| Mobile | RSS

Orbán hazudott – Sokan kerültek nehéz helyzetbe!

Írta G. Kovács Károly -2020-08-19   

A koronavírus-járvány alatt rendkívül sokan veszítették el a munkahelyüket, így bevétel híján csak az állam által biztosított, 3 hónapos álláskeresési járadékból tudtak megélni. Az MSZP álláspontja szerint, az álláskeresési támogatást, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint, 9 hónapon át kellene folyósítani.

ORBÁN AZONBAN ILYEN ÖTLETEKRŐL MÉG HALLANI SEM AKART, KIJELENTETTE, HOGY A 3 HÓNAPIG ADHATÓ ÁLLÁSKERESÉSI JÁRADÉK LEJÁRTA UTÁN MINDENKINEK LESZ MUNKÁJA!

A mostani munkanélküliségi adatok azonban nem ezt tükrözik. Rengetegen vannak az országban, akik 3 hónap után sem tudtak elhelyezkedni, most ők rendkívül rossz helyzetbe kerültek, mivel már a támogatás sem jár nekik.

A probléma országos, de a hazánk keleti részében élőket jobban sújtja, mivel az ottani megyékben több mint 10 százalékos a munkanélküliség. Ráadásul soha nem látott mértékben nőtt a bérek közötti különbség az ország nyugati és keleti része között, ami miatt a Kelet-Magyarországon élők jóval az átlagkereset alatti fizetésért dolgoznak.

RENGETEGEN VANNAK, AKIK MÉG AZ ÁTLAGKERESET ALATTI JÖVEDELMÜKET IS ELVESZÍTETTÉK, AZ ORBÁN-KORMÁNY PEDIG 3 HÓNAP UTÁN AZ ÚT SZÉLÉN HAGYJA A MUNKANÉLKÜLIEKET.

Ráadásul az ügyintézés sem megy gördülékenyen, mikor létfontosságú lenne, hogy mihamarabb megkapják az álláskeresési járadékot, van, hogy 2-3 hónapon keresztül segítség nélkül maradnak a munkájukat vesztettek. Ezeknek az embereknek életét az is nehezíti, hogy idő közben elszabadultak az élelmiszerárak, drágább lett a megélhetés.

A SZOCIALISTA PÁRT SZERINT A KORMÁNYNAK GONDOSKODNIA KELLENE AZOKRÓL, AKIK NEHÉZ HELYZETBE KERÜLTEK.

A meghosszabbított álláskeresési támogatás mellett a kormánynak 80%-os bértámogatást kellene biztosítania, valamint az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kéne biztosítania 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra.

A kormány tétlenségével azonban egyre többen kerülnek ilyen helyzetbe, egyre magasabb lesz a munkanélküliség, ráadásul ha esetleg a járvány második hulláma is elérné az országot, akkor annak kormányzati segítség nélkül beláthatatlan következményei lennének.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 129 megnézve, 1 alkalommal mai nap |