| Mobile | RSS

Főváros-beruházás Lezárultak a Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárások




    Budapes 2021. április 14., szerda (MTI)

– Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületegyüttese rehabilitációjának második ütemére kiírt közbeszerzési eljárások – közölte a Pénzügyminisztérium szerdán a Facebook-oldalán.

fecsego.eu/MTI

    A közlemény szerint a napokban aláírt szerződések értéke 54,4 milliárd, illetve 1,25 mil­liárd forint, ami mindkét közbeszerzésnél az előzetesen becsült érték alatt áll.
    A beruházók célja, hogy a Budai Vár egyik legértékesebb épületegyüttesét műemléki hitelességgel újítsák fel – írták.
    Hozzátették: a Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet vissza a Várba.
    A bejegyzéshez csatolták a Magyar Nemzet erről szóló cikkét is, amely szerint az uniós nyílt eljárás nyertese a West Hungária Bau Kft. és a Garage Kft. konzorciuma lett, a beruházás mérnök-lebonyolító és műszaki ellenőri feladatainak ellátására kiírt eljárást pedig a Céh Zrt. nyerte.
    A Mátyás-templom szomszédságában álló épület rekonstrukciója 2018-ban kezdődött – emlékeztettek.
    Halmai Zoltán, a beruházó PM-Tér6 Nonprofit Kft. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: a mintegy 40 ezer négyzetméter nettó alapterületet magában foglaló fejlesztésre a kormány eddig 25 milliárd forintnyi forrást folyósított. Az összegből 10,7 mil­liárd forintot fizettek ki, a fel nem használt összeg egy része visszakerül a költségvetésbe, másik részét a beruházás hátralévő szakaszában használják fel – olvasható a cikkben.


Leave a Reply 52 megnézve, 1 alkalommal mai nap |