcsolatban a megyei kormányhivatalok válogatás nélkül, minden esetben elutasították a benyújtott panaszokat.  A fentiekből is látszik, hogy a 2011-ben született katasztrófavédelmi törvény a gyakorlatban országos szinten most először kipróbált veszélyhelyzeti szabályait sokféleképp lehet értelmezni, s aki vissza akar élni a felhatalmazással, az megteheti.    – Annál, hogy néhány polgármester visszaélt a felhatalmazással, még fontosabb, hogy a kormányhivatalok nem töltötték be a törvényesség ellenőrzéséről szóló szerepüket – mondta a Népszavának a TASZ politikai szabadságjogi projektjének jogásza. Szabó Attila kiemelte, egy-egy döntés mögött bonyolult jogi háttér húzódik, ezért sokszor fel sem tűnik a képviselő-testületek tagjainak, de még a kormányhivatali dolgozóknak sem, hogy a polgármester túllépett a jogszabályokon.  – Ha valamennyi veszélyhelyzet alatt született polgármesteri döntésnél elvégeznénk egy szükségességi és arányossági tesztet, nagyon sokszor kibukna a túlterjeszkedés – vélte Szabó Attila. Hangsúlyozta, hogy a kormányhivatalok a jogvédő szervezet segítségével elküldött beadványokat csak formálisan vizsgálták, azt tapasztalták, hogy az önkormányzatok fölött nincs valós jogi kontroll. Ezért azt tartanák jó megoldásnak, ha a helyi képviselők közvetlenül fordulhatnának a bírósághoz panaszaikkal és az így megszülető döntésekből egy idő után kikristályosodna, hogy hol a határ a polgármesterek számára. A TASZ közérdekű adatigényléssel szeretné megtudni, hogy hány esetben éltek a kormányhivatalok törvényességi felhívással a polgármesterek döntéseivel szemben a veszélyhelyzet ideje alatt, s mi is hasonló kérdéssel fordultunk a Miniszterelnökséghez, de választ még nem kaptunk.    

Korlátozott volt a hozzáférés az információkhoz

A Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség március 27-én kelt közös levele tisztázta, hogy bár a képviselő-testületi ülést nem lehet összehívni, a polgármester e-mailen vagy más módon kikérheti a képviselők véleményét a döntések előtt. A helyi portál szerint például Halásztelek vezetője ezt minden kérdésnél megtette, de Fricsovszky-Tóth Péter üllői képviselő arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a civil szervezet, amelynek vele együtt három képviselőjét választották meg tavaly a kilenc fős önkormányzatba, hiába kérte, hogy vegyék be őket a veszélyhelyzeti munkacsoportba. Az ülésekről nem készült jegyzőkönyv, így utólag sem tudtak tájékozódni, s előfordult, hogy ő is a választóitól értesült a döntésekről.

A gyakorlat előbbre jár, mint a jogalkotás

A Jegyzők Országos Szövetségének elnöke szerint a néhány látványos túlkapás ellenére a városvezetők 95 százaléka jól kezelte a kérdést, s az is előfordult, hogy a polgármester döntése adott pillanatban nem volt teljesen jogszerű, ugyanakkor a lakók védelmére nagyon is célszerű volt például a parkolók teljes lezárása. Tóth János állítja: az, hogy a polgármesterek feszegetik a jogszabályi határokat, egyáltalán nem kizárólag a veszélyhelyzet alatt volt jellemző, ezt teszik egyébként is, mert a gyakorlat nem egyszer előbbre jár, mint a jogalkotás. Ő is beleegyezett már a lakosság kötelező hulladékgyűjtését előíró helyi rendelet megalkotásába, amikor ezt még nem foglalták törvénybe. Jelezte a jogalkotóknak a megfelelő szabályozás hiányát és mire a pereskedés végére jutottak a kormányhivatallal, meg is született a központi rendelkezés. 

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 87 megnézve, 1 alkalommal mai nap |