| Mobile | RSS

Félmilliót kaphat egy művész, cserébe 6–10 fellépést kell vállalnia

Logo

BREAKING

Kivizsgálnák Orbán Viktor felelősségét a több ezer távozó egészségügyi dolgozó miatt | Egyelőre mégsem törlik el az óraátállítást | 1,3 millió vakcinával több oltás érkezett Magyarországra, mint amennyit eddig beadtak | Már több mint 1500 beteg van lélegeztetőgépen

Folytatódik a jövedelem nélkül maradt előadóművészeket támogató állami program, amely tavaly nyáron már 2800 művésznek biztosított pénzt és fellépési lehetőséget.

2021. március 27., 15:05

Szerző: 168.hu/MTI

A művészeket támogató Köszönjük, Magyarország! program folytatását jelentette be Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a március 27-i színházi világnap alkalmából.

A program célja és szellemisége változatlan: segíteni a munkalehetőség és jövedelem nélkül maradt előadóművészeknek és a művészeti élményeket, programokat nélkülözni kényszerülő közönségnek.

A művészeti élet dolgozói a pandémia időszaka alatt is kivették részüket „a lakosság lelki egyensúlyának karbantartásából”, de sok független művész vesztette el a munkáját az elmúlt időszakban – mondta Fekete Péter.

Az államtitkár szerint azért indították a programot egy éve 1 milliárd forintos keretösszeggel, hogy a nehéz helyzetbe került művészeket ne segélyekkel, hanem későbbi fellépésekkel segítsék.

Most 500 ezer forintra emelik azt az összeget, amelyet a munka nélkül maradt művészek igényelhetnek. Ezért cserébe vállalniuk kell, hogy amint lehet, 6–10 alkalommal fellépnek országszerte.

A program első szakaszában 2800 független előadóművész nyert 1700 különböző egyéni és csoportos előadás megvalósítására támogatást. Az 1600 regisztrált helyszínen eddig 4500 program valósult meg mintegy 1 millió néző részvételével.

(Kiemelt kép: Fekete Péter államtitkár a Parlamentben. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 79 megnézve, 1 alkalommal mai nap |