| Mobile | RSS

Rendkívüli: Nagy a baj a magyar kórházakban, az orvosoknak már rangsorolni kell ki kerülhet az intenzívre!

EGÉSZSÉGÜGYKÖZÉLETKözzétéve 2021 márc 10.

Koronavírus – Intenzív osztály – Szeged – Kórház

Megosztás

Minden eddiginél több koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra. Egyre több fiatal kerül be, a kórházak kezdenek megtelni – írja a 444.

Olyanokat veszítünk el, akiknek 20-30-40 évük lenne hátra. Az ember próbálja védeni magát, de nem tudok nem belegondolni abba, hogy van egy 15 éves gyereke, akinek az érettségijét se fogja megélni, nemhogy az unokáját lássa

– mondta egy kisebb, vidéki kórházban dolgozó orvos, amikor a koronavírus-járvány újabb felfutásáról beszélgettek vele.

Még le sem csengett igazán a második hullám, amikor megérkezett a harmadik. A szerdai adatok szerint 8348 covidos beteget ápolnak kórházban, ami néhány százzal meghaladja a decemberi csúcsot. A hatvani kórház megtelt, közel áll ehhez a kiskunhalasi járványkórház is, a tatai kórház pedig két hétre bezárt, mert a szakorvosait Tatabányára irányították át, annyi ott a koronavírusos beteg.

A lélegeztetőn levők száma (844) már múlt héten elérte, és azóta jelentősen meg is haladta a korábbi rekordot. Közelíti az ezret, ami Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a kapacitás határa.

Decemberben azt mondta, annál több súlyos állapotban lévő beteget nem bír el hosszú távon az ellátórendszer.

Annyira tele vannak, hogy a súlyos alapbetegségekkel küzdő 70-80 éveseket nem küldik tovább intenzív osztályra. Meg sem tudják fontolni.

Egy fővárosi kórházban dolgozó orvos is arról számolt be, hogy a legsúlyosabb állapotban levő idősek már nem kerülnek intenzív osztályra, mert azt megtöltik a fiatalabbak.

Ma Magyarországon teljesen mindegy, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, nagyjából 3000 intenzíves ágy fölött kalkulálni teljesen irreális a betegellátásban

– mondta még szeptemberben Hegyi Péter, a Transzlációs Medicina Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Forrás: 444.hu

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 99 megnézve, 1 alkalommal mai nap |