| Mobile | RSS

A Népszava lebuktatta Orbán Viktort és bűnbandáját///Népszava stürzte Viktor Orbán und seine kriminelle Bande

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2020 Júl 23.

Június végére az államháztartás hiánya 1837 milliárd forintra ugrott, egyetlen hónap alatt, mintegy 785 milliárddal nőtt a hiány, ám közel sem csak a járványügyi kiadások miatt – írja a Népszava. A Pénzügyminisztérium most nyilvánosságra hozott adatai szerint, nem fogható sem a koronavírus-járványra, sem annak gazdasági hatásaira a 800 milliárd forintos hiányugrás, miután ez több, egymástól független kormányzati döntés eredménye.

A bevételi oldalra az első félévben a kincstárba 10 684 milliárd forint folyt be, ami 575 milliárd forinttal, 5,7 százalékkal magasabb a tavalyi féléves eredménynél. Viszont a kiadások az első félévben 19,3 százalékkal emelkedtek.

Jelentős tétel volt az 520 milliárd forintos egészségügyi eszközbeszerzés, amit a koronavírus-járvány generált. Más kérdés, hogy ezek az eszközök feltehetően jelentősen túlárazva kerültek az országba. További egyharmada az uniós támogatások megelőlegezése, ami közel 500 milliárd forint. A hiány fennmaradó 700-800 milliárdos részét részben az elmaradt adóbevételekkel, illetve a korábban nem tervezett gazdaságvédelmi kiadásokkal lehet magyarázni.

A júniusi 785 milliárd forintos hiánynövekedés mögött azonban olyan egyedi kormánydöntések is meghúzódnak, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal 78 milliárdos kiadása, vagy a falusi útalapra és turisztikai fejlesztések támogatására kifizetett 57-57 milliárd forintos tétel. Júniusban kezdődtek meg az egészségügy dolgozóknak ígért félmilliós helytállási jutalom kifizetése, ez 101 milliárd forint. Az államadósság kamatkiadásai júniusban megugrottak, csak a hatodik hónapban 218 milliárd forinttal növelték a a havi hiányt.

A kormány az idei költségvetést 367 milliárd forintos éves hiánnyal tervezte meg, amit a koronavírus-járvány kapcsán, előbb 1601, majd 1879 milliárdra (GDP 3,8 százalékára) emelte. Mint látható, a módosított hiánycélt júniusra közel 98 százalékra teljesítette is az államháztartás. A kormány júliusban már több százmilliárd forintot vett ki a gazdaságvédelmi alapból, vagyis borítékolható, hogy az év végéig folyamatosan emelkedni fog a deficit.

fecsegoe.eu/népszava.hu

Népszava stürzte Viktor Orbán und seine kriminelle Bande

  1. Juli 2020 | Post Verfassungsgericht, Aktuelle Nachrichten, Ereignisse, Gericht / Staatsanwaltschaft / Szeged Judgement Board, Bilder des Lebens / Boulevardzeitung, EU-Presseraum, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering News, Blog des Chefredakteurs, Öffentliches Leben, Kultur, Ungarisches Helsinki-Komitee, Szeged Tribunal, Weißes Haus
    VERÖFFENTLICHUNG DER INTERNEN POLITIKVeröffentlicht am 23. Juli 2020

Bis Ende Juni stieg das gesamtstaatliche Defizit auf 1.837 Mrd. HUF, und in einem Monat stieg das Defizit um rund 785 Mrd. HUF, aber nicht nur aufgrund epidemiologischer Ausgaben, schreibt Népszava. Nach den soeben veröffentlichten Daten des Finanzministeriums kann der Defizitsprung von 800 Mrd. HUF weder durch die Coronavirus-Epidemie noch durch ihre wirtschaftlichen Auswirkungen erfasst werden, da er das Ergebnis mehrerer unabhängiger Regierungsentscheidungen ist.

Auf der Umsatzseite flossen im ersten Halbjahr 10.684 Mrd. HUF in die Staatskasse, 575 Mrd. HUF oder 5,7 Prozent mehr als im Vorjahr. Die Ausgaben hingegen stiegen im ersten Halbjahr um 19,3 Prozent.

Ein wesentlicher Posten war der Kauf von Medizinprodukten in Höhe von 520 Mrd. HUF, die durch die Coronavirus-Epidemie verursacht wurden. Ein weiteres Problem ist, dass diese Vermögenswerte im Land vermutlich erheblich überteuert wurden. Ein weiteres Drittel ist der Vorschuss von EU-Subventionen, die fast 500 Mrd. HUF betragen. Die verbleibenden 700-800 Milliarden des Defizits sind teilweise auf geringere Steuereinnahmen und bisher ungeplante wirtschaftliche Schutzausgaben zurückzuführen.

Der Anstieg des Defizits um 785 Mrd. HUF im Juni ist jedoch auch auf individuelle Regierungsentscheidungen zurückzuführen, wie beispielsweise die Ausgaben von 78 Mrd. HUF für die Eisenbahnlinie Budapest-Belgrad oder die 57-57 Mrd. HUF für die Landstraßenbasis und die Unterstützung der Tourismusentwicklung. Im Juni begann die Zahlung der versprochenen Entschädigung in Höhe von einer halben Million für Beschäftigte im Gesundheitswesen in Höhe von 101 Mrd. HUF. Die Zinsausgaben für Staatsschulden stiegen im Juni und erhöhten das monatliche Defizit allein im sechsten Monat um 218 Mrd. HUF.

Die Regierung plante den diesjährigen Haushalt mit einem jährlichen Defizit von 367 Mrd. HUF, das sie im Zusammenhang mit der Coronavirus-Epidemie auf 1.601 Mrd. (damals 3,8 Prozent des BIP) erhöhte. Wie zu sehen ist, wurde das revidierte Defizitziel bis Juni um fast 98 Prozent erreicht. Im Juli hat die Regierung Hunderte von Milliarden Forint aus dem Wirtschaftsschutzfonds abgezogen, was bedeutet, dass das Defizit bis Ende des Jahres kontinuierlich zunehmen wird.

fecsegoe.eu/népszava.hu

Leave a Reply 165 megnézve, 1 alkalommal mai nap |