< Böngészés > Főoldal / EE Minisztériuma, Életképek/bulvár, Fecsegő hírek, főszerkesztő blogja, Irodalom, Közélet, Kultúra / Blog article: Elképesztő dutyiviszonyok – A börtönügyekkel a regnáló hatalom bizniszel

| Mobile | RSS

Elképesztő dutyiviszonyok – A börtönügyekkel a regnáló hatalom bizniszel

– SZERZŐ: LATYÁK BALÁZS

Hosszú évek után lekerült a tiltólistáról, így szeptember elején a könyvesboltok polcaira kerülhetett Tódor János regénye, a Börtönhakni. A ’80-as évek közepén a baracskai börtönben nevelőtisztként dolgozó szociográfus-újságíró a saját élményeit, a fogvatartottak és őreik sorsát, a büntetés-végrehajtási intézmények belső működését igyekszik az olvasók elé tárni. A szerzővel a börtönvilág aktuális eseményeiről is beszélgettünk.

Miért Börtönhakni lett a könyv címe?

Ez egyben a kötet egyik fejezetének is a címe. Abban azt mesélem el, milyen is az, amikor egy fővárosi mutatványosokból álló haknibrigád szórakoztatja a rabokat. Hát meglehetősen vicces és abszurd. Akár egy Ionesco-színdarab. Többen azt gondolták az én kétéves smasszeri pályafutásomra céloz a cím, de bár áttételesen ez is igaz, nem erre gondoltunk a kötet szerkesztőjével, Stépán Balázzsal és tervezőjével, Ivanics Zsolttal.

Évtizedek óta újságíróként dolgozik, mégis milyen indíttatásból helyezkedett el a baracskai börtönben, vagy ahogyan a könyvében nevezi, a Bahamákon?

Többször is próbálkoztam, hogy bejussak, és szabadon írhassak a börtönről, de ez akkoriban nem volt egyszerű. Tegyük hozzá, ma sem az. Látva, mennyire érdekel a kriminológia, egy pszichológus barátom hívta föl a figyelmemet, hogy elmehetnék nevelőnek a büntetés-végrehajtáshoz. Otthagytam a szerkesztőséget, és „beadtam a téeszt”, ahogy akkoriban mondták.

Röviden milyennek írná le a Kádár-korszak börtönvilágát? Van esetleg olyan sztori, amire szívesen emlékszik vissza?

Aki nem akarja végigelolvasni a meghökkentő élethelyzeteket és sorsokat ábrázoló kötetet, az már a pár oldalas előszóban választ kap arra, milyen is volt a magyar szocialista mintabörtön, no meg arra is, hogy milyen az élet manapság a sitten.

Milyen esemény vagy eseménysorozat ihlette meg, amikor elhatározta, hogy megírja a Börtönhaknit?

Az engem támadók szerint én eleve amiatt mentem oda, surrantam-épültem be botcsinálta Günter Wallraffként, hogy írjak róla. Ez így nem igaz, mindamellett az elképesztő viszonyokat tapasztalva rögtön tudtam, hogy könyv lesz a vége.

A könyv hosszú évekig nem jelenhetett meg, csupán részleteket közöltek belőle. Ezt hogyan élte meg, mit érez ilyenkor egy szerző?

A kiadó már kifizette a honoráriumot, ám az egyik lektor ahhoz kötötte a kiadását, hogy szerezzem meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának engedélyét. Mivel az írás a baracskai kirakatbörtön korrupt, manipulatív és embertelen viszonyait leplezte le, erre annyi esélyem volt, mint a tevének átmenni a tű fokán. Utána még volt több dugába dőlt megjelentetési kísérlet. Újságíróként, szociográfusként ezer más dolog kötött le, és egy idő után én sem ütöttem már a kiadói vasat.

Miért döntött úgy, hogy éppen most adja ki a kéziratot?

Az eredeti kézirat harminc év alatt a kétszeresére duzzadt, s kezdett szociográfiai regényformát ölteni. Kapóra jött a karantén, hónapokon át tudtam foglalkozni az anyaggal, a smasszerregény megjelentetésével.

A könyv kiadása előtt nem tartott attól, hogy az egykori állapotok mára elavulttá váltak? Milyen hasonlóságok és különbségek vannak az egykori és a mai büntetés-végrehajtás között?

Nem összehasonlító börtönszemle a kötet, hanem emberi sorsokat – az elítéltekét és a büntetés-végrehajtási testület tagjaiét – igyekeztem működés közben ábrázolni, feltérképezni mentalitásukat, gondolkodásukat, önképüket. Mert a börtön nem elsősorban a bezártságtól szörnyű, sokkal inkább attól, hogy számos elítélt olyanokkal van összezárva, akiket a kinti életében messze elkerülne. A smasszerral, legyen az tiszt vagy „közlegény” porkoláb, ugyanez a helyzet. Ahogy Jean–Paul Sartre a Zárt tárgyalás című drámájában írja: „A pokol az a másik ember”.

Újságírói tevékenységéről folyamatosan múlt időben beszél. Követi a mai börtönvilággal kapcsolatos eseményeket?

Aktív újságíróként folyamatosan írtam országos visszhangot kiváltott bűnügyekről, a Magda Marinkó-féle rablógyilkosság-sorozattól a gyűlölet-bűncselekményekig. A cigányok sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságról 2017-ben Vadászjelenetek Magyarországon címmel jelent meg kötetem. Természetesen igyekeztem találkozni az elkövetőkkel, gyakorlatilag minden magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben jártam. A büntetés tanával, a büntetés-végrehajtással kapcsolatos publikációkat, könyveket a mai napig figyelemmel kísérem, tagja vagyok a Magyar Börtönügyi Társaságnak is.

Az év eleje az úgynevezett börtönbiznisztől volt hangos. Önnek mi a véleménye erről a jelenségről? Egyáltalán: megállja a helyét ez az elnevezés?

A kormány által beígért börtönépítések elmaradtak. Az embertelen elhelyezési körülmények miatt a strasbourgi emberjogi bíróságon indított pereket elbukva, később a fogvatartottakkal peren kívül megegyezve, az állam 2020-ig csaknem tízmilliárd forint kártalanítást, börtönnyelven heringpénzt fizetett ki. 2020 januárjától viszont a maga által hozott törvényt semmibe véve, ügyvédek által gerjesztett „börtönbizniszt” emlegetve, megtagadta a rabok további kártalanítását. Magyarország ezáltal a fogvatartottak jogait illetően is megszűnt jogállamnak lenni. Az állam az elítéltek jogos igényeit érvényesítő ügyvédekre igyekezett tolni a „problémát”, holott ők az említett tízmilliárdnak a töredékét kapták csak honoráriumként. A vegetáló magyar börtönüggyel nem az elítéltek vagy a jogi képviselőik, sokkal inkább a regnáló hatalom bizniszel.

A Kádár-korszakban voltak hasonló kártérítési eljárások? Akkor a hatalom hogyan kezelte a hasonló problémákat?

Tudomásom szerint akkor nem fizettek a fogvatartottaknak a nem megfelelő elhelyezési körülmények miatt kártalanítást, mivel nem is volt módjuk arra, hogy pereskedjenek emiatt. Végtére is az egy virtigli egypárti diktatúra volt. A mostani NER-köztársaság véleményem szerint „csak” a jogállamiságát vesztette el, de azt nagyon.

A kormány most azt az utat választja, hogy inkább elhallgattatja a rabokat, nem ad több kártérítést nekik. Mennyire jó megoldás ez, hogyan kellett volna megfelelően kezelni a problémát?

Ez nem megoldás, hanem mint az előbb mondtam, a probléma cinikus áttolása a kialakult helyzetért felelőssé tett ügyvédekre, jogvédő szervezetekre. Az államnak be kellene tartania a büntetés-végrehajtásra vonatkozó maga hozta, hatályos törvényeket. Amennyiben ragaszkodik a megítélésem szerint defektes büntetőpolitikájához, fel kellene építenie a beígért börtönöket, hogy ne négy fogvatartottnak kelljen egy kétszer négy méteres, doberdós, vagyis emeletes ágyas zárkában élnie.

Nem félő, hogy a rabok és a bv-dolgozók egyszercsak besokallnak, s akár lázadást szerveznek? Az érintetteknek milyen eszközeik lehetnek arra, hogy hangot adjanak a problémáiknak?

Már most sokan besokallnak mindkét oldalon, csak erről a közvélemény ritkán szerez tudomást. Az elmúlt években rabok és foglárok is többször lettek öngyilkosok. Testületi oldalról eufemisztikusan fluktuációként nevesítik a krízist, amely elképesztően nagy a büntetés-végrehajtásnál, ahogy a rendőrségnél is. A frissen felszereltek több mint fele egy éven belül menekül a testületből. Sem megfizetve, sem megbecsülve nincsenek az egyszerű fegyőrök. A jogaikat elvileg szakszervezeti szinten is képviselhetik, ám mindez csak merő formalitás. A büntetés-végrehajtás ugyanis parancsuralmi szervezet. Aki pedig volt katona, az tudja, mit lehet a paranccsal tenni… Bár mostanság nem volt börtönlázadás, ennek ellenére az intézetek titkos, a felügyelet számára is láthatatlan és ellenőrizhetetlen életét nálunk is az elítélt hierarchia vezetői irányítják. Csak annak nincs mobilja odabent, aki nem tudja megfizetni, és a drog is simán bejut a sittre. Ezt most a börtönszlengben papírnak hívják: kábítószer-tartalmú folyadékkal átitatott cigi- vagy vécépapír. Különösen kritikus most a helyzet a koronavírus miatt, ugyanis március óta látogatási tilalom van a magyar börtönökben. A fogvatartottak és hozzátartozóik zúgolódnak, jóval több a fegyelemsértés, előfordultak éhségsztrájkok, zárkatorlaszolások is. Kíváncsi vagyok, a büntetés-végrehajtási szervezet tudja-e majd ezt az abnormális helyzetet kezelni.

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 257 megnézve, 1 alkalommal mai nap |