| Mobile | RSS

Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek

október 20, 2020 Jabronka Richárd Hírek 0

Kép forrása: Koszticsák Szilárd/MTI

Az uniós költségvetési tárgyalások közepén utazott Budapestre Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő, hogy testközelből is lássa, miről szól a jogállamisági vita. A német politikus felkereste Iványi Gábor lelkészt és a Klubrádió szerkesztőségét is.

A képviselő látogatása után azt nyilatkozta az Euronewsnak, hogy a jogállamisági vita a terepen, Magyarországon arról szól, hogy

Iványi Gábor hajléktalanszállóján kikapcsolják a gázt, a Klubrádió frekvenciáját pedig mondvacsinált indokokkal elveszik.

A német politikus annak az Európai Parlamenti tárgyalócsoportnak a tagja Brüsszelben, amely a tagállamokkal próbál egyezséget kötni az unió következő költségvetéséről, illetve az ahhoz kapcsolt jogállamisági feltételrendszerről. Freund egyúttal részt vett a német-francia ARTE televízió jogállamisággal foglalkozó forgatásán is a magyar fővárosban.

A politikus legutóbb a nyáron járt Magyarországon, azt mondta, azóta vészjósló tempóban zajlanak a dolgok. Két konkrét fejleményt emelt ki:

  1. az Iványi Gábor lelkész által működtetett civil szervezetek forráselvonása
  2. és a Klubrádió frekvenciájának elvétele.

Freund szerint Brüsszelben nem mindig látják pontosan a tárgyalások résztvevői, miről szól a jogállamiság védelme. A helyszínen ez arról szól, hogy valaki, mint Iványi Gábor hajléktalanszállót és kórházat üzemeltet, és kikapcsolják nála a gázt a tél előtt.

A Klubrádióval kapcsolatban azt mondta, hogy az utolsó független rádióadásról van szó Magyarországon és most lényegi ok nélkül elveszíthetik a frekvenciájukat, mert Orbán médiatanácsa nem kedveli őket. A képviselő hozzátette:

Nem értem, hogy történhet ez meg Európa közepén.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye Daniel Freund szerint hasonlít a CEU ügyére abban, hogy egy nagyon kritikus intézményt helyeztek politikai nyomás alá.

fecsego.eu/Ellenszél.hu


Leave a Reply 148 megnézve, 1 alkalommal mai nap |