| Mobile | RSS

Sajtóanyag Jogerősen felmentette a bántalmazó férjét halálra gázoló nőt a Szegedi Ítélőtábla

Sajtóanyag
Küldi: dr. Gyuris Gábor sajtótitkár
Szegedi Ítélőtábla – 2021. március 23. (kedd)

Jogerősen felmentette a bántalmazó férjét halálra gázoló nőt
a Szegedi ÍtélőtáblaVégzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt Cs. B. B. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítéletét. A vádlott vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok – jogos védelem – állt fenn.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a büntetlen előéletű vádlott és férje között -elsősorban a férj italozó életmódja és agresszív természete miatt – hosszabb ideje megromlott a kapcsolat, azonban a gyakori – többször tettlegességig fajuló – konfliktusok ellenére együtt éltek. A sértett 2017. december 27. napján a kora délutáni órákban is alkoholt fogyasztott –
melytől közepes fokú ittas állapotba került – majd délután 4 órakor közös házukban megtámadta a vádlottat. Őt meglökte, a falhoz-, majd teljes testsúlyával a gyengébb fizikumú vádlottra nehezedve a földre nyomta, fojtogatta. A levegőért küzdő vádlott a sértetti támadás alól szabadulni tudott, ekkor gyorsan magához vette a közös gépkocsijuk indítókulcsát és a
házból kirohant. A sértett elől történő menekülés céljából a vádlott, a ház előtt parkoló autójukba ült és az őt ért támadás miatti tudatszűkült állapotban gázt adva elindult. Röviddel az elindulást követően a továbbra is agresszíven viselkedő, a menekülő nő által vezetett gépkocsi útját álló, ittas sértettet megkísérelte kikerülni, azonban a feldühödött férj a kanyarodó gépjármű elé lépett és a mozgó autó motorháztetejére került. A vádlott ekkor a lábát a gázpedálról levette, valamint a műútra is ráhajtott, ami miatt a sértett a gépkocsi elé, az útra esett. A vádlott – bár már nem gyorsított, de nem is fékezett – ráhaladt a gépkocsi előtt az aszfalton fekvő sértettre. A sértett teste a motorféktől lassuló gépkocsi alvázában fennakadt, majd a tovább guruló autó – a testet vonszolva – a túloldali útpadkára felhaladva, ott megakadt. A vádlott ekkor ismételt gázadással próbálta a gépkocsit a statikus helyzetéből kimozdítani, azonban az autó kerekei kipörögtek és azzal nem tudott elindulni.
A sértett a ráhaladás, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomatása miatt életét vesztette. A vádlott az autóból kiszállva – észlelve a gépkocsi alá szorult sértett állapotát – az 112 segélyhívón azonnal segítséget kért.

A Szegedi Törvényszék 2020. június 23-án Cs. B. B. vádlottat, az ellene emelt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének vádja alól – jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró ok fennállta miatt – felmentette.
A döntéssel szemben az ügyészség a vádlott felmentése miatt, bűnösségének erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében való megállapítása, és vele szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. Így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
Az immár jogerős végzés indokolásában elhangzott, hogy a Szegedi Ítélőtábla álláspontja szerint a vádlott vonatkozásában – az ügyészség fellebbezésében is hivatkozott – időbeli túllépés nem volt megállapítható, a jogos védelmi helyzet a vádlott gépkocsiból történő kiszállását követően, a sértett gépjármű alá szorult helyzetének felismeréséig mindvégig fennállt. A
sértetti támadás folytatása, a veszély objektív lehetőségének megszűnte ekkor tudatosult a vádlottban. Erre tekintettel a másodfokú bíróság helybenhagyta a törvényszék felmentő ítéletét.
A jogerős végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Dr. Gyuris Gábor
a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára
mobil: +36 30 337 3653
e-mail: gyurisg@birosag.hu

Leave a Reply 57 megnézve, 1 alkalommal mai nap |