| Mobile | RSS

Újabb koronavírus-törzs jelent meg, amely 70 százalékkal jobban fertőz, mint a mostani!

OLKT.net

KÖZÉLETKözzétéve 2020 dec 20.

Megosztás

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg – közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.Johnson és Sir Patrick Vallance professzor, a brit kormány tudományos főtanácsadója egyaránt hangsúlyozta a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten, hogy egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az Angliában e hét elején azonosított, de már más országokban is észlelt új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.A fő változás az, hogy az új variáns fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét.A tudományos elemzések azt is feltárták, hogy az új koronavírus-törzs 0,4-gyel vagy ennél nagyobb mértékben emelheti a járvány terjedési ütemét mérő R reprodukciós mutatót – mondta a brit kormányfő.Ez a mérőszám máris jelentősen emelkedett az elmúlt héten.Ennek alapján Londonban 3-6 százalékkal, Anglia keleti térségeiben 4-6 százalékkal emelkedik napi átlagban a koronavírus-fertőzések száma.Boris Johnson a szombat esti sajtótájékoztatón bejelentette: az új vírusváltozat terjedésétől leginkább érintett térségekben, elsősorban Londonban és Délkelet-, illetve Kelet-Angliában a jelenlegi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy újabb, negyedik fokozat, és ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lép.

00:00/00:00Loading AdEnnek alapján az itt élőknek otthonról kell dolgozniuk, csak korlátozott számú indokkal hagyhatják el lakóhelyüket, például akkor, ha az otthoni munkavégzés nem megoldható számukra, és munkahelyükre kell utazniuk.A negyedik készültségi fokozat hatálya alá tartozó területek lakói csak kivételes indokokkal utazhatnak külföldre, nem hagyhatják el az e készenléti szint hatálya alá tartozó térségeket, és ezekre a területekre az alacsonyabb készültségi szintű országrészekből sem lehet beutazni.

Az érintett térségekben vasárnaptól bezárnak a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok, a zárt térben működő edzőtermek és a szabadidőközpontok, valamint az olyan személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, mint a fodrászatok és a szépségszalonok.A kormány emellett törölte a karácsonyi időszakra eddig tervezett enyhítéseket a negyedik készenléti fokozatba sorolt területeken. Így az ezekben a térségekben élők karácsonykor sem tarthatnak összejöveteleket olyanokkal, akikkel nem laknak egy fedél alatt, és az alacsonyabb készültségi szintű országrészekben is csak egyetlen napon, december 25-én találkozhatnak egymással legfeljebb három különböző háztartás lakói.Az eredeti tervek szerint erre december 23-tól öt napon át az egész országban lehetőség lett volna.Boris Johnson hangsúlyozta ugyanakkor: a koronavírus-oltás tömeges alkalmazása most már naponta erősödő reális reményt nyújt arra, hogy sikerül megszabadulni a vírustól.Elmondta: a nagy-britanniai oltási kampány múlt heti kezdete óta már 350 ezer embert oltottak be országszerte.“Olyan biztos, hogy legyőzzük a vírust, és visszatérünk korábbi életünkhöz, mint az, hogy holnap felkel a nap” – fogalmazott szombat esti sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök.Johnson közölte, hogy a most elrendelt intézkedéseket december 30-án felülvizsgálják.Szeretlek Egerszeg

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 59 megnézve, 1 alkalommal mai nap |