| Mobile | RSS

Zavar a Fideszben a választási törvény körül

Kósa AndrásPublikálás dátuma2020.12.15. 13:25


Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Egy hete még támogatták, ma már leszavazták a parlamentben a választókerületek arányosabbá tételéről szóló javaslatot.

Váratlanul külön szavazást kért a parlamentben a Fidesz arról a törvénymódosító javaslatról, amelyik a lakosságszám módosulása miatt összesen tíz Pest megyei egyéni választókerület határát módosította volna, majd leszavazta az indítványt. A lépés azért különösen érdekes, mert múlt héten csütörtökön a Törvényalkotási Bizottságban a kormánypártok még támogatták a javaslatot. Akkor ez volt a meglepetés, hiszen a Párbeszéd nyújtotta be módosítást. Ez egyébként Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Bizottság nyáron (mandátuma lejárta előtt) távozott elnökének koncepcióján alapult. Az NVI javaslata a Pest megyei 2-es (Budakeszi székhelyű) és 5-ös (Dunakeszi székhellyel) választókerületek határát módosította volna úgy, hogy több települést el-, illetve hozzájuk csatol (erről itt írtunk részletesen). Erre azért van szükség, mert a választási törvény szerint az egyes választókerületek lakosságszáma között nem lehet 20 százalékosnál nagyobb arányú eltérés, a Budapestről kiköltözők miatt viszont ez a két kerület „túlnépesedett”. A Törvényalkotási Bizottság múlt heti pozitív döntése után több kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy „szakszerűnek találták” a Párbeszéd módosítását, ezért támogatták azt. Ezt árnyalta, hogy a Népszava információi szerint egy kormánytag saját képviselőtársainak is azzal indokolta a támogatást, hogy azt remélik, ebben a formában az ellenzék már a választási törvény teljes módosítását is támogatni fogja majd, így nemzetközi fórumokon elmondhatják, hogy ezt kormány-ellenzék egyetértés övezi. A törvény módosítása tartalmazza ugyanis azt is, hogy a jövőben parlamenti választásokon már csak az a párt állíthat országos listát, amelyik legalább 71 egyéni választókörzetben (14 megyében) indít saját jelöltet – ezzel nyilvánvalóan egy közös listára terelve az ellenzéki pártokat. Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke, a módosítás beterjesztője azt nyilatkozta lapunknak a múlt héten, hogy „több magas rangú fideszes politikustól is hallottam, hogy szerettek volna jobban belenyúlni a választókörzetekbe, mint Pálffy Ilona javasolta, nyilvánvalóan úgy, hogy Budapesttől elvesznek egy választókerületet és kialakítanak egyet Pest megyében, ahol a Fidesznek van esélye. De az utóbbi időben nyilván a hazai és a nemzetközi klíma is megváltozott, mi is előre felhívtuk a figyelmet a veszélyre, így elálltak tőle”. Az ügyben kerestük a Fideszt is, amint válaszolnak, közölni fogjuk.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 186 megnézve, 1 alkalommal mai nap |