| Mobile | RSS

Egy zsák krumpli

Nem szeretnék ehelyütt foglalkozni Kövér László mentális állapotával; meggyőződésem, hogy az szakemberek dolga lenne. Félek azonban, hogy túljutottunk azon a ponton, amikor bármiben reménykedhetnénk; nem ő, mi szorulunk immár segítségre. És amikor azt írom: mi, akkor azokra gondolok, akik reménykedtünk abban, hogy Magyarországon is lehetséges normális parlamenti demokráciában élni. Hogy akárhány elszabadult, önimádó, másokat letipró politikus kerül is be a T.Házba, annak mindig lesz annyi ereje, önkontrollja, hogy marginalizálja a szélsőséges elemeket. Nem így történt, sokkal inkább a fordítottja. Vagyis éppen ezek az önimádó, hatalmuktól megrészegült emberek uralják az országgyűlést, elannyira, hogy az végképp elvesztette „népuralmi” jellegét. Kövér László ma azt hiszi: ő maga a parlament, azt tesz, amit akar, addig mehet el mások gyalázásában, saját önkényének növelésében, ameddig akar. Illetve addig, amíg Orbán Viktor engedi neki. Valaha az volt a kép róla, hogy bár a gondolatvilága nem egészen követhető, de mégis azon kevés fideszes politikus közé tartozik, aki nem lop, ezért aztán neki az erkölcsi tartása alapján joga van, fogalmazzunk finoman, értelmetlennek lenni. Mi tagadás, ilyen időket élünk: ha valaki nem nyúl a mások pénzéhez, vagy olyan hírben áll, hogy ilyet nem tesz, azzal máris morális fölénybe emelkedik – a többiekhez képest, persze. Ez a Kövér-féle erkölcsi fölény, illetve az, ahogy a parlament egészét saját privát territóriumának tekinti, azt mondatja velem: bár inkább lopna. Mert amit tesz, azzal egy demokratikus alapintézmény fojt meg, ráadásul meglehetős következetességgel, így tényleg elmondható: őrült, de van benne rendszer. Bocsánat, kihagytam egy szót: őrült rendszer. A rendszer pedig az, hogy az ellenzéket meg kell semmisíteni, valójában nincs helye a Házban, valójában nincs joga megszólalni sem, örüljön, hogy beengedik a kapun. Meglehet: az ellenzék is jobban járna, ha kívül maradna. Sokszor érzem azt, hogy nem volna szabad részt vennie a megalázó játékban. Amúgy is elfogytak az eszközei, legfeljebb egy médiaképes performansz az, ami áttöri a nyilvánosságot. Áttöri, be belefut Kövér önkényúr büntetéseibe. A héten például Jakab Péter Jobbik elnököt sújtotta majd négy és félmilliós büntetéssel, mert az – a szerencsi krumpliosztás visszaéléseire emlékeztetve – egy zsák burgonyát akart átadni Orbán Viktornak. Hogy mi alapján számolta ki Kövér ezt az összeget, nem tudni, de nem is ez az érdekes, hanem a puszta tény, hogy azt gondolja: ő ezt megteheti. És megteheti. Megakadályozza az éppen a vadászmezőkről a parlamentbe tévedt Semjén Zsolttal együtt, hogy Jakab végigvigye, amit eltervezett. Olyannyira, hogy – ha jól láttam – testi kontaktusba került a jobbikos képviselővel. Magyarán: ellökte. Futballmérkőzéseken ilyenek után szoktak a „sérültek” a földre zuhanni és fetrengeni, a bíró pedig minimum sárga lappal büntetni az elkövetőt. De vajon ki fogja megbüntetni a lökdösődő Kövér Lászlót? Még inkább: ki fogja őt kiállítani?  

szerző/Németh Péter népszava.hu

Leave a Reply 252 megnézve, 1 alkalommal mai nap |