| Mobile | RSS

A miniszter bullablöffje, avagy egy máig ható okirat


Fotó: Népszava

Az 1222-ben kiadott Aranybulla lenne az a mementó, ami – legalábbis Varga Judit olvasatában – bizonyítja, hogy Magyarország jogállam. És az igazságügy-miniszter szerint azt, hogy a mai Magyarország kiáll a jogállamiság és az Európa Tanács által is képviselt értékek mellett, az bizonyítja, hogy az Aranybulla másolatát elhelyezték az ET épületében. (Varga Judit mindezt az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülésén prezentálta.) Az Aranybulla azonban egy olyan korszakban jött létre, amikor még hírből sem ismerték a jogállamot, másfelől „kedvezményei” nem az egész társadalomra, csak egy szűk rétegre korlátozódtak. A miniszteri kijelentés legfeljebb ügyes csúsztatás.

– Az Aranybullában számos olyan rendelkezés található, melyek napjainkban már teljesen használhatatlannak bizonyulnak, már csak ezért sem lehet a jogállamiság akkor még ismeretlen fogalmát erre alapozva kibontani – mondja Wiener György. A politológus szerint az Aranybulla esetében először is azt kell tisztázni, milyen konkrét körülmények között jött létre. Az 1222-ben kiadott királyi oklevél egy jelentős társadalmi mozgalom végeredménye, melynek élén II. András (1205–1235) bátyjának, a korábbi Imre király (1174–1204) hívei álltak – vagyis azok az előkelők, akiket András a hivatalok betöltése során mellőzött. Mellettük felléptek továbbá a szerviensek (királyi szolgálók), akik nem kívántak hűbérúri uralom alá kerülni, és ragaszkodtak ahhoz, hogy visszaállítsák szabadságaikat, illetve újabbakkal is rendelkezzenek (például adómentességgel, az öröklés jogával), valamint megőrizzék azt a kiváltságukat, hogy ügyükben végső soron csakis az uralkodó dönthessen. A dokumentum ráadásul egy olyan történelmi korszak terméke, melyben a rendiség még ki sem alakult, a folyamat épp csak elkezdődött. Az Aranybulla híres rendelkezése, az ellenállási jog (ius resistendi) egyébként az 1687. évi I. és IV. törvénycikkel megszűnt, mivel Buda egy évvel korábbi visszavétele fejében a Habsburgok azt követelték, hogy e jogosítványról a magyar rendek mondjanak le. – Így 2006-ban, amikor a tüntetők arra hivatkoztak a Kossuth téren, hogy az Aranybulla alapján az ellenállási jogot kellene érvényesíteni, elfeledkeztek arról, hogy ez a jogosítvány akkor éppen 319 éve már nem létezett – mondja Wiener. Az Aranybulla ráadásul a létrejöttekor sem töltötte be igazán funkcióját, így további megerősítéseket igényelt: 1231-ben az egyházi főméltóságok és a szerviensek kényszerítették II. Andrást, hogy azt toldja meg, 1267-ben pedig fia, IV. Béla már a harmadik Aranybullát bocsátja ki. – Mindez jelzi, hogy az eredeti dokumentumban foglalt rendelkezések kevéssé vagy szinte egyáltalán nem érvényesültek – hangsúlyozza ­Wiener. Az Aranybulla azért sem lehet a jogállamiság kiindulópontja, mert a jogegyenlőség mint elv a középkorban teljesen hiányzott, a benne foglalt királyi előírásokat – vagyis a szervienseknek, a formálódó főnemességnek és egyházi főméltóságoknak tett ígéreteket – semmiféle alkotmányossági garancia nem támasztotta alá. Utóbbit helyettesítette az említett ius resistendi, melynek alkalmazását azonban nem a jog, hanem a konkrét politikai erőviszonyok biztosíthatták, így a jogállamiság egyik legfontosabb eleme, a jogbiztonság sem létezhetett. – Ha feltéve, de el nem fogadva, hogy az Aranybulla a magyar jogállamiság kiindulópontja, akkor e tételt azzal kell kiegészítenünk, hogy érvényesülését az Euró­pa akkori központja, „Brüsszele”, vagyis a Vatikán ellenőrizte – mutat rá Wiener. 1232-ben ugyanis a pápa legátust küldött Magyarországra, hogy ellenőrizze, az uralkodó valóban betartja-e a megerősített Aranybulla előírásait. A politológus szerint anakronisztikus megfogalmazással ezt akár az akkori jogállami mechanizmusnak is nevezhetjük.

A britek példája

A régi korok rendelkezései, törvényei kapcsán kérdéses továbbá, hogy azok ténylegesen szabályoztak-e. Wiener példának hozza fel, hogy a Magyar Királyságban 1635-től 1827-ig nyolc olyan törvénycikk született, amelyek előírták, hogy háromévente rendi gyűlést kell tartani, a gyakorlatban azonban ez csak kivételes esetben fordult elő, sőt a XVIII. században volt olyan időszak, 1765 és 1790 között, amikor a gyűlés összehívására egyáltalán nem került sor. Ha pedig a jogállamot mint fogalmat vizsgáljuk, az még a nyugat-európai országokban is ismeretlen kifejezés volt a XVII. századig. Ironikus, hogy a jog uralma (Rule of Law) fogalmat először egy abszolutista uralkodó, nevezetesen I. Károly angol király használta 1649-ben, amikor a parlament perbe fogta, és védekezésül azt adta elő, hogy a testületnek nincsen olyan jogosítványa, hogy őt elítélje, vagyis a jog uralmának kell érvényesülnie. – Az Aranybullát szívesen hasonlítják továbbá a hét évvel korábban Angliában kiadott Magna Charta nevű szabadságlevélhez – mondja Boros László jogszociológus, hangsúlyozva, hogy utóbbi dokumentum 1215-ben egy még kiélezettebb politikai konfliktustömeg következménye volt. A király, Földnélküli János (1166/1167–1216) hatalmát ugyanis a többnyire sikertelen kül- és belháborúi nyomán a bárók és a canterburyi érsek korlátozni akarták. Boros szerint ebből adódik a Magna Charta és az Aranybulla közti legfontosabb különbség, hiszen míg az előbbi alapvetően a bárók és főpapok érdekeit rögzíti, addig a magyar okmány legtöbb pontja a szervienseknek, azaz a király szolgálatában álló udvari vitézeknek ad jogvédelmet. A Magna Charta ezenfelül nem adott adómentességet, csak a királyi kivetés szabályaival korlátozta az uralkodót, az Aranybulla viszont az elkövetkezendő több mint hat évszázadra biztosított adómentességet az összes nemesnek és az egyháznak. A személyes szabadság terén is eltérések tapasztalhatók: noha mindkét dokumentum garantálja annak törvényes úton történő korlátozását, a korabeli Angliában ezen jog minden „szabad embernek” jár, Magyarországon csak a nemeseknek. Wiener szerint másfelől teljesen más az a társadalmi viszonyrendszer, amelyben a Magna Charta és az Aranybulla keletkezett, mivel az angoloknál ekkorra már kialakult egy magántulajdonosi földbirtokos rend, míg hazánkban csak elkezdődött a renddé válás folyamata. A különbséget bizonyítja az is, hogy az angoloknál az első parlament 1265-ben ült össze, Magyarországon a rendi monarchia pedig csak az 1440-es évek közepe táján jött létre, V. László kiskorúsága és Hunyadi János kormányzósága idején.

Fotó: OGYM / Bencze-Kovács György

Példák Európából

Mindezek után kérdésként merül fel, hogy milyen esetben lehet akkor az Aranybullára hivatkozni? Wiener szerint az okiratra csak abban az értelemben lehet utalni, hogy a hatalmat korlátozni kell, mely rendelkezés párhuzamba hozható az 1989. évi 31. törvénycikkben olvasható és az Alaptörvényben is szereplő ponttal, miszerint „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”. A jogállamiság szempontjából Wiener szerint az igazi fordulat mégis az volt, amikor 1848-ban azon privilégiumokat, melyekkel addig csak egy szűk kör rendelkezett, a forradalom évében az egész nemzetre kiterjesztették. – Modern jogállamról ebben az értelemben a polgári átalakulás előtt nem beszélhetünk, csakis utána – állítja Wiener. A két kutató szerint Európa egészét tekintve az államiság és jogállamiság kapcsán olyan dokumentumok a meghatározóak, melyek a polgári átalakulás idején, vagyis a XVIII–XIX. század idején keletkeztek. Boros László szerint míg az Aranybulla és a Magna Charta csak a szűk uralkodó elit helyzetét szilárdították meg vagy javították, addig a XVIII. század utolsó harmadában megszülető dokumentumok már egész társadalmakra terjesztették ki az emberi és állampolgári jogokat, úgymint az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776), az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya (1787) és végül a francia forradalom győzelme után kiadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1789). – A mai jogállami felfogáshoz vezető úton ezek történelmileg közelebb álló mérföldkövek – véli Boros. – A hivatkozások szempontjából éppen ezért nem mindegy, hogy melyik politikai erő miről emlékezik meg – teszi hozzá Wiener. 1996-ban Franciaországban például a Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Front a kereszténység felvételének 1500. évfordulóját ünnepelte, amikor I. Chlodvig frank király csatlakozott a katolikus egyházhoz. A többi párt erről nem emlékezett meg, hanem ebben az évben is csak 1789. július 14-ét, a forradalom kezdetét jelentő Bastille ostromát ünnepelte.

A múltban élni

Boros László szerint a jogállamiság szempontjából régmúlt történelmi korok helyett a jelenre kellene fókuszálni, hiszen noha a Magyar Köztársaságnak létezett a jogállamiság uniós kritériumainak érvényesítésére és kibontakoztatására alkalmas alkotmánya, az elmúlt egy évtized államleigázása ennek a lehetőségét rombolta le végzetesen. – A jog működésében meghatározó fékek és ellensúlyok megsemmisítését nem mentheti a csaknem nyolcszáz éves Aranybulla létére való abszurd hivatkozás – mondja Boros, hozzátéve, hogy a jogállamiságot sértő aktuális döntést vagy eljárást semmilyen, más történelmi időben fennálló állapottal, aktussal nem lehet igazolni. A jogász másfelől úgy látja, kifejezetten kontraproduktív a mai Orbán-rendszernek az Aranybullára utalni, amennyiben az bizonyos korlátokat állított a királyi hatalom szuverenitása elé, kötelezettségeket rótt az uralkodóra és ellenállási záradékkal fenyegetett, míg a jelen magyar politikai centrum korlátlanságát belső jogi fékek nem csökkentik. – Az Aranybullára való hivatkozás nem menti fel az Orbán-rezsimet, amit az elmúlt tizenegy évben a jogállamiság általános elvei és konkrét gyakorlati követelményei terén tett – mondja Boros. Hasonlóan látja a helyzetet Wiener is, aki szerint a történeti alkotmányra és az Aranybullára legfeljebb akkor lehetne utalni, ha Magyarország államformája továbbra is monarchia lenne, királlyal és a hozzá tartozó nemességgel. A politológus szerint a fő probléma éppen az, hogy a mostani kormányzat a múltban keresi a jövőt.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 123 megnézve, 1 alkalommal mai nap |