| Mobile | RSS

Immunológus: Néhány éven belül egy másik vírus okozhat járványt

Az egyetlen járható út a vírus legyőzésében a vakcináció – magyarázta az MTA doktora.

2021. március 25., 09:29

Szerző: 168.hu

Néhány nappal ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egy kisfilmet hozott nyilvánosságra, amelyben a védőoltások utáni immunválasz kialakulását és későbbi hatását mutatják be. Az animáció Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az ELTE TTK immunológus egyetemi tanára irányításával készült.

– A laposföldhívőket nem fogjuk tudni meggyőzni. A hezitálókat szerettük volna elérni és meggyőzni arról, hogy a vakcináció az egyetlen út, hogy legyőzzük a koronavírust – mondta Erdei Anna a 168.hu felületén futó Keljfeljancsi című műsorban.

Kérdésre elmondta, az animáció hárommillió forintba került, a film vázát ő adta, nagyon élvezte a munkát. Tréfásan azt is megjegyezte, hogy attól különbözött ez egy tudományos előadástól, hogy míg ott az utolsó pillanatban is alakíthat a beszédén, addig az animációban bármiféle változtatás súlyos százezrekbe kerülhet.

Várhatóan a tévécsatornákon is közvetíteni fogják a kisfilmet, ennek módja azonban még nem tisztázott. 

Hozzátette nemrég a tudományos testület kidolgozott egy post-covid stratégiát is, amit már a miniszterelnökkel is ismertettek. “A post-covid stratégia rengeteg területet érint: szociális, gazdasági, oktatási rendszert is.” Kifejtette, ha az akadémia tudósai ezekben összefognak, építő javaslatcsomaggal tudnak a döntéshozókkal a továbbiakban is együtt dolgozni.

Mint mondta a pandémiás terv, a továbbiakban is fontos eszköz lesz, hiszen “fel kell készülni, mert várható, hogy pár éven belül egy másik vírus jön elő ugyanígy.”

(Kiemelt képünk illusztráció: Koronavírus elleni vakcinával oltanak az ideiglenesen oltóponttá alakított négycsillagos SB Plaza Europa hotelben, Barcelonában 2021. március 11-én. Fotó: EPA | Toni Albir)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 62 megnézve, 1 alkalommal mai nap |