| Mobile | RSS

Meggyalázták a nyugdíjasokat: nem fogja elhinni, mivel utasították el a nyugdíjemelést!

Írta Takezo -2020-08-13    

Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke a kiegészítő nyugdíjemeléssel kapcsolatos népszavazási kérdést nyújtott be Nemzeti Választási Bizottságnak. A kezdeményezés célja az lett volna, hogy

NE KELLJEN NOVEMBERIG VÁRNI A NYUGDÍJ KOMPENZÁCIÓVAL,

ha látható, hogy az infláció magasabb a tervezettnél, akkor negyedévente a vizsgálat után kapják meg a nyugdíjasok az őket megillető összeget. A kérdés konkrétan így hangzik (ne ilyedjenek meg, jogi szöveg következik): “Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62.§ (3) (4) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy; Amennyiben a fogyasztói árak növekedésének negyedévi tényadata legalább egy százalékponttal meghaladja a törvényben rögzített éves előrejelzés mértékét, akkor a soron következő negyedévtől a különbözettel azonos mértékű kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani?

Ezt azonban a fideszes pártkatonákkal feltöltött bizottság egyhangúlag elutasította, azzal az indokkal, hogy a beadott kérdésnél a

62.-NÉL A PONT ÉS A PARAGRAFUSJEL KÖZÖTT NEM VOLT SZÓKÖZ, ÉS A 3-AS ÉS A 4-ES KÖZÖTT NEM VOLT KÖTŐJEL!!!

Kifogásolták még, hogy az adott szövegkörnyezetben, nem kell nagy t-vel írni a társadalombiztosítás szót. Ez már tényleg mindennek a teteje, gépelési hibára, -ha hiba egyáltalán- hivatkozni egy olyan ügyben, ami tartalmilag teljesen megállja a helyét és indokolt! Ezzel az indoklással nyugdíjasok százezreit gyalázták meg, akik a késői nyugdíj kompenzációval gyakorlatilag meghitelezik az állami kötségvetést!

Tartalmilag is állítottak kifogást, mert szerintük a pontosan használt szakmai terminusz technikusz helyett (fogyasztói árindex), egyszerűen inflációt kellett volna írni, hogy a népszavazáson résztvevő embereknek egyértelmű legyen mit támogatnak.

Gondolom, ha ez történt volna, akkor pedig pongyola megfogalmazás miatt dobták volna vissza, mert egy népszavazási kérdésben nem lehet a köznyelv szerint fogalmazni, oda úgy kell, ahogy az a a törvényben és a KSH honlapján is van.

Tipikus esete a viccnek, ha van rajta sapka az a baj, ha nincs akkor az. Ebben az országban már nincs joga senkinek se, csak papíron, kivéve a Fidesz gyevi bíróit…

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 119 megnézve, 1 alkalommal mai nap |