| Mobile | RSS

Milliós pályázatokat nyert egy nem létező focicsapat

Orbán Viktor a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont átadó ünnepségén Felcsúton 2018. október 13-án.

Öltözőfelújításra és kisbuszra is sikerrel pályázott a Magy SE.

SÁFRÁNY NORBERTTEGNAP, 22:03

A Magy SE 6 800 000 forintot nyert sportöltöző-felújításra az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretein belül. A felújított öltözőt 2012-ben át is adták, majd ezt követően 2015-ben még egy kilenc személyes kisbuszra is sikeresen pályáztak – írja a Szabad Európa.

Ebben semmi különösen nem lenne, azonban a magyiak legutóbb 2010/11-ben szerepeltek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei harmadosztályban, a következő szezonban már nem indultak el a bajnokságban.

10 ÉVE NINCS IS LABDARÚGÁS A SZABOLCS-MEGYEI FALUBAN.

„Tíz éve nincsenek edzések, vagyis maga a csapat az nincs, nem létezik, pedig jó kis meccseket játszottak itt”

– mondta a Szabad Európának az egyik falubeli férfi, aki szerint már a csapat megszűnése után építettek nekik pályázati pénzből öltözőt a pálya mellé.

A lap megszólaltatta az egyesület korábbi elnökét, a pályázatok idején a Magy SE-t vezető Tóth Lászlót is. A férfi azt állítja, ő sosem pályázott a sportegyesület nevében és azt is elmesélte a lapnak, hogy már 2015-ben beadta a felmondását, de a polgármester azt csak néhány hónappal ezelőtt írta alá. A Magy SE így papíron létezett, ő pedig mindent aláírt, amit aláíratott vele a polgármester.

„Mit tudtam volna csinálni? Meg sem néztem, hogy miket írok alá, csakhogy szabaduljak a polgármestertől”

– mondta a lapnak.

A Szabad Európa kereste Magy polgármesterét telefonon, de ő nem kívánt válaszolni a fantom focicsapattal nyert pályázatokkal kapcsolatos kérdésekre.

fecsego.eu/röviden.hu

Leave a Reply 155 megnézve, 1 alkalommal mai nap |