< Böngészés > Főoldal / Archive: február 2021

| Mobile | RSS

Közlekedés-beruházás Újra megindul a vasúti forgalom Szeged és Hódmezővásárhely között

    Szeged, 2021. február 20., szombat (MTI) – A Szeged – Hódmezővásárhelyi Népkert vonalszakasz nagyvasúti tervezési és kivitelezési munkái befejező fázisba léptek, így hétfőn újra megindulhat a forgalom a két település között – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.     A közlemény szerint a 135-ös vasútvonal Szeged-Rókus – Hódmezővásárhelyi Népkert szakaszának felújítása 2018 […]

„Orbánék méricskélnek, mennyi sajtószabadságot kell garantálni, hogy hatalmon maradjanak”///”Orbans are measuring how much freedom of the press needs to be guaranteed to stay in power”

Tavaly nyáron beszéltünk utoljára, amikor megpecsételődött az Index hírportál sorsa, és önök kiadtak egy aggódó nyilatkozatot. Eltelt bő félév, és itt a Klubrádió, amely egy időre, de lehet, hogy örökre, elvesztette a frekvenciáját. Mi jöhet még?Sajnos, folyamatosan ugyanazt ismételgetjük. A mostani a magyar sajtószabadság újabb válsága, egy újabb zuhanás a szakadékba. Reméltük, hogy a bíróság […]

Jogállamiság: időhúzásra játszik a kormány//Rechtsstaatlichkeit: Die Regierung spielt eine Zeit lang

Kósa András Még a kabinet sem fűz nagy reményeket ahhoz a beadványhoz, amivel a jogállamisági mechanizmust fogják támadni az Európai Unió Bíróságán. Hibás volt az az európai uniós jogalkotási eljárás, amelynek eredményeképp megszületett a jogállamisági mechanizmus, nem kapott megfelelő súlyt a legfőbb döntéshozó szerv, a Európai Tanács a szöveg véglegesítésekor – információink szerint ilyen érveléssel […]

Vezetők likvidálásáról posztolgat a miskolci MSZP-s – A Fidesz-KDNP bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel, a moslékkoalíció hallgat

A boon.hu Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál pénteki cikkében számolt be arról, hogy Bartha György, a miskolci Velünk a Város frakció MSZP-s képviselője Facebook-oldalán azt írta: „Az aztékok és az inkák járvány idején feláldozták isteneiknek a vezérüket. Most nem célozgatni akarok, csak egyszerűen szép szokás volt.” Érdemes megjegyezni, hogy a bejegyzés jól láthatóan elnyerte a volt szocialista belügyminiszter, Lamperth […]

COVID-19 oltás: A képviselők az EU és a globális szolidaritásra szólítanak fel

Sajtóközlemények PLENÁRIS ÜLÉS ENVI Az EU-nak folytatnia kell összehangolt erőfeszítéseit a COVID-19 járvány leküzdése érdekében, és sürgős intézkedéseket kell tennie az oltóanyaggyártás fokozása érdekében, hogy megfeleljen az állampolgárok elvárásainak. A portugál elnökséggel és Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel tartott szerdai plenáris vitában az EP-képviselők véleményezték az EU COVID-19 oltási stratégiájának helyzetét. Sok tag hangsúlyozta, hogy az […]

A NER magángépe a héten másodszor repült a Maldív-szigetekre///Le jet privé du NER s’est envolé pour les Maldives pour la deuxième fois cette semaine

2021. február. 19. 11:28 2021. február. 19. 12:34 GAZDASÁG szerző:hvg.hu Nem tudni, ki utazott az OE-LEM lajstromjelű Bombardier fedélzetén. Néhány napon belül kétszer is elrepült a Maldív-szigetekre az a magánrepülőgép, amelyen korábban többek között Mészáros Lőrinc és családja, valamint Orbán Viktor is utazott. A 24.hu vette észre, hogy az OE-LEM lajstromjelű csúcskategóriás Bombardier Global 6000-es péntek reggel landolt az Indiai-óceánon fekvő üdülőparadicsomban. […]

Karácsony Gergely: Az Alkotmánybíróság döntött, a kormány nem veheti el az önkormányzatok forrásait//Gergely Karácsony: La Cour constitutionnelle a décidé que le gouvernement ne pouvait pas retirer les ressources des gouvernements locaux

KÖZÉLET Farkas György A főpolgármester szerint a Gödről szóló döntés túlmutat önmagán. Karácsony Gergely Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, amely szerint alkotmánysértő a városok kifosztása. A főpolgármester azt írta, az Alkotmánybíróság szerint ugyan nem alkotmányellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, de a kormányzat még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem vonhatja el kompenzáció nélkül a helyi adóbevételeket úgy, […]

Telex: Orbán határozottan kérte Rogánt, hogy állítsa le a felesége földvásárlását

2021. február. 19. 09:34 2021. február. 19. 10:44 ITTHON szerző:hvg.hu A lap úgy értesült, hogy a Karmelitában is felháborodást keltett az 1,6 milliárd forintos ügylet. Hogy Rogán Antal önszántából vagy Orbán Viktor parancsára szólalt meg több mint tíznapnyi hallgatás után az újdonsült feleségével kapcsolatos földvásárlási ügyben, nem tudni – olvasható a hvg360-nak abban a cikkében, amelyből kiderül: az […]

Ipar-Continental Sztrájkot tartanak a Continental makói telephelyén///Industry-Continental V areálu společnosti Makó se koná stávka

    Makó, 2021. február 20., szombat (MTI) – Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt nyolcórás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szombat reggel 6 órától.     Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert […]

MEGHÍVÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA

Tisztelt Szerkesztőség!Ezúton hívjuk meg Önöket sajtótájékoztatónkra, amelynek témája:Fokozatos nyitást akar a Mi Hazánk Tartja: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Időpont: február 20. (szombat) 11:00Helyszín: a Mi Hazánk óriásplakátja előtt (Szeged, József Attila sugárút 40-42.) Üdvözlettel:Kisberk Szabolcssajtófőnök, Mi Hazánk Mozgalom06-20-423-8971

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL/ LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

A/LKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK) • AB határozat bírói döntés megsemmisítéséről (IV/653/2020.)Az ügy tárgya: A Fővárosi Törvényszék 31.Bpkf.10.895/2019/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (fogvatartás körülményei miatti kártalanítás)Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a fogvatartásának körülményeire tekintettel kártalanítási kérelemmel élt az […]

Búcsút mondhat a pártvezetésnek Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes

BÍRÓSÁG ELŐTT A BOTRÁNYOS KONGRESSZUS ÜGYE, EZ MEGGYENGÍTI AZ MSZP TÁRGYALÁSI POZÍCIÓITBákonyi ÁdámMár a nyáron ítéletet hozhat a bíróság abban az ügyben, hogy szabályosan tartották-e meg az MSZP tavalyi tisztújító kongresszusát, ahol vitatható körülmények között választották meg Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest a párt társelnökeivé. Amennyiben a törvényszék szerint jogellenes volt a kongresszus, úgy azt […]

Human rights breaches in Uganda, Rwanda and Kazakhstan

Sajtóközlemény PLENÁRIS ÜLÉS AFETDROI  2021.2.11. – 16:41   The Ugandan Government must end the repression of the opposition and civil society The Rwandan authorities must explain the enforced disappearance of Paul Rusesabagina The authorities in Kazakhstan must comply with international standards for elections On Thursday, the European Parliament adopted three resolutions taking stock of the human rights situation in […]

Már az 5. Ellenőrzési vizsgâlat elrendelése ORFK részéről Dakos József dandártábornok Úrnak, aki tehetetlen a CsongrádRK kapitányával szemben/Tisztelt Oláh István László Úr!///Ordering the 5th inspection on behalf of ORFK to Brigadier General József Dakos, who is powerless against the captain of CsongrádRK / Dear Mr. István László Oláh

Kun József r.alezredes a Csongrád RK vezetője többször(5ször) nem teljesítette Dakos Főkapitány parancsait! Egyszerűen tehetetlen Dakos tábornok – vagy távozásra kényszerült!?! Aki nem alkalmas a feladatok ellátására azokat a r. tiszteket kihelyezik Kisteleki RK- hoz!(dr.Harkai István , aki a Szegedi RK alezredes kapitánya is szândékos rossz döntést hozott az ügyemben! Mi történt: – Dakos kinevezte […]

Hírek Európai Parlament /A képviselők az osztroveci belorusz atomerőmű indításának felfüggesztését szorgalmazzák

Sajtóközlemények PLENÁRIS ÜLÉS ITRE  21-02-2021 – 16:57   Aggodalom a gyakori vészleállítások és hibák miatt Az atomerőmű a balti tagállamok közelében található Fehéroroszországnak be kell tartania a nukleáris energiára vonatkozó nemzetközi normákat A képviselők komoly aggodalmaknak adnak hangot a belorusz Ostrovets atomerőmű biztonságával kapcsolatban, és kereskedelmi indításuk felfüggesztését követelik. A Parlament 642 szavazattal 29 ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadott […]

Hírek Európai Parlament/Sajtótájékoztató a helyreállítási és rugalmassági eszközről ma 10.25-kor

Sajtóközlemények 21-02-2021 – 17:55   Sassoli és von der Leyen elnök, valamint Costa miniszterelnök péntek közép-európai idő szerint 10.25-kor közös sajtótájékoztatót tart az RRF-ről. Mikor: február 12., péntek, közép-európai idő szerint 10.25 Hol: EP Sajtószoba és az Interactio-n keresztül Ma António Costa portugál miniszterelnök az Európai Parlamentbe látogat a helyreállítási és rugalmassági eszköz (RRF) hivatalos aláírása céljából. Az […]

Csárdi Antal: Kósa Lajos esete a csengeri örökösnővel igazolja, hogy ez maffiaállam///Antal Csárdi: The case of Lajos Kósa with the Csengeri heiress proves that this is a mafia state

KÖZÉLET Farkas György Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint ennek véget kell vetni. Olyan rendszerváltásra van szükség, ami megállítja a jelenlegi „maffiaállam” működését – idézte az MTI Csárdi Antalt, aki a csengeri örökösnő és Kósa Lajos történetéről azt mondta, azzal több dolog nem stimmel. Az LMP politikusa szerint a fideszes politikus nemcsak a minden józanul gondolkodó ember számára hihetetlen történetet hitte el, hanem azt […]

USA-időjárás Hideg idő – Közel egymillióan maradtak ivóvízellátás nélkül Louisiana államban

Beregi Balázs, az MTI tudósítója jelenti:    Washington, 2021. február 19., péntek (MTI) – Közel egymillió ember nem jut tiszta és biztonságos ivóvízhez Louisiana államban, mert a téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközműhálózatok infrastruktúrájában – közölte csütörtökön John Bel Edwards, az Egyesült Államok déli részén fekvő tagállam kormányzója.     Sajtótájékoztatóján a demokrata politikus […]

Jött EU-s pénz a covid ellen, csak a kormány nem beszél róla

Magyari PéterEUfebruár 18., csütörtök 5:59 10707Több 444 videó?SZERETNÉM Visszatérő panasza volt a magyar kormánynak 2020-ban, hogy az EU nem segíti a járvány elleni védekezést. Tavaly március végén például Orbán Viktor azt mondta, hogy míg Kína és a Türk Tanács érdemi segítséget nyújt Magyarországnak a járvány elleni küzdelemben, addig az EU semmit sem ad:  “Tehát mi erős Európát […]

Románia-környezetszennyezés Nem okozott halpusztulást a Lápos folyóba jutott, nehézfémmel szennyezett bányavíz///Znečištění v Rumunsku Důlní voda kontaminovaná těžkými kovy vstupující do řeky Lápos nezpůsobila úmrtnost ryb

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:    Kolozsvár, 2021. február 18., csütörtök (MTI) – Nem okozott halpusztulást Romániában a Lápos folyóba, majd a Szamosba jutott, nehézfémmel szennyezett bányavíz – közölte az MTI-vel Pásztor Sándor, a környezetvédelmi miniszter vízügyi tanácsadója.     Pásztor Sándor elmondta: egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre szerda hajnalban, és a bányában lerakódott üledéket […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere