| Mobile | RSS

USA-koronavírus-járvány Koronavírus – Pénteken eljutnak a Biden hivatali ideje alatt beadott 100 milliomodik oltásig



Beregi Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2021. március 19., péntek (MTI)

– Hetekkel a tervezett időpont előtt, már pénteken teljesül, amit elnöksége első száz napjára ígért Joe Biden: beadják a 100 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. Ezt maga az amerikai államfő közölte a Fehér Házban csütörtökön.

    “Büszkén jelentem be, hivatalba lépésem 58. napjára elérjük azt a célomat, hogy 100 millió oltást adjunk be amerikai társainknak” – fogalmazott. Hetekkel a tervezett időpont előtt teljesül az ígéret, annak ellenére, hogy a téli viharok is hátráltatták az oltási műveleteket.
    “Ettől a 100 millió oltástól emberek millióinak változott meg az élete” – fejtette ki.
    Az elnök a mostani adatot még csak a kezdetnek nevezte.
    “Nem állunk meg, amíg nem győzzük le ezt a járványt” – fogalmazott.
    Joe Biden január 20-i hivatalba lépése óta többször hangoztatta: egyik kiemelt célja, hogy elnöksége első 100 napjában 100 millió oltást adjanak be az amerikaiaknak.
    Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban összesen 115 730 730 dózis vakcinát adtak be azóta, hogy decemberben engedélyezték a védőoltás sürgősségi felhasználását. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a kabinet fennállásának 100. napjára az ország a 200 millió beadott oltást is eléri.
    “Ez most az optimizmus, de nem a pihenés ideje. Szükségem van minden amerikaira, hogy kivegye a maga részét” – fogalmazott.
    Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző koronavírus-variánsok – amelyek fertőzőbbek az eredeti vírusnál – egyre gyorsabban terjednek.
    “Az oltás a legjobb, amit tehetünk, hogy visszavágjunk ezeknek a változatoknak” – fűzte hozzá.
    Az elnök azt is mondta, hogy a napi 1 millió oltástól, amelyet decemberben megígért, még mielőtt letette volna a hivatali esküjét, eljutottak a napi 2,5 millióig, amivel jelentősen megelőzik a világ többi részét.


fecsego.eu /MTI

Leave a Reply 106 megnézve, 1 alkalommal mai nap |