| Mobile | RSS

OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!

KÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 2.

Megosztás

Ennek ellenére jelenleg is a Fidesz frakciójában ül a parlamentben.
Farkas Flórián az aki gyakorlatilag a Fidesznek “szállítja” a roma szavazatokat.

Bár a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába nevű programja a hátrányos helyzetű romák megsegítésére volt hivatott, az erre szánt milliárdok rendre eltűntek az éterben, az ígéretekből pedig szinte semmi sem valósult meg. 2016 februárjában még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is elismerte, hogy védhetetlen visszaélések történtek a fideszes politikus EU-s pénzeket elnyelő projektje körül.

2015-ben a Balog Zoltán által vezetett EMMI lezárta a programot és a teljes támogatási összeg visszafizetésére kötelezte az ORÖ-t, később azonban mégis kapott egy 1,3 milliárdos támogatást a kormánytól, így csak a fennmaradó 300 millió forintot kellett visszafizetnie.

Hadházy Ákos még ebben az évben feljenentést tett hivatali visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt az ORÖ ellen, ennek nyomán kezdett nyomozásba a NAV és az Európai Csalás Ellenei Hivatal (OLAF) is.

Az OLAF 2016 júniusában beidézte az akkoriban miniszterelnöki megbízottként tevékenykedő Farkas Flóriánt, de csak nagy nehezen, Lázás János felszólítására jelent meg a hivatal előtt. Az OLAF végül két év vizsgálódás után, 2018 októberében küldte meg a Híd a munka világába projekttel kapcsolatos megállapításait és ajánlásait a Legfőbb Ügyészségnek, a dokumentum azonban annak ellenére nem került a nyilvánosság elé, hogy az OLAF azt javasolta, büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet.
Az OLAF összefoglalója most a 24.hu birtokába került, melyből kiderül, hogy

00:00/00:00Loading Ad

az ORÖ nem biztosította a szövetkezet működési feltételeit, ezért nem tudott önfenntartóvá válni,
a taglétszám meg sem közelítette a szükséges szintet, és az irodahálózatot sem építették ki,
felvásáoltak négy vidéki ingatlant, amelyekben aztán nem történt a projekttel kapcsolatos munkavégzés,
a programban résztvevő rászoruló romák munkaerőpiaci mentorlására az ORÖ képviselőit alkalmazták külön fizetésért, akik alig vonták be a célcsoportot a programba, de akit regisztráltak is, az sem vett részt semmilyen képzésben, foglalkoztatásuk beindítása el sem kezdődött.
Az OLAF szerint az EMMI a szerződésbontás előtt összesen 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatban, ezek közül 11 esetben meg is állapítottak valamilyen a szabálytalanságot.

Végül az ORÖ által elszámolásra benyújtott 1,6 milliárd forintot kitevő tételekről kimondták, hogy a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.
Az OLAF dokumentuma négy személyt hoz összefüggésbe az üggyel:

Farkas Flóriánt, aki 2011 és 2014 között volt az ORÖ elnöke, illetve a Fidesz országgyűlési képviselője, és parlamenti frakcióvezető-helyettese, 2014-től pedig a romaügyi támogatások miniszterelnöki biztosa,
Balog Zoltánt, aki az EMMI minisztereként felelt a támogatói feladatokat ellátó Humán Erőforrás Programok irányító Hatósága felügyeletéért, majd Farkas után 2018-tól ő lett a támogatások miniszterelnöki biztosa,
Hegedűs Istvánt és Balogh Jánost, akik Farkas utódai voltak az ORÖ elnöki posztján.

Ám hiába az OLAF-jelentés, a konkrét nevek említése és az EMMI belső vizsgálatai, a magyar hatóságok a mai napig nem nevezték meg az ügy felelőseit, Farkas Flórián pedig jelenleg is a Fidesz frakciójában ül a parlamentben.

Forrás: Szeretlek Egerszeg/ facebook

forrás:OLKT

Leave a Reply 93 megnézve, 1 alkalommal mai nap |