| Mobile | RSS

A beton legyőzi a Balatont – épülnek a luxusvillák, amik papíron szerszámoskamrák

A Balaton környékén lassan már egy törülközőt sem lehet úgy leteríteni, hogy az ne Mészáros Lőrincnek és üzleti körének hozzon hasznot. A tavat övező „vadnyugaton” dúló szabadrablás elsősorban Tihany kapcsán szerepelt a parlamenti vitákban. A legfrissebb 168 Óra hetilapot ajánljuk.

2021. március 25., 14:48

Szerző: Török Dániel

Luxusvillák nőnek ki a földből olyan helyeken, ahol nem szabadna, a természetvédelmi területeket ledózerolják. Ez látható például Tihanyban – hívta fel a figyelmet 2020 nyarán parlamenti felszólalásában a Párbeszéd képviselője, Kocsis-Cake Olivio. Az elvben védett Tihany nem nyaralóövezet, hanem külterület, nem is olyan régen itt csak szőlősorokat, gyümölcsösöket lehetett látni, s ezeken legfeljebb egy kis gazdasági épület állt. Az elmúlt években azonban óriási területen irtották ki a fákat, a gyümölcsösök és a szőlők gazdát cseréltek. Lakóépület ugyan ide nem építhető, mégis luxusházak, villák sorát húzták fel: ezeket „lakófunkcióval bíró mezőgazdasági épületként” jegyeztetik be.

A képviselő szerint a forgatókönyv minden esetben ugyanaz: kijátsszák a jogszabályokat. A luxusvillák papíron mezőgazdasági szerszámoskamrák, a szintén tiltott úszómedencék kerti tavak vagy esővíztárolók. Mészáros Lőrinc és felesége is Tihanyban, ugyanabban az utcában vett tavaly nyáron több mint 500 millió forintért gyümölcsöst, ahol Rogán Antal volt felesége, Cecília, valamint ahol a válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs nyaralója is található. A hatályos építési szabályokat kijátszó magánberuházásokat nagyban segítette a Balaton-törvény Lázár János által benyújtott 2016-os módosítása, amellyel „fellazították” a partszabályozás és az ingatlanfejlesztés feltételeit. A törvények megkerülésével, s a laza ellenőrzésekkel így a gazdag és befolyásos ingatlantulajdonosok gyakorlatilag azt csinálnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Óvár területén, amit csak akarnak.

Kocsis-Cake Olivio szerint általában kiszabnak egy csekély bírságot, de ezeket egyszerűen belekalkulálják a több százmilliós villák árába. Farkas Sándor, az agrártárca államtitkára válaszában a természeti értékek megóvását kormányzati prioritásnak nevezte, de hozzátette: az ott élőknek is részesülniük kell az életminőségüket pozitívan befolyásoló gazdasági fejlődésből. Azt ígérte, nádasirtások és más természetpusztítás esetén a hatóságok kíméletlenül fel fognak lépni. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság nem engedélyezhet építkezéseket, erre a Veszprém Megyei Kormányhivatal jogosult, amely a táj- és természetvédelmi szempontok szerint jár el.

Hőség - Fürdőzők a Balatonban

 Fürdőzők a Balatonban a fonyódi szabadstrandon 2013. július 28-án. Fotó: MTI | Varga György

A párbeszédes politikus idén márciusban is kifakadt a parlamentben, akkor azért, mert az elmúlt években drasztikusan csökkent a szabadon megközelíthető Balaton-parti területek száma. Pedig a Balaton-törvény közérdeknek nevezi a part elérhetőségét. Kocsis-Cake a volt öszödi kormányüdülő eladását is kifogásolta, mert annak partszakaszát szabadstrand helyett sétány formájában tervezik visszaadni a nagyközönségnek.

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos képviselő szintén 2020-ban emelt szót a balatoni állami vagyon elkótyavetyélése ellen. „A balatonboglári kemping egymilliárd forintért kelt el, de ez már nem a magyar embereké lesz: apartmanházak fognak épülni. A kormánynak nem az a célja, hogy megmaradjanak a közkedvelt kempingek, hanem hogy körbeépítsék a Balatont, és elzárják az emberek elől. Pedig a fejlesztéseknek arról kellene szólniuk, hogy a strandokon játszóterek, vizesblokkok épüljenek. Vagy készüljön a déli oldalon partvédmű – jelentette ki.

Kifogásolta, hogy Bóka István balatonfüredi polgármester, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke mellé társelnököt neveztek ki. A fideszes politikus, volt parlamenti képviselő többször kifejezte nemtetszését olyan kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban, mint az obszervatórium melletti apartmanház megépítése. Aki ki meri mondani az igazságot, gyámság alá helyezik – összegzett a képviselő.

Kőrösi Anita szerint a kiemelten fontos közművezetékhálózat-fejlesztés sem történt meg számos balatoni településen. Az 50-60 éves vezetékek nem képesek kiszolgálni a több ezer új balatoni ingatlantulajdonost. A területfejlesztési törvénynek arról kellene szólnia, hogy vezessenek be magassági és területi korlátozást, hogy ne lehessen mindenhová házakat építeni.

A Mészároséknak kiárusított balatoni kempingek hátteréről tavaly többszöri kérdésre sem kaptak választ a képviselők. Kőrösi Anita például arra várt választ, rendben van-e, hogy a balatonszemesi és boglári kempingre potom 60 ezer forintos négyzetméteráron lehetett licitálni.

Az eheti 168 Óra hetilap címlapsztorija a balatoni luxusépítkezésekkel foglalkozik, a lapot keresse az újságárusoknál, vagy:

fizessen elő a 168 Óra nyomtatott hetilapra itt!

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 150 megnézve, 1 alkalommal mai nap |