| Mobile | RSS

Jog-bíróság Pénzbüntetéssel sújtották jogerősen a vádlottakat a szegedi parkolóbérletek miatt indult ügyben




    Gyula, 2021. február 24., szerda (MTI)

– Pénzbüntetéssel sújtották jogerősen az ingyenes szegedi parkolóbérletek miatt indult ügy vádlottjait a megismételt másodfokú eljárásában a Gyulai Törvényszéken szerdán.

    A törvényszék hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat mint társtetteseket, illetve mint felbujtókat.
    A Szegedi Közlekedési Társaság Kft. korábbi ügyvezetőjét és a parkolási üzletág egykori vezetőjét 2 millió; Szeged egykori címzetes főjegyzőjét 2 millió 250 ezer; Botka László polgármester kabinetfőnökét 1,5 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.
    A Tatai Mónika tanácsvezető bíró vezette testület számos ponton helytállónak nevezte az elsőfokú bíróság eljárását és ítéletét, de – figyelembe véve az időmúlást és az eljárás elhúzódását – túlzott joghátránynak minősítette, hogy szabadságvesztést is elrendelt az elsőfokú testület a vádlottakkal szemben.
    A vádlottak 2008 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A vádlottak ezzel mintegy 40 millió forint kárt okoztak a szegedi parkolási rendszert üzemeltető önkormányzati cégnek.
    Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik kerüljenek fel arra a listára, amely alapján adott rendszámú autók számára a kft. ingyenes bérleteket állított ki. A listát a kabinetfőnök készítette el, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A cég korábbi vezetője pedig utasította a parkolási üzletágvezetőt a bérletek átadására az önkormányzatnak. A bérleteket ezt követően osztották ki – átvételi elismervény ellenében -az érintetteknek.
    Az ügyben tavaly a Gyulai Törvényszék másodfokon eljáró másik tanácsa pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra, köztük a közlekedési társaság – az esetükben jogerőssé váló ítélet miatt a megismételt másodfokú eljárásban nem érintett – egy későbbi vezetőjére és Szeged egy korábbi alpolgármesterére. A törvényszék a 2008-ban és 2009-ben kiosztott parkolóbérletek miatt indult eljárást akkor elévülés miatt megszüntette. Ezt az ítéletet a harmadfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és a törvényszéket új másodfokú eljárásra kötelezte.


fecsego.eu /MTI

Leave a Reply 97 megnézve, 1 alkalommal mai nap |