| Mobile | RSS

A Momentum iránytűt küldött Orbánnak, hogy lássa, merre van nyugat

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje levelet és iránytűt küldött a szerinte keleti diktatúrákat egyre inkább kiszolgáló kormányfőnek.

2021. április 16., 13:41

Szerző: 168

“Bár 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni” – emlékeztette a miniszterelnököt Fekete-Győr András a közösségi oldalán. Hozzátette, szerinte Orbán mára teljesen elárulta a nyugati Magyarország eszményét.

“A 2400 év múlva megtérülő kínai vasút megépítése és az orosz kémek munkáját megkönnyítő Nemzetközi Beruházási Bank beengedése után újabb egyértelmű lépést tettek a keleti diktatúrák felé: a CEU elüldözése után képesek a magyar hallgatók lakhatását biztosító Diákváros helyére a Kínai Kommunista Párt egyetemének kampuszát felépíteni. Pedig Magyarország helye Nyugaton van” – írta.

Ezért egy iránytűt és egy levelet is mellékelt Orbán Viktornk. A levélben többek egyebek mellett arról ír, hogy ő maga is egyért a miniszterelnök 2007. október 23-án elmondott beszédében foglaltakkal. E szerint

“A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat.”

Mint írja, a köztes időben azonban Orbán, mintha elfelejtette a korábbi szavait. Azt kérdezi, hogy miért nem látja ma már, amit korábban látott és követeli, hogy magyarázza meg a magyar fiataloknak, hogy a kormánya miért akarja kidobni a 12000 férőhelyes budapesti Diákváros korábban már elfogadott tervét a kínai Fudan egyetem kedvéért, és kérdőre vonja őt az adófizetők nevében is. 

Végezetül arra hívja fel a figyelmet, hogy vissza kell vezetni Magyarországot arra a nyugati pályára, amelyre történelmünk minden nagy alakja vezette, I. Szent Istvántól Deák Ferencen át Antall Józsefig.

(Kiemelt kép: Fekete-Győr András Facebook-oldala)

térségi.eu/168 óra

Leave a Reply 133 megnézve, 1 alkalommal mai nap |