| Mobile | RSS

162 milliárdot hozott Fidesz-közeli cégeknek a letelepedési kötvényprogram

KÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 6.

Közel két és fél éves pereskedés után a G7 újságírója megkapta az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK) a letelepedési kötvényprogrammal kapcsolatos adatokat. Ezekből kiderült egyebek mellett az, hogy

a Fidesz-közeli, egy kivételével offshore helyszíneken bejegyzett közvetítő cégek mostani árfolyamon számítva 162 milliárd forintot tettek zsebre az Orbán-kormány tömeges bevándorlási programjának köszönhetően

– írja a G7.hu.

Ebből 102 milliárd volt a szolgáltatási díj, amit a külföldiek fizettek, és 60 milliárd forint volt a kamat, amit a magyar adófizetők állnak. Az első állampapír-sorozatok tegnap jártak le, a magyar állam 34,7 milliárd forintot utalt olyan cégek számlájára, amelyek a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson, Máltán és Szingapúrban vannak bejegyezve. Az offshore cégek karácsonyi ajándékához a magyar adófizetők több mint négymilliárd forinttal járultak hozzá.

A letelepedési programból az állam nem profitált, sőt a túl magas kamatok miatt több milliárd forintot bukott, a Transparency International tanulmánya szerint konkrétan legalább 21 milliárdot bukott az állam a letelepedési kötvényeken. Az egész programon csak és kizárólag a Fidesz-közeli közvetítő cégek nyertek.

A letelepedési kötvényprogramon keresztül 6543 külföldi jutott úgy élethosszig tartó magyar tartózkodási, illetve letelepedési engedélyhez, hogy a közvetítő cégeken keresztül kötvényt jegyeztetett. További 13 312 személy családegyesítés címszóval kapott magyar papírokat.

Szintén kiderült, hogy nincs összhangban az ÁKK és a bevándorlási hivatal statisztikája: 332 állampapír hiányzik a rendszerből. Az adósságkezelőnél 6543 személy nevében jegyeztek le kötvényt az elmúlt négy évben, a bevándorlási hivatalnál azonban csak 6211-ről tudnak. Ezt részben magyarázhatja a két szervezet eltérő adatforrása, ám a G7 becslése szerint mintegy 30 kötvény fizikailag is hiányzik.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 110 megnézve, 1 alkalommal mai nap |