| Mobile | RSS

Egy szó nélkül eltűnt az Európai Bizottság önkéntes karanténba vonult elnöke és egy másik országban bukkant fel

Egy szó nélkül eltűnt az Európai Bizottság önkéntes karanténba vonult elnöke és egy másik országban bukkant fel

2020. október 21. 11:37Portfolio

Egészen érdekes sztori kerekedett azután, hogy az Európai Bizottság elnöke múlt csütörtökön délután sietősen távozott az EU-csúcsról, miután kiderült, hogy egyik közeli munkatársa koronavírusos lett; és mindössze percekkel azelőtt, hogy neki kellett volna tájékoztatnia az állam- és kormányfőket a Brexit aktuális állásáról.

Ursula von der Leyen az ülésről való távozásakor azt jelezte Twitterén, hogy önkéntes izolációba vonul, amiből egy minapi hasonló eset miatt arra lehetett következtetni, hogy a Bizottság épületének 13. emeletén a „szolgálati lakásában” teszi ezt meg.

A Bizottság elnöke ugyanis nem kért rendes szolgálati lakást Brüsszelben, hanem egy éve a Bizottság főépületének, a Berlaymont-nak a legfelső emeleten lakik. Ott alakítottak ki neki egy lakrészt az irodája mellett, azaz

GYAKORLATILAG UGYANOTT VAN A LAKÁSA, MINT AHOL DOLGOZIK.

Ez a korábbi bizottsági elnökökhöz képest furcsa és példátlan megoldás alapesetben szerencsés, mert sok időt meg tud spórolni az utazással, készülődéssel. A koronavírus-járvány akut fázisában azonban a jelek szerint éppen ez ütött vissza és emiatt hagyta el a várost és az országot is a Bizottság elnöke. A jelek szerint ugyanis nem biztos benne, hogy a Berlaymont szigorú biztonsági protokollja és sűrű vírustesztelési gyakorlata mellett is kellően el tudja úgy különíteni magát, hogy ne fertőződjön meg a munkája során.

Ez az a háttér, amit végülis tudni kell ahhoz, hogy megértsük: hogyan fordulhatott az elő, hogy egy szó nélkül elhagyta Brüsszelt az önkéntes karanténja alatt és egy másik országban bukkant fel. Kedden ugyanis az újságírói nyomás mellet egy sajtótájékoztatón kiderült, hogy von der Leyen elhagyta Brüsszelt, sőt az országot is és Németországban tartózkodik. Szerdán reggel pedig a Politico hírlevele már tényként közölte a Bizottság sajtósára hivatkozva, hogy Hannoverben van a házában és onnan dolgozik. Ezek szerint tehát onnan bonyolította le a Bizottság elnöke az uniós biztosokkal folytatott hétfői videókonferenciáját, illetve az olasz miniszterelnökkel kedden folytatott tárgyalását, és onnan vezeti a szerdai újabb biztosi kollégiumi ülést is, amelyekről szintén posztolt a Twitteren.

A Bizottság elnökének furcsa „eltűnése” kapcsán lényeges információ, hogy a belga szabályok szerint azzal, hogy egy közeli munkatársa pozitív tesztet produkált, még nem volt köteles hatósági karanténba vonulni von der Leyen. Inkább óvatossági okok miatt tette ezt meg, tehát ezért fogalmazott úgy, hogy önkéntes izolációba vonul.

Az viszont, hogy ezt nem az irodájával csaknem egybeeső lakásán tette meg, hanem szolgálati autójával egy másik országba vitték, számos kérdést felvet, így például:

  • Valóban jó ötlet-e az, hogy ugyanazon épület ugyanazon emeletén van az uniós döntéshozás egyik legfontosabb szereplőjének irodája és lakása?
  • Az, hogy nem itt tölti az önkéntes jellegű karanténját, annak a burkolt beismerése, hogy nem lehet biztonságosan elszeparálni a bizottsági csúcsvezetőket a Berlaymontban a vírus elől, tehát hiába a szigorú protokollok és gyakori tesztelés, a fertőzés nem igazán kerülhető el?
  • Ha az állam- és kormányfők testületében maradni és megtartani a beszédet kockázatosnak tűnt a járvány terjesztése szemszögéből, akkor miért nem tűnt annak átautózni egy másik országba és onnan folytatni a munkát?
  • Valóban minden személyi-informatikai biztonsági, és járványügyi intézkedést be lehet-e így tartani?

Eric Mamer, a Bizottság szóvivője egyébként kedden azt is jelezte újságíróknak, hogy von der Leyen már azelőtt is tervezte a németországi útját, hogy megtudta volna közeli munkatársáról a pozitív vírusteszt hírét, így tehát nincs itt semmi különösebb probléma. Egyébként Ursula von der Leyen egyébként szerda reggel azt is posztolta, hogy legfrissebb vírustesztje is negatív lett és egyébként a képek szerint is jól van és végzi a munkáját – a jelek szerint saját hazájából és saját házából.

Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

fecsego.eu/Portfolio

Leave a Reply 126 megnézve, 1 alkalommal mai nap |