| Mobile | RSS

Breaktánc stadion épül Csepelen 250 milliárdért

HUMORKÖZÉLETFrissítve: 2020 dec 27.

Magyarországot a világ breaktánc sportjának élvonalába akarja fejenpörgetni Németh Szilárd.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése kedden egyhangúlag támogatta a breaktánc programba kerülését a 2024-es párizsi játékokra.

Ezzel egyidőben Németh Szilárd bejelentette, hogy a XXI. kerületben már jövőre elkezdik építeni a Fenyő Miklós Breaktánc Aréna (FEMBA). A cél, hogy Magyarország felkészült csapattal érkezzen a párizsi olimpiára, ezért nagy hangsúlyt akarnak fektetni a nemzeti breaktánc sport felfejlesztésére.

Ennek érdekében a csepeli iskolákban bevezetik a mindennapos breaktáncot, és minden tanuló ingyen kap ghetto blastert és 3 db 90 perces Maxell kazettát.

Talán nem látszik rajtam, de gyerekkoromban nagyon jól breakeltem. Igaz, a tanáraim szerint csak megpróbáltam felkelni a földről zenére. De nem is az számít, hogy valaki tud-e csinálni helikoptert, ollót, vagy fejen forgást, hanem hogy ez is legalább 250 milliárd forintba fog kerülni.

– mondta el Csepel kövér erős embere.

Az arénában helyet kapnak VIP páholyok is, ahol a helyben készült haute cuisine csülkös pacal fogásokat szolgálnak fel aranyozott műanyag tányérokon.

A FEMBA többcélú intézmény lesz, így nem csak breaktáncolásra lesz alkalmas, de hip-hop, krump és electric boogey is táncolható lesz benne, és kis átalakítással még csa-csa-csa, szörf és rablórömi világbajnokságot is lehet itt rendezni.

Forrás: Hírcsárda

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 623 megnézve, 2 alkalommal mai nap |