| Mobile | RSS

A mediterrán bodorrózsa és a zöld majom veséjéből származó sejtkultúra győzheti le a koronavírust

wolfy

WOLFYK

A CMC Déli Klinika kutatói a világon elsőként bizonyították egy speciális gyógynövény kombináció koronavírust semlegesítő, fertőzést gátló hatásait. A bevizsgált készítmények Magyarországon elérhetőek, és nemcsak az új koronavírus, hanem az influenza illetve egyéb felső légúti fertőzések esetén is hatékonyak.

A CMC Déli Klinika a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel közös orvostechnológiai kutatás-fejlesztésének köszönhetően sikerült létrehozni azt a komplex COVID-19 Biobank rendszert, amely megteremtette az alapjait a teljes hazai koronavírus törzsre hitelesített, biológiai alapú mesterséges intelligenciával támogatott immunológiai diagnosztikai rendszer, valamint a hazai koronavírus vakcina fejlesztésnek is.

A kutatócsoport tagjai most újabb – nemzetközileg is jelentős – eredményt értek el, hiszen vizsgálataikkal 

IGAZOLTÁK, HOGY A MEDITERRÁN BODORRÓZSA (CISTUS CRETICUS) KIVONAT GÁTOLJA AZ ÚJ KORONAVÍRUS SZAPORODÁSÁT SZÖVETTENYÉSZETEKEN, VALAMINT POZITÍV IRÁNYBAN BEFOLYÁSOLJA A VÍRUSFERTŐZÉS ÁLTAL OKOZOTT KÓROS IMMUNOLÓGIAI REAKCIÓKAT IS.

Mivel az új koronavírus világszerte már több mint 43 millió embert fertőzött meg és több mint egymillió halálesetet okozott, ezért a világjárvány elleni küzdelemben jelentős előrelépésnek számít, hogy Európában honos gyógynövények egyedi kombinációja hathatós ellenszere lehet a vírusnak.

bodorrozsa-gyogyereje

Fotó: Wikipedia

A CMC Déli Klinika kutatócsoportja Jankovics István virológus és klinikai mikrobiológus vezetésével kimutatta, hogy a vírusszaporodás vizsgálatához elterjedten használt szövettenyészeten a Cistus creticus elpusztítja, de legalább is semlegesíti az új koronavírust, jelentősen gátolva a szaporodását.

Ez a speciális – a zöld majom (Chlorocebus) veséjéből származó sejtkultúra nagyon érzékeny és a SARS-CoV-2 remekül szaporodik benne. Az elért eredmények alapján ezért feltételezhető, hogy a bodorrózsa-kivonat képes lesz meggátolni a vírusszaporodást, és így megelőzi a fertőzést az emlősök légző-rendszeri nyálkahártyáján is

– mondta Jankovics István.

Az elért eredmények igazolták, hogy a bodorrózsa nemcsak gátolja a vírusok növekedését, hanem egyben irányítja a vírusfertőzés által okozott kóros immunológiai reakciókat is, így csökkenti a betegség súlyosságát.

A SARS, MERS és madárinfluenza esetében a bodorrózsa-kivonat irányítja az úgynevezett citokin vihart, tehát egy súlyos immunreakciót, amivel a megtámadott emberi szervezet immunsejteket és proteineket termel, melyek más szerveket károsíthatnak. Egyes szakemberek szerint éppen ez az immunreakció lehet a fiatal COVID-19 betegek halálának az okozója

– tette hozzá a kutatás vezetője.

Balázs Anna a CMC Déli Klinika vezérigazgatója az eddigi kutatási eredmények alapján ismertette, hogy Cistus creticusban található speciális hatóanyag koncentrált formában tartalmaz úgynevezett polifenolokat, amelyek az új koronavírus semlegesítése mellett

  • gátolják a vírusok felszínén lévő fehérjét (az úgynevezett neuraminidáz enzimet) 
  • így a vírusok nem tudnak bejutni a sejtekbe és szaporodni 
  • ezzel megakadályozzák az influenza (egyéb vírusfertőzések) kialakulását
  • szignifikánsan csökkentik a felső légúti fertőzések tüneteit 
  • a magas koncentrációjú polifenol tartalomnak köszönhetően jelentős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásuk is van
  • eképp támogatják a szervezet védekezőképességét
  • növelik a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet
  • nemcsak vírus- hanem baktérium-ellenes hatással is rendelkeznek 

Mivel a Cistus creticus nemcsak a légúti vírusok, baktériumok bejutását és növekedését gátolja, hanem pozitív irányban befolyásolja az immunológiai reakciókat és természetes gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, így több fontos támadáspont gátlásával segíti az új koronavírus, az influenza és más légúti fertőzések kialakulásának a megelőzését illetve a tünetek súlyosságának a csökkentését

– hangsúlyozta az orvos igazgató.

A bodorrózsa hatását más gyógynövény kivonatok jelentősen növelhetik. A hatásossági és toxicitási vizsgálatok megrendelője a Fytofontana Kft. volt, amely nemcsak a tiszta bodorrózsa-kivonatot vizsgáltatta, hanem a bodorrózsa alapú oldat és az orvosi zsálya, bíbor kasvirág (echinacea pupurea), acerolok és citrusz bioflavonoidok keverékét is, amelyet évek óta sikeresen forgalmaznak Virostop néven. Az elsőosztályú orvostechnológiai termékként nyilvántartott Virostop szájspray esetében a CMC Déli Klinika kutatói bizonyították, hogy az még 

AZ 1:640 ARÁNYÚ OLDATBAN IS GÁTLÓ HATÁST MUTAT KI.

Önmagában azonban a bodorrózsa-kivonat gátló hatása – annak ellenére, hogy a 96 órás vírusinkubáció után is fennállt – gyengébb volt, mint a Virostop szájspray esetében mért teljes gátló hatás. További kutatásokkal ezért szeretnénk megvizsgálni a többi növényi összetevő gátló hatását valamint azok egymást potencírozó, szinergista hatásait is 

– mutatott rá Jankovics István.

A szuharfélék bizonyos fajait és a fent említett erős vírusellenes hatású gyógynövényeket a népi gyógyászat már az ókorban használta és megvan a helyük a modern orvostudományban is. A koronavírusos megbetegedések megelőzésében viszont ez ideig a használatukat igencsak alábecsülték.

A bodorrózsa a terápiás alkalmazáson túl lehetővé teszi a rizikócsoportoknál való profilaktikus alkalmazást is. Ezen túlmenően az is fontos, hogy a kórokozóra gyakorolt közvetlen hatása nem vezet a vírus elleni készítményekkel (antivirotikumokkal) szembeni rezisztenciához

– mondta Michlo András, a svájci Herb-Pharma cég képviselője. Az elvégzett in vitro vizsgálatok alapján feltételezzük, hogy a nyálkahártyára fecskendezett Virostop szájspray olyan védőréteget hoz létre a nyálkahártyán, amellyel hatékonyan meggátolja a vírusok szaporodását és behatolását.

A Virostop készítmény szabadon forgalmazott, Magyarországon 2011-ben regisztrálták. Mostanáig a száj- és orrsprayből mintegy másfél millió dobozt adtak el, amelyet eddig az influenza és egyéb megfázásos megbetegedések megelőzésére, kezelésére javasoltak, de a jövőben fontos szerepet kaphat a COVID-19 világjárvány elleni küzdelemben is.

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 220 megnézve, 1 alkalommal mai nap |